Liga 1: fej fej mellett a FCSB és a Kolozsvári CFR

Vasárnap este nagyjából egy percen múlott, hogy a Kolozsvári CFR megőrizze egy nappal korábban megszerzett listavezető helyét a labdarúgó Liga 1 tabelláján az alapszakasz 26. fordulója után.

Vasárnap este a FCSB – Medgyesi Gaz Metan mérkőzés 93. percében Olimpiu Moruțan becenterezi a labdát a vendégek tizenhatosába, ahonnan – a kapunak háttal álló – Florin Tănase megcsúsztatja a labdát. A játékszer Răzvan Pleșca kapujának hálójában köt ki, a FCSB megnyeri 1-0-ra az összecsapást és visszaveszi a vezetést a Kolozsvári CFR-től a labdarúgó Liga 1 tabelláján. Röviden így lehetne összefoglalni az alapszakasz 26. fordulójának lényegét.  

De azért történtek még érdekes dolgok a hétvégi mérkőzéseken. Például rögtön a nyitómérkőzésen, a Sepsi OSK-Chindia Târgoviște találkozótól azt remélték a háromszéki csapat szurkolói, hogy kedvenceik egy rivális legyőzésével megerősítik 4. helyüket a táblázaton. Ehhez képest Leo Grozavu tanítványai az idei szezon egyik talán leggyengébb produkciójával rukkoltak elő, az első félidőben egyetlen értékelhető gólhelyzetet sem voltak képesek kidolgozni. A második játékrész elején Neguț vezetéshez juttatta a vendégeket, akiknek a védelmét a sorozatos offenzív cserék ellenére sem tudta feltörni a Sepsi OSK.

#csakazosk #casaliga1 #OSKCHI ????A Sepsi OSK - Chindia Târgoviște mérkőzés képekben / Meciul Sepsi OSK - Chindia Târgoviște, în imagini ???? Casa Liga 1, etapa 26. forduló ⚽️Sepsi OSK - Chindia Târgoviște: 0-1

Közzétette: Sepsi OSK – 2021. március 5., péntek

Vereségük után a háromszékiek azért kellett szorítsanak, hogy az előttük álló CSU Craiova legyőzze a mögöttük álló FC Botoșanit, ugyanis ebben az esetben megmarad 3 pontos előnyük a bukovinai csapattal szemben. Mivel a craiovai mérkőzésen hazai győzelem született, a Sepsi OSK egy forduló erejéig még biztosan a 4. helyen marad, de a következő fordulóban nem számíthat mások segítségére, hiszen jövő hétfőn épp az őt üldöző FC Botoșanihoz látogat.

A 26. forduló legnagyobb kérdése volt, hogy a Kolozsvári CFR-nek sikerül-e az idei szezonban először felállnia – bár ideiglenesen – a dobogó legmagasabb fokára. Erre már háromszor is volt lehetősége a vasutas gárdának, de egyikkel sem tudott élni. A forduló előtt a FCSB és a CFR egyaránt 54-54 ponttal rendelkezett, s mivel Edward Iordănescu tanítványai egy nappal korábban játszottak Aradon, az újonc UTA vendégeként, döntetlen vagy győzelem az első helyet is jelentette volna a CFR-nek. Deacékat a revánsvágy is fűthette az UTA ellen, ugyanis a két csapat őszi mérkőzésén Bálint László tanítványai mindhárom pontot elvitték a Fellegvárról ezzel is „megsürgetve” az akkori edző, Dan Petrescu távozását.

A hazaiaknak borzalmas mutatóik vannak a tavaly ősszel átadott vadiúj Neumann Ferenc Stadionban, az UTA neve mellett idén egyetlen egy hazai győzelem áll, a Maros-partiak pontjaik zömét (7 idegenbeli győzelem!) kiszállásokból hozták.

