Érmekért megy Párizsba Szatmárnémeti díszpolgára

Osváth Richárd a magyar paralimpiai csapat színeiben fog pástra lépni – pontosabban gurulni – hamarosan. A kerekesszékes vívásban most is erős a mezőny, Ricsi tőrben és kardban is versenyezni fog.

Edzőtáborok során, egy kimondottan kemény felkészülési szakaszon van túl a szatmárnémeti születésű Osváth Richárd, aki augusztus 30-én, azaz szombaton utazik el a magyar kerekesszékes vívókkal Párizsba, a paralimpiára. A sportoló a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben kezdte pályafutását, majd több országos bajnoki címet követően térdsérülések sorát szenvedte el. A vívást azonban nem adta fel, magyarországi mesterrel kezdett bele a kerekesszékes vívásba – lévén, hogy szülőhazájában erre nem volt lehetőség.Fotó: Osváth Richárd személyes archívuma Azóta pedig számos győzelmet tudhat magáénak és három paralimpián is részt vett már magyarországi színekben. Londonban tőrben bronzérmes lett, Rióban tőrben és kardban is ezüstéremig jutott, Tokióban tőrben újabb ezüstérmet szerzett.

Párizsban is mindkét versenyszámban megkísérli majd az éremkollekció gyarapítását, bízva abban, hogy a negyedik paralimpiáján összejön a rég áhított aranyérem is.

„Szeptember 3-án kard egyéniben, 4-én tőr egyéniben fogok vívni. A mezőny mindig erős, most is erre számítok, hiszen aki kijut a paralimpiára, az nem elhanyagolható tudással rendelkező parasportoló. Nagy a nyomás az olimpiák esetében is a sportolókon, én azt a taktikát követem majd, hogy próbálom kizárni a nyomást, amit az öt karika jelent. A fizikai felkészülés megvolt, a versenynapokon mentálisan kell a toppon lenni” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Osváth.

A sportoló számára külön motiváció lesz, hogy a helyszínen lesz az édesanyja, a felesége és gyermekei. Első ilyen paralimpiája lesz ez, hiszen 2012 óta nem volt Európában olimpia, emiatt a családja nem lehetett ott a számára fontos kihíváson. Most viszont a távolság áthidalható, a vívó-arénában szurkol majd neki négyéves lánya, valamint hat és nyolcéves fiai. Na meg azok a nők, akik a felkészüléshez elengedhetetlen nyugodt családi hátteret biztosítják neki!

Osváth Richárd 2021-ben, 36 évesen lett Szatmárnémeti díszpolgára a sport terén elért eredményei elismeréseképpen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?