Max Verstappené lett a pole pozíció Szuzukában

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság Japán Nagydíjának szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

A 25 éves holland pilótának ez az idei kilencedik és pályafutása 29. pole pozíciója.

Verstappen mellől Oscar Piastri, a McLaren fiatal ausztrál versenyzője rajtolhat majd a második helyről, míg a harmadik rajtkocka a másik McLarent vezető brit Lando Norrisé lett.

Fotó: Formula1.com

A másik Red Bull-lal a mexikói Sergio Pérez jelentős lemaradásban volt a McLarenektől és végül az ötödik starthelyet csípte el, előle Charles Leclerc indul a Ferrarival, Pérez mellől pedig a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. rajtol majd.

A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton, valamint csapat- és honfitársa, George Russell a negyedik sort foglalja el.

Az 53 körös futam vasárnap, romániai idő szerint reggel 8 órakor rajtol a szuzukai pályán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?