Eldőlt, hogy kire bíznák a válogatottat

Gheorghe Hagi az első számú opció – jelentette be szerdán Mihai Stoichiță, a Román Labdarúgó-szövetség technikai bizottságának elnöke, miután a testület összeállította a jelöltlistát az Edward Iordănescu távozásával megüresedett szövetségi kapitányi tisztség beöltésére.

Ahogyan Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke kedden közölte, a szakbizottság ajánlása nyomán kezdenek majd el tárgyalni a kiszemelt edzőkkel, de egyszerre csak eggyel. Mivel az első számú opció Gheorghe Hagi, így őt próbálják meg elcsábítani. „Remélem, hogy elvállalja, mert már nagyon régóta halogatottja és egyben garanciát is jelenthet a sikerre. Az ő kinevezése mindig is időszerű volt, mindig kapott ajánlatot” – mondta a Gsp.ro szerint a szerdai ülést követően Stoichiță.

Gheorghe Hagit szemelték ki a válogatott élére | Fotó: Farul/Facebook

A sportlap egyébként már kedden megtudta, hogy a Konstancai Farul vezetőedzőjét szemelték ki Edward Iordănescu utódjául. Emlékeztettek viszont arra is, hogy amikor Edi Iordănescu kinevezése előtt ugyancsak felajánlották neki a tisztséget, akkor nem volt sikeres a tárgyalás, mert Hagi nem akart Burleanuval együttműködni. Most kitérő választ adott, amikor az esetleges kinevezéséről kérdezték, a Gsp.ro pedig úgy tudja, hogy ha elvállalja a megbízást, úgy a Farulnál Adrian Mutu vagy Mirel Rădoi lesz a vezetőedző.

Utóbbi két edző neve különben a potenciális szövetségi kapitányok listájára is felkerült, de Stoichiță közlése alapján Mircea Lucescut, Bölöni Lászlót és Cristian Chivut is számításba vették.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?