Kedden lobban fel Görögországban az idei nyári olimpia lángja

A hagyományokhoz hűen hónapokkal az ötkarikás játékok rajtja előtt, a görögországi Olümpiában, Héra istennő templománál gyújtják meg az olimpia lángját, hogy onnan fáklyás váltófutással eljusson a nyári csúcsesemény helyszínére. Ez most kedden történik meg, amikor a görög színésznő, Mary Mina papnőként, korhű öltözékben a napfény segítségével megnyújtja majd a fáklyát a staféta első futójának, Stefanos Douskos, olimpiai bajnok evezősnek.

A hellén olimpiai bizottság közleményében kiemelte, hogy több száz vendéget várnak a ceremóniára, amely 11.30 órakor kezdődik. A láng tizenegy napon át, április 26-ig marad Görögországban, majd onnan a Földközi-tengeren keresztül, a háromárbócos Belém szállítja Marseille régi kikötőjébe május 8-ra. Ott a franciák olimpiai bajnok úszója, Laure Manaudou veszi át, és a fáklya folytatja útját Párizsba, ahol a július 26-i megnyitón „futnak be” vele a stadionba.

Fotó: A Hellén Olimpiai Bizottság hivatalos honlapja

Ismeretes, hogy az idei párizsi olimpia megnyitóját a Szajna-partra tervezik, miközben a sportolók a folyón hajóznak majd be a ceremónia helyszínére. Biztonsági kockázatok merültek viszont fel a helyszínnel kapcsolatban, de korábban Amelie Oudea-Castera sportminiszter azt nyilatkozta, hogy nem számolnak B-tervvel. Ez úgy tűnik, hogy nem teljesen igaz, Emmanuel Macron francia államfő ugyanis hétfőn azt mondta a helyi sajtónak, hogy van alternatív megoldás a tarsolyukban, és ha a biztonsági kockázat túl magasnak ígérkezik, akkor például a Stade de France labdarúgó-stadionba költöztetik az ünnepséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?