Marosvásárhelyen aszfaltozzák a Dózsa György utcában kialakított kerékpársávot

Augusztus 21-én, Marosvásárhelyen a Bikeathon kerékpáros adománygyűjtő rendezvény beharangozója alkalmával tartott sajtóértekezleten jelentette be Soós Zoltán polgármester, hogy a napokban elkezdődik a Dózsa György utcában kialakított kerékpársávok aszfaltozása. 

Augusztus 25-én, vasárnap közösségi oldalán tájékoztatta a lakosságot, hogy két szakaszon elkezdődött az aszfaltozás: az első az Állomás tértől a Győzelem térig, a második szakasz pedig a Dózsa György, Termés és Március 8. utcák kereszteződésétől a Béga utcával való kereszteződésig tart. 

Fotók: Soós Zoltán Facebook oldala

A Dózsa György utca átalakítása nagy elégedetlenséget szült a gépkocsivezetők körében, ugyanis felszámoltak járda melletti parkolókat, buszsávot alakítottak ki - ez csak akkor kezdi betölteni rendeltetését, amikor megépül a körgyűrű ígérte korábban a polgármester - kerékpársávot hoztak létre és néhány fát kivágtak, majd később újakat ültettek helyükbe.

Marosvásárhely egyik legnagyobb sugárútján most is szakaszonként folytatódnak a munkálatok. Mivel az autópálya lehajtója ebbe az utcába csatlakozik, gyakran alakulnak ki torlódások, de a zúgolódók is elismerik, hogy az építkezés kellemetlenséggel is jár.  

A kerékpárosok számára épült még egy 1,5 km-es kerékpárút a Klinikák környékén is, emlékeztet Soós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?