EMSZ: nem lehet közösséget vállalni a magyarellenességbe átcsapó tüntetésekkel

Elfogadhatatlannak tartja az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), hogy egyes román politikai erők arra használják a járvány miatt amúgy is felfokozott társadalmi feszültséget, hogy az emberek elégedetlenségére építve politikai tőkét kovácsoljanak maguknak, és kéri a hatóságokat, hogy olyan határozottan lépjenek fel a szélsőséges megynilvnulások ellem, mint a magyar nemzeti jelképek március 15-i használata ellen.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójából létrejött EMSZ közleményben fejti ki a napok óta a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért hozott szigorítások ellen zajló tüntetések kapcsán, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz minden állampolgárnak joga van, amennyiben betartja a hatályban lévő törvényeket és szabályozásokat.

Mint írták, érthető sokak elégedetlensége, hiszen „a román kormány gyakorta egymásnak ellentmondó intézkedéseket vezetett be, a szigorításokkal és enyhítésekkel kapcsolatos kommunikációja nem egy esetben zavart keltő és követhetetlen volt, akiknek pedig a legjobb példával kellene szolgálniuk, gyakran maguk sem tartják be az óvintézkedéseket”. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy egyes román politikai erők arra használják a járvány miatt amúgy is felfokozott társadalmi feszültséget, hogy az emberek elégedetlenségére építve politikai tőkét kovácsoljanak maguknak.Illusztráció

„Felháborítónak és egyben jellemzőnek tartjuk, hogy a Románok Egyesítéséért Szövetség (vagyis az AUR) tüntetésein rendszerint előkerülnek a magyarellenes rigmusok. Épp ezért fontos megjegyeznünk: ha bárki egyet is ért a román szélsőségesek járványkezeléssel kapcsolatos kritikáival, nem szabad elfelednie, hogy ugyancsak az AUR képviselői azok, akik zászlajukra tűzték a Romániában egyébként is állami szintre emelt magyarellenességet. Aki tehát az AUR járványkezeléssel kapcsolatos kritikáit magáénak vallja, hamar találhatja egy közösségben magát azokkal a magyargyűlölő román ellenzékiekkel, akiknek semmi sem túl drága azért, hogy támogatói bázisukