Forma-1: az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Katarban

A sorozatban harmadik világbajnoki címét a szombati sprintfutamon megnyerő Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Katari Nagydíjon, amely pályafutása 180. F1-es viadala volt.

A Red Bull 26 éves holland pilótájának ez az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme.

Verstappen mögött a két McLaren végzett a második és a harmadik helyen: a szombati sprintfutamon diadalmaskodó ausztrál Oscar Piastri karrierje legjobb helyezését érte el az ezüstérmes pozíció megkaparintásával, míg a brit Lando Norris az idén már ötödik alkalommal állhatott dobogóra, de először az alsó fokára.

A rajt előtt egy órával jelentette be a Ferrari, hogy a spanyol Carlos Sainz Jr. nem tud elindulni a futamon, mert a versenyautójának üzemanyagrendszere meghibásodott.

A start a Mercedes istálló szempontjából sikerült a legrosszabbul, mert hiába indult nagyszerűen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton, az első kanyarban túlságosan bátor előzéssel próbálkozott, melynek eredményeként éppen csapat- és honfitársa, George Russell autójának ütközött. Hamilton és Russell is megpördült, előbbi a kavicságyban kötött ki és feladta a versenyt, utóbbi pedig csak a mezőny végére tudott visszasorolni. A baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán az ötödik körben engedte útjára a mezőnyt.

Verstappen az élről indíthatta újra a száguldást, mögötte Piastri és Fernando Alonso haladt a második és harmadik helyen. Az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője az élmenők közül elsőként állt ki kerékcserére, ezután Piastri, majd Verstappen is a boxban járt friss abroncsokért. A korábbi sorrend a 23. körre állt vissza az első három pozíciót tekintve, de Piastrinak két körrel később újfent kerékcsere miatt kellett kigurulnia a boxba. A 33. körben Alonso elhibázott egy kanyart, ami miatt veszített néhány pozíciót, helyére Norris jött fel harmadiknak.

Verstappen a 35. körben letudta a második boxkiállását is, és visszatért az élre, előnye hat másodperc feletti volt Piastrihoz képest, akit három-négy másodperces lemaradással követett Norris. Közben az első kanyarban megpördülő Russell már negyedik volt.

A hajrá kezdetén előbb Piastri, majd Norris is újfent friss abroncsokat kapott, de utóbbi kevesebb mint két másodpercnyi hátránnyal követte csapattársát, arról azonban rádión megpróbálták lebeszélni, hogy megtámadja Piastrit. Verstappennek a hajrában még egy újabb kerékcsere is belefért a magabiztos győzelembe, a két McLaren pedig végül nem keveredett csatába egymással.

A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.

Végeredmény, Katari Nagydíj, Doha (57 kör, 308,611 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:39.168 óra
 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 4.833 másodperc hátrány
 3. Lando Norris (brit, McLaren) 5.969 mp h.
 4. George Russell (brit, Mercedes) 34.119 mp h.
 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 38.976 mp h.
 6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.032 mp h.
 7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:02.390 perc h.
 8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:06.563 p h.
 9. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1:16.127 p h.
10. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:20.181 p h.
    leggyorsabb kör: Verstappen (1:24.319 perc, 56. kör)
    pole pozíció: Verstappen

    A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 5 van hátra):
    versenyzők:
 1. Verstappen 433 pont - már világbajnok
 2. Pérez 224
 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 194
 4. Alonso 183
 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 153
 6. Leclerc 145
 7. Norris 136
 8. Russell 132
 9. Piastri 83
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 47
11. Pierre Gasly (francia, Alpine) 46
12. Ocon 44
13. Albon 23
14. Bottas 10
15. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
16. Csou 6
17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 3
18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3
19. Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri) 2
       csapatok:
 1. Red Bull 657 pont - már világbajnok
 2. Mercedes 326
 3. Ferrari 298
 4. Aston Martin 230
 5. McLaren 219
 6. Alpine 90
 7. Williams 23
 8. Alfa Romeo 16
 9. Haas 12
10. Alpha Tauri 5

Kapcsolódók

Kimaradt?