Kormánytámogatást kaphatnak a futballakadémiák

A csütörtöki kormányülésen fogadják el azt a memorandumot, amely révén állami támogatásban részesíthetik a hazai futballakadémiákat, jelentette be Marcel Ciolacu.

A miniszterelnök már tavaly novemberben, amikor a válogatott megnyerte az Európa-bajnokság selejtezőcsoportját arról beszélt, hogy a kormánynak „kötelessége” támogatnia azokat a klubokat, amelyek a sportági szövetséggel együtemben befektetnek az utánpótlásnevelésbe. Akkor úgy fogalmazott, hogy „eljött az idő, hogy Románia kormánya felvállalja a futballakadémiák közvetlen támogatását.” Arról akkor nem esett szó, hogy milyen formában képzeli a finanszírozást és mostanáig nem is esett szó a témáról.

Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala

Csakhogy Románia labdarúgó-válogatottja a németországi Eb-n csoportgyőztesként jutott a kieséses szakaszra – ahol kedd este, a hollandoktól elszenvedett vereség után, a nyolcaddöntőben búcsúzott –, ami újra „felmelegítette” a futballtámogatás kérdését. A Digi24 által idézet Ciolacu is az Eb-teljesítménnyel indokolta a memorandum napirendre tűzését, szerinte a csapat eredményei mindenkiben érzelmet és büszkeséget váltott ki, ezért a kormánynak is konkrét lépéseket kell tennie, hogy a tehetséges fiatalok érkezhessenek a válogatotthoz.

„Emiatt elfogadunk egy memorandumot, amely révén az állami költségvetésből támogatjuk az állami és a magán futballakadémiákat, a Román Labdarúgó-szövetség rangsorolása szerint. Minden egyes lej után, amit a Román Labdarúgó-szövetség vagy a klubok elköltenek, a román állam is kiutal egy lejt. Az egyedüli feltétel, hogy a pénz kizárólag a gyermekekre és a juniorokra fordítsák. Úgy gondolom, hogy ez a helyes út. Voltaképp ezt a modellt már sikeresen gyakorlatba ültette Gică Hagi és Gică Popescu a konstancai akadémián. A válogatott jelenlegi keretében sokan ott nevelkedtek. Ezt el kell ismernünk, meg kell emelnünk a süvegünket Hagi előtt és országos szinten kell megsokszoroznunk a példát” – fogalmazott a kormányfő.

A futballakadémiák rangsorolása rendszerint minden év július derekán zárul, ezért a 2024–2025-ös rangsort még nem ismerjük. Tavaly – a 2022-es esztendőhöz hasonlóan – Hagi konstancai akadémiája végzett az élen az FK Csíkszereda és az FCSB előtt. Ismeretes, hogy a magyar kormány például már eddig is támogatta a futballakadémiákat, és nem csak az ország határain bellülieket, hanem a határon túliakat is, így Romániában többek között az FK és a Sepsi OSK is részesült juttatásban.

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleményben jelezte, hogy tavaly kérte a kormányt arra, hogy társuljon hozzájuk az akadémiák támogatásában. Azt javasolták, hogy a ranglista húsz legjobb utánpótlásképzése részesüljön állami támogatásban. Az FRF hangsúlyozta, hogy eddig nem kaptak közpénzt, miközben például 2022-ben 2,4 millió eurót költöttek a futballakadémiákra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?