Kosárlabda-népszerűsítő fesztivált szerveztek Nagyenyeden
Szombaton, szeptember 21-én, ismét jelentős sporteseménynek adott otthont a Maros-parti kisváros új sportbázisa. Miután az elmúlt hétvégeken országos gyermekfutball-rangadót illetve a Green Run nevű futóversenyt szervezték meg, ezúttal a kosárlabda került a figyelem középpontjába.
A Flash Basketball Zone első kiadása kétségtelenül az utóbbi bő egy évtized legnagyobb kosárlabda eseményének számít Nagyenyeden, ezért a Made in Aiud márka alatt kerülhetett megrendezésre.
Az esemény ötletgazdája Fleșer Andreea fiatal nagyenyedi származású, volt profi kosárlabda-játékos, többszörös nemzeti bajnok. A jelenleg a gyulafehérvári sportiskolában tanító Fleșer nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a kosárlabda szülővárosában történő felélesztését. Az első lépés igencsak jól sikerült, hiszen szombaton vendégjátékosokkal, gyerekekkel és az őket elkísérő szülőkkel benépesült a sportbázis, és a harminc önkéntest is beleszámítva, mintegy kétszázra volt tehető a résztvevők létszáma.
A program kidolgozásában a főszervező nem csupán a meccsekre fókuszált, hanem mindarra, ami ezt a sportot megkedveltetheti a gyerekekkel és helyesen indítja el őket ezen az úton, hogy aztán, pár éven belül, egy klubot lehessen létrehozni és bejegyeztetni azt a nemzeti kosárlabda szövetségbe.
Az eseményen két vendégcsapat játszott bemutató, barátságos mérkőzéseket: a kolozsvári LA Baschet, a nagyszebeni CSS Retrasib és jelen volt a gyulafehérvári LPS U15-ös csapata is, amelyik a gyerekekkel való foglalkozásokat vezette. A nap végén az érdeklődők számára is rendeztek „bemelegítő edzéseket”, amelyekkel a kosárlabdával való első kontaktust igyekeztek kellemessé tenni.
Azért, hogy a kosárlabdába való beavatás minél komplexebb legyen, neves szakembereket hívtak el az eseményre, akik kurzusokat tartottak. Alexandra Uiuiu, többszörös nemzeti válogatott, úgynevezett „mentális fejlődés edzést” tartott a gyerekeknek, Laurențiu Avram gyulafehérvári edző és nutricionista a helyes táplálkozásról nyújtott kézenfekvő tanácsokat.
Fleșer Andreea a következőképp foglalta össze a kezdeményezés célját a Maszolnak: „Egy mini-kosárlabda fesztivált képzeltem el, amelyik elsősorban családbarát jellegű és kicsitől-nagyig felüdítő kikapcsolódást jelent ezen a szép őszi napon. Ezt nem csak egy sporteseménynek szántam, hanem ki akartam emelni annak közösségépítő jellegét is, hiszen a sportban jó eredményeket csak úgy lehet elérni, ha a szakszerű edzések mellett odafigyelünk az étkezésre, a mentális motiválásra és a közösséggel való jó kapcsolatépítésre, ezek közül egyik sem hiányozhat. A közösség olyan, mint egy nagy csapat, amelyik csak jó együttműködéssel léphet a dobogóra. A rendezvénnyel én is vissza szeretnék valamit szolgáltatni azoknak, akiktől a jó indulást megkaptam: a szülővárosomnak, illetve az első edzőmnek, a szintén enyedi származású Bartos Róbertnek, aki Kolozsvárról jött hetente hozzánk edzéseket tartani, ő volt az utolsó, aki városszintű kosárlabdacsapatot működtetett. Az eseményre meghívott sportszemélyiségek kiválóan tudják motiválni a gyerekeket, ugyanakkor követendő példaképek számukra. Fontos viszont, hogy a szülők is bekapcsolódjanak a gyermekek sportéletébe, hiszen a legtöbb esetben ez is egy alapvető faktor a fejlődésükben” – hangsúlyozta a főszervező.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Oana Badea, Nagyenyed polgármestere és Lőrincz Helga, a város alpolgármestere, akik a reggeli nyitóünnepségen köszöntőbeszédet mondtak és kipróbálták a kosárra dobást, a délutáni díjkiosztón pedig, a sportolók mellett, díjazták a város egyik nagyvonalú szponzorát, Duna Adriana-t, akinek a „Nagyenyedi vállalkozók nagykövete” kitüntetést adományozták.
Felszólalásukban az elöljárók kiemelték: a sportot az egész társadalomnak támogatnia kell, így tett Nagyenyed Önkormányzata is, amikor felkarolta a kosárlabda esemény támogatását. Lőrincz Helga a Maszolnak elmondta: egyre jobban látszik, hogy az új sportbázis mennyire hasznos a városnak, hiszen egyre több figyelemreméltó eseménynek ad otthont, amelyek a közösség fejlődését és az egészséges életmódot szolgálják.
CSAK SAJÁT