Antal Árpád a fegyelmi szabályok szigorítását kéri a magyarellenesség visszaszorítása érdekében

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a fegyelmi szabályok szigorítására szólította fel a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) annak érdekében, hogy visszaszorítsák a stadionokon eluralkodott magyarellenességet.

Az elöljáró egy közösségi oldalon közölte kedden, hogy „mélységesen felháborító és kimondottan aggasztó lett a magyarellenesség gyakorisága és mértéke a romániai lelátókon". Szerinte az FRF nem lépett fel kellő eréllyel a jelenséggel szemben. „Ezért határozottan felszólítjuk a labdarúgó-szövetség vezetőségét, hogy egyrészt szigorítsanak a szabályokon, másrészt ezeket a szabályokat szigorúan tartassák be" – írta Antal Árpád.

Közölte, hogy egyeztetett Răzvan Burleanuval, az FRF elnökével, aki elmondta, hogy a szövetségnek a hatályos szabályok szerint kevés mozgástere van, és a kiszabható szankciók a mérkőzés megfigyelőjének jelentésétől függnek. A hatályos törvények értelmében az FRF csak a klubokra szabhat ki szankciókat, ezért az egyik megoldás az lenne, ha a törvényt úgy módosítanák, hogy a szurkolókat is büntetni lehessen, akár a stadionokból való kitiltással. Antal szerint fontos, hogy az európai szövetségnek (UEFA) is jelezzék a román futballban uralkodó állapotokat, és felkérjék, kísérje figyelemmel a román bajnokságot.

Mélységesen felháborító és kimondottan aggasztó lett a magyarellenesség gyakorisága és mértéke a romániai lelátókon. Azt...

Közzétette: Antal Árpád – 2021. augusztus 10., kedd

Antal Árpád azt követően foglalt állást, hogy hétfőn a román élvonalban a Sepsi OSK a Farul otthonában játszott mérkőzésen többször is felcsendült a hazai szurkolók részéről a „kifelé a magyarokkal az országból!" rigmus. Niczuly Roland, a Sepsi kapusa arra panaszkodott a találkozó utáni nyilatkozatában, hogy a kapu mögött ülő hazai szurkolók leköpték. A meccset a kispadról a Gheorghe Hagi által irányított Farul nyerte 1–0-ra.

Legutóbb a múlt szerdán a másodosztályban megtartott Steaua–FK Csíkszereda mérkőzésen csendültek fel magyarellenes rigmusok. Novák Eduárd romániai ifjúsági és sportminiszter hétfőn közölte, hogy a szaktárca erőszak elleni bizottsága belső kivizsgálást indított az ügyben. „Felszólítom mindazokat, akik ezeket az incidenseket elemzik, a Román Labdarúgó-szövetséggel az élen, hogy vonják felelősségre a tetteseket!" – nyilatkozta Novák Eduárd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?