Brit Nagydíj - Verstappen rajtolhat az élről

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 25 éves holland pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 27. pole pozíciója.

A második helyen a McLaren brit pilótája, Lando Norris végzett, aki pár másodperccel a vége előtt megelőzte Verstappent, végül mégis mögé szorult. A harmadik időt a szintén mcLarenes ausztrál Oscar Piastri érte el.

A pontversenyben második mexikói Sergio Perez, Verstappen csapattársa már az első szakaszból sem jutott tovább, mivel csak a 16. időt autózta.

A harmadik szabadedzés után elállt az eső, majdnem felszáradt az aszfalt, de nem lehetett tudni, hogy lesz-e a későbbiekben csapadék, így lényeges volt a gumiválasztás, illetve mindenki gyorsan nekiállt a körök teljesítésének. Aztán időnként esett egy kicsit, de komolyabb eső nem tért vissza a pályára, az időmérő végén pedig már sütött a nap.

A Brit Nagydíj vasárnap romániai idő szerint 17 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

  1. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Lando Norris (brit, McLaren)
  2. sor:
    Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
    Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  3. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    George Russell (brit, Mercedes)
  4. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  5. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
    Pierre Gasly (francia, Alpine)
  6. sor
    Nico Hülkenberg (német, Haas)
    Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  7. sor:
    Esteban Ocon (francia, Alpine)
    Logan Sargeant (kanadai, Williams)
  8. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
    Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  9. sor:
    Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
  10. sor:
    Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?