Eltiltották az éremesélyes kerékpározót – Novák Eduárd a szövetség vezetőségének a lemondását kérte

Beigazolódtak a korábbi aggodalmak, a kerékpározók világszövetségének doppingellenes bírósága tizenhét hónapos eltiltással büntette Vlad Dascălut, amiért elmulasztott három doppingvizsgálatot. Ez a szankció ugyan megfellebbezhető a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, de a párizsi ötkarikás játékok közelsége miatt gyakorlatilag azt jelenti, hogy Románia éremesélyes kerékpározója nem vehet részt az idei nyári olimpián. A történtek kapcsán Novák Eduárd a hazai sportszövetség vezetőségének a „becsületbeli” lemondását szorgalmazza.

Télen még Sorin Matican kerékpáredző figyelmeztetett, hogy a 26 éves hegyikerékpáros kihagyott három doppingtesztet, és bár igyekezett bebizonyítani, hogy a harmadik eset nem az ő hibájából történt, ez úgy tűnik nem sikerült neki. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata egyértelmű: nem elég, ha a megadott címen tartózkodik a sportoló, fogadnia is kell az ellenőröket, a rendelkezésükre kell állnia. „Az nem mentség, hogy nem hallottad a csengőt” – figyelmeztetett korábban, elkerülhetetlennek nevezve a sportoló felfüggesztését. A Román Kerékpárszövetség (FRC) elnöke akkor még igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, Cătălin Sprinceană az Agerpresnek nyilatkozva mutatott rá, hogy Maticannak nincs felhatalmazása a szövetség nevében nyilatkozni. A sportvezető azt mondta, hogy nekik nincsenek hivatalos információik, és szerinte nincs is ok az aggodalomra. „Vlad több tucat doppingtesztet végzett el. Felfoghatatlan számomra egy ilyen forgatókönyv” – mondta.

Vlad Dascălu tavaly Európa-bajnokságot nyert | Fotó: Vlad Dascălu Facebook-oldala

Márpedig ez a forgatókönyv most valósággá vált, a 26 éves kerékpárost a Nemzetközi Kerékpárszövetség doppingellenes bírósága 17 hónapra eltiltotta, amiért egy év leforgása alatt három kihágást követett el a doppingtesztelésekre vonatkozóan. Felfüggesztése május 21-én lépett hatályba – közölte a hazai kerékpárszövetség.

A döntés ugyan megfellebbezhető a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, – Sprinceană már be is jelentette, hogy a korábbi Európa-bajnok kerékpáros élni fog ezzel a lehetőséggel –, de Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség (ANS) elnöke szerint már túl késő ahhoz, hogy Dascălu részt vehessen az olimpián. Sajnálatosnak tartja az ügyet, hiszen egy figyelmetlenség miatt kárba veszett a munka és hiánya egyértelműen gyengíti Románia olimpiai keretét.

A paralimpiai kerékpárbajnok Novák Károly Eduárd, mint a kerékpárszövetség volt elnöke és korábbi sportminiszter Facebook-üzenetében a hazai szakszövetség aktuális vezetőségét bírálta az ügy kapcsán, és „becsületbeli” lemondásra szólította fel őket. „Tizenkét hónapon át minden értesítést elküldtek a szövetségnek, de senki sem volt képes megelőzni ezt a katasztrófát. Figyelembe véve, hogy az FRC több fontos célját nem érte el, szerintem ez az incidens most az utolsó csepp a pohárban. Javaslom a vezetőségnek, hogy nyújtsa be a becsületbeli lemondását és adjon lehetőséget olyan hozzáértő embereknek, akik jobban megértik a sportolók szükségleteit és hozzá tudnak tenni a sportághoz” – fogalmazott Novák.

Sprinceană viszont „mossa kezeit”, az Agerpresnek közölte: ez az ügy a nemzetközi szövetség és Dascălu között zajlik, ők nem szólhatnak hozzá. Bevallása szerint a kihagyott doppingvizsgálatok miatt zajló eljárásról tavaly nyáron szerzett tudomást, de a nemzetközi szövetség kérése miatt nem beszélhetett róla. Azt is mondta, hogy minden, ami történt tavaly áprilisi kinevezése előtt történt, a szövetség adatbázisában pedig nem találtak feljegyzést az értesítésekről. Közölte ugyanakkor azt is, hogy szerdán kapták a tájékoztatást arról, hogy a sportló pontjait vagy eddigi eredményeit nem másítja meg a büntetés. Ez azt jelenti, hogy ha még az olimpia előtt sikerrel jár a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, akkor részt vehet az ötkarikás játékokon. Ha viszont nem, akkor a 2023-as hegyikerékpáros Európa-bajnok és világbajnoki ötödik helyezett helyét Molnár Ede vagy Patrick Pescaru vehetik át az ötkarikás keretben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?