Gyerekként egyáltalán nem focizott Simó Boglárka, sokáig az éneklés és a zene is jobban lekötötte, mint a labdajátékok, de miután testvére rávette, hogy kipróbálja a teqballt, egyből megszerette a befogadó közeget. Azóta a nemzetközi mezőnyben is gyűjtött tapasztalatokat és abban is fejlődött, hogy téthelyzetekben kezelni tudja izgatottságát. Szerinte a különböző sportoknak nincs olyan kultúrája itthon a nők körében, mint Ázsiában, ezért vannak kevesebben a mezőnyben. A székelyudvarhelyi lány sikeres érettségije után Szegeden folytatja tanulmányait, orvosi egyetemen. Bár számára ott nehéz lesz egyedül megoldania a sportág folytatását, mindenképpen szeretne benne maradni a teqballban.

– A labda és a foci iránti szereteted megvolt már kisgyerekként is vagy a teqballnak köszönhetően alakult ki?

– Egyáltalán nem fociztam gyerekként, csak a testvéremmel gyakoroltunk itthon, de nem különösebben sportoltam, csak teniszeztem. A teqball nagy változást jelentett az életemben, ezért is féltem elképzelni. A labdaérzék nagyon sokat jelent, sokkal könnyebb, ha valakinek focis háttere van.

– Mikor hallottál először a sportág létezéséről?

– Kilencedikesek voltunk a testvéremmel, akkoriban ismerkedtünk az osztálytársainkkal. Lakatos Kriszta már akkoriban nemzetközi versenyekre járt, ő ajánlotta a teqballt a testvéremnek. Elkezdett járni edzésekre, ezért engem is érdekelt a sport, de én inkább zongoráztam, énekeltem akkoriban, nem voltam labdajátékos típus. Eljártam azért nézni őket, egyszer pedig meghívtak engem is, mert, mint mindegyik sportban, itt is kevés a lány és szükség van női játékosokra. Az elején nem terveztem hosszú távra, de kipróbáltam, mert rengeteg lehetőséget kínált.

– Melyik volt az a pont, amikor mégis úgy döntöttél, hogy versenyekre is szeretnél járni?

– Az első edzésemre úgy mentem, hogy megígértem a testvéremnek, kipróbálom, de nem lesz ennek jövője. A társaság és az edző, Ilyés Szabolcs viszont annyira befogadó volt, hogy utána nem nagyon kellett győzködniük engem a folytatásról. Nekem mindig a tanulás számított a fő célnak, de legalább hobbiként szerettem volna űzni a teqballt és fejlődni benne. Focis háttér nélkül nekem több gyakorlás kellett, de mindenki támogatott ebben. Végül 2023-ban mentem el az első nemzetközi versenyemre. Az ifiknél nem a dobogós eredmények elérése a cél, hanem a tapasztalatszerzés és kipróbálni azt, milyen idegenek ellen, nyomás alatt játszani. Nemzetközi kapcsolatokat is lehet építeni ezeken a versenyeken, ezért nagyon szeretek járni.

– Említetted a nyomás kezelését, neked mennyire volt nehéz kezdetben téthelyzetben jól teljesíteni?

– Ez számomra mai napig is gond, mert izgulós típus vagyok. Számomra nagyon fontos, hogy a párom, akivel játszok, nyugodt legyen és ne legyenek elvárásai felém. Ezért is szeretek a testvéremmel, Bencével játszani, ő közben megnyugtat, nincsen gond, ha elrontom, így élvezhetőbb számomra is a játék. Amikor néznek az emberek, az kicsit zavaró, mert nincs akkora tapasztalatom és tudásom még, hogy magabiztosan tudjak játszani, de szerintem fejlődök ebben is.

– Idén érettségiztél, a felkészülés ez időre háttérbe szorult?

– A teqball ebben az évben kicsit az egész csapat számára háttérben volt, mert heten is idén érettségiztünk. Ez elég nagy változást jelentett, az edzések száma visszaesett heti egy vagy kettőre. Ettől függetlenül mindig adott volt a lehetőség az edzésre, próbáltunk a szabadidőnkben eljárni a játszótérre is, ahol már vannak teqball asztalok. Igyekeztünk benne maradni a ritmusban.

– Miután túlestél a vizsgákon, hogyan tervezted a folytatást?

– A szegedi egyetemen folytatom a tanulmányaimat. Orvosira jutottam be. Még nem tudom, hogyan lesz megoldható számomra ott a teqball. Beszéltem már emberekkel, vannak magyarországiak, akik ott edzenek, de elég kevesen. A többi ifisnek Kolozsváron biztosan lesz jövője, mert a hétből öten tanulnak tovább. Egyedül nekem lesz nehezebb, de mindenképpen szeretném megoldani a folytatást valamilyen módon.

– Ami a várost illeti, Székelyudvarhely egyfajta országos központnak számít a teqballban, mennyire népszerűsödött az elmúlt években a sportág?

– Amikor kezdtünk, még senki nem ismerte a sportot. Ha bárkinek elmondtam, hogy teqballozunk, mindig egy tízperces bemutatóval kellet kezdeni a sportágról. Mostanra már szerintem a város nagy része ismeri. Mivel az iskolákban Szabiék folyamatosan tartanak bemutatókat, egyre népszerűbb a sport. A fiatalok közül is egyre többen kezdik megszeretni. Heti egyszer a 10-12 évesek mindig összegyűlnek, mindenképp lesz ennek jövője. Mindenki Aport és Mareket ismeri, miattuk is egyre több az érdeklődő, főleg a fiúk körében. Inkább megtartani lesz nehéz a játékosokat, mert tehetségek mindig akadnak.

– A női sportolók helyzetét illetően mit gondolsz, mennyire nehéz a lányokat bevonni gyerekkorban ebbe a játékba?

– Főleg az európai mentalitás az, ami ezzel kapcsolatban látszik. Az ázsiaiaknál például rengeteg női játékos van, de itthon nincs meg ennek a kultúrája. Ugyanúgy ez a fociban is látszik, a nemzetközi versenyeken is sokkal kevesebben vagyunk. Ez bizonyos szempontból nekünk előnyt jelent, de kicsit szomorú, hogy nem kell úgy megküzdenünk az eredményekért, mint a fiúknak.

– Említetted, hogy Szegeden egyelőre bizonytalan, hogy milyen formában tudod folytatni. Augusztusban viszont részt veszel az ifjúsági Európa-bajnokságon, azzal kapcsolatban milyen céljaid vannak?

– Napi két edzésem van és próbálok minél több energiát fektetni a felkészülésbe. Nagyon izgatottan várjuk az eseményt, ez az első alkalom, hogy ilyet szervez a Nemzetközi Teqball-szövetség. Mivel nagyon fiatal a sport, nem ismerjük a teljes ifi mezőnyt, de néhány játékossal találkoztunk. Ők is elég ügyesek, de bízunk abban, hogy jó felkészüléssel legalább egy dobogós helyezést el tudunk érni. Nagyon szeretnénk ezt női, férfi és vegyes kategóriában is megvalósítani.