A gyermekfoci fellegvárává vált Nagyenyed a hétvégén
A szeptember 5. és 7. között megszervezett futball rangadón húsz U 11-es csapat vett részt Románia több városából, Magyarországot pedig Debrecen és Gyomaendrőd képviselte. A hivatalos bajnokság egyszersmind az idén átadott új sportbázis első nagyobb eseménye volt.
Mintegy kétszázötven, tíz év körüli játékos népesítette be a Maros-parti kisváros új sportlétesítményét az elmúlt napokban, és öröm volt látni, mekkora elszántsággal küzdenek a trófeáért. A hatvan mérkőzést Fehér megyei, a felnőtt csapatoknál működő, igazolt bírók vezették.
A sikeres rendezvény egy példamutató összefogásnak köszönhetően valósult meg. Ötletgazdája az egyik gyerek édesanyja, Takács Varró Andrea volt, akinek kezdeményezését felkarolta a helyi Juniorul futballklub vezetője, Bíró Cristian és az összes többi szülő. Nagyenyed önkormányzata térítésmentesen rendelkezésre bocsátotta a bázist és biztosította a Vöröskereszt helyszíni jelenlétét, a Dr. Brendus Gyula Egyesület ingyenesen felajánlotta a szálláslehetőséget a Malom utcai magyar közösségi házban, a szülők pénzbeli hozzájárulásával pedig sikerült minden gyerek számára vizet és gyümölcsöt biztosítani.
Az étkeztetésben oroszlánrészt vállaló Takács Andrea ismertette a kezdeményezés célkitűzését is a Maszollal: „Szerettük volna, hogy Enyed is felkerüljön az ország gyermekfutball-térképére és ez most sikerült is. Már nagyon sok helyen jártunk a csapattal, Görögországba is eljutottunk tavaly ősszel. Azt akartuk, hogy mi is házigazdái legyünk egy ilyen rangos eseménynek és szerencsére nagyon jól sikerült minden. Nemcsak a szervezéssel nem akadtak különösebb gondok, hanem – szerencsére – sérülések sem történtek, így minden arra ösztönöz, hogy jövőre újból megszervezzük ezt a bajnokságot”.
Takács Andreától azt is megtudtuk: sok magyar gyerek tagja az enyedi fociklubnak, a játékosok mintegy egynegyede. A személyes kapcsolatoknak köszönhetően, meghívták a debreceni és a gyomaendrődi klubokat is. Gyomaendrőd Nagyenyed testvérvárosa, így egy ottani delegáció is elkísérte a fiatal játékosokat, élükön Toldi Balázs polgármesterrel, aki a közösségi médiában is elismerően szólt a rendezvényről.
A háromnapos rendezvényre nemcsak a közeli nagyvárosok csapatai jelentkeztek be, hanem az ország legtávolabbi vidékeiről, például Csíkszeredából, Temesvárról, Szucsáváról vagy Brăiláról is érkeztek résztvevők. A végeredmény a következőképp alakult: első helyen az U CLUJ-Luceafărul végzett, a nagyenyedieké lett a megtisztelő második hely, a dobogó harmadik fokára a GT Sport Gyulafehérvár állhatott, negyedikként pedig a F.C. Rapid 1923 Bukarest végzett.
Kiosztásra kerültek a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó játékosoknak járó díjak is. A kolozsvári fociakadémia itt is tarolt, Tudor Vânău-t a legjobb játékosnak választották meg, Alberto Câmpian pedig gólkirály lett. A legjobb kapus címet a fővárosi Rapid játékosának, Yaman Mustafa-nak ítélték oda.
Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, aki maga is végigszurkolta a döntőt, megosztotta benyomásait a Maszol olvasóival: „Szenzációs élmény volt látni a gyerekek és a szülők odaadását. Van egyfajta energia a sportban, amit az ember átvesz, amikor a lelátón ül, hiszen magával ragadja a meccs dinamikája”.
(Nyitókép: Pexels)
CSAK SAJÁT