banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE: Hajszállal maradt le a párizsi döntőről Novák Ede ezer méteren - „A verseny nem tisztességes”

Egyetlen hely választotta el Novák Károly Eduárdot attól, hogy döntőbe jusson a párizsi paralimpia kerékpár-versenyének 1000 méteres számában.

Az Országos Sportügynökség (ANS) tájékoztatása alapján Románia egyetlen paralimpiai bajnoka 48 évesként a második legidősebb versenyző volt a pénteki selejtezőkben, de kora nem gátolta abban, hogy egyéni csúcsát megdöntse. A rekordot jelentő hatodik ötkarikás seregszemléjén szereplő Novák Ede 2,5 másodperccel javította fel az idejét, de végül ez sem volt elegendő ahhoz, hogy továbbjusson a fináléba. A 24 versenyző között a hetedik helyen végzett, a döntőbe viszont csak a legjobb hat kvalifikált.

Nem ért viszont még véget a seregszemle a korábbi sportminiszternek: szombaton a 4 km-es üldözéses számban versenyez, majd szeptember 4-án az időfutamban, szeptember 6-án pedig a mezőnyversenyen is rajthoz áll.

Emlékezetes, hogy a párizsi paralimpia versenyeit az Eurosport, a Max platformon, valamint a YouTube-on is élőben lehet követni.

„Olyan sportolók nyernek, akiknek mindkét keze és lába megvan”

Novák Károly Eduárd péntek koraeste személyes Facebook-oldalán értékelte a versenyt, kiemelte, hogy 1:06:039-es ideje személyes rekord, ami több szempontból is büszkévé teszi. Rámutatott, hogy a kategóriát amelyikben versenyzett a C4 és C5 osztályok összevonásával hoztak létre, a mezőnyben pedig mindössze négyen viseltek protézist. „A többieknek mind megvan minden végtagjuk. A parakerékpározás ezen új iránya nagyon súlyos, mert idővel a fogyatékkal élő sportolók kiszorulhatnak a sportból. Minden kerékpáros kategóriát most már olyan sportolók nyernek, akiknek mindkét keze és lába megvan, és velünk együtt versenyeznek. A verseny nem tisztességes” – fogalmazott a paralimpiai bajnok.

Hozzátette, hogy büszke arra, hogy sok velodromos kollegáját megelőzte, a küzdelem pedig folytatódik. „Holnap egy új nap vár ránk” – üzente bizakodva.

(Nyitókép: Novák Ede Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?