????⚪️???? FOTO / LIGA 1 / UTA - CFR Cluj Galeria foto completă ➡️ https://bit.ly/3kPF51P #DoarUTA #Liga1 #UTAvsCFR #UTAmediaDesign

Közzétette: UTA Arad – 2021. március 6., szombat

A mérkőzés elejét el lehet felejteni, a csapatok egyetlen épkézláb gólhelyzetet se voltak képesek kidolgozni. A CFR mezőnyfölényét az UTA sűrített védelme okosan semlegesítette a 38. percig, amikor Adrian Păun megpróbálta átemelni a kapujából kissé kilépő Dragos Balaurut. A házigazdák sem maradtak adósak, Buhăcianu baloldalon előretört, a brazil Rogernek passzolt, aki a tizenhatosból keresztbe ellőtte a labdát. A lövés célt tévesztett, viszont a hosszú saroknál ott ólálkodott Adrian Petre, aki előtt ajtó-ablak nyitva állt, de nem találta el a kaput. Az első félidő utolsó helyzete Debeljuh nevéhez fűződik, a horvát csatár 9 méterről eleresztett lövése fejen találta Ericót.

Szünet után Bálint László felhozta Ioan Horát, és az aradiak egyre többet mutatkoztak a CFR térfelén. A vasutasok a veszélyt érezve magasabb fokozatra kapcsoltak és több kisebb gólhelyzetet is kidolgoztak. A győztes találat végül egy tipikus CFR-helyzetből, egy pontrúgásból született: a 68. percben Ciprian Deac jobboldali szöglete üresen találta meg a védőjét lerázó Paolo Viníciust, aki Balauru kapujába bólintotta a labdát.

A CFR nem tudta gólra váltani további gólhelyzeteit, a mérkőzés egyetlen említendő eseménye Edward Iordănescu piros lapja volt, aki egy meg nem adott szögletnél vesztette el a fejét.

A CFR 57 pontjával fellépett a tabella legmagasabb fokára, és remélte, hogy a Medgyesi Gaz Metan képes lesz megtréfálni vasárnap este a FCSB-t. A medgyesiek közel, kínosan közel álltak ehhez, hiszen a fővárosiak a Nemzeti Arénában lejátszott találkozónak csak a 93. percében tudták bevenni Răzvan Pleșca kapuját. Florin Tănase gólja azt jelentette, hogy a FCSB beérte pontszámban a CFR-t, és jobb gólarányának köszönhetően visszavette az első helyet a táblázaton.

Labdarúgó Liga 1, alapszakasz, a 26. forduló mérkőzései

  • Sepsi OSK – Chindia Târgoviște 0-1
  • FC Viitorul – Academica Clinceni 1-1
  • CSU Craiova – FC Botoşani 1-0
  • Aradi UTA – Kolozsvári CFR 0-1
  • Astra Giurgiu – Nagyszebeni FC Hermannstadt 2-1
  • FCSB – Medgyesi Gaz Metan 1-0
  • FC Argeş – Poli Iași 2-1
  • FC Voluntari – Bukaresti Dinamo 1-1
  Csapat Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1  FCSB  26 18 3 5 52-21 57
2  Kolozsvári CFR 26 17 6 3 37-12 57
3  CSU Craiova 26 14 8 4 29-14 50
4  Sepsi OSK 26 9 13 4 39-26 40
5  FC Botoșani 26 10 7 9 35-32 37
6  Academica Clinceni 26 8 13 5 24-22 37
7  Chindia Târgoviște 26 9 8 9 22-22 35
8  FC Argeș 26 8 9 9 26-34 33
9  Aradi UTA 26 8 9 9 24-33 33
10  Astra Giurgiu  26 8 8 10 36-38 32
11  FC Viitorul 25 6 11 8 35-32 29
12  Medgyesi Gaz Metan 26 8 4 14 30-38 28
13  Bukaresti Dinamo 26 7 6 13 24-34 27
14  FC Voluntari 26 6 7 13 29-38 25
15   FC Hermannstadt 26 4 10 12 24-37 22
16  Poli Iași 25 4 4 17 24-57 16

Kimaradt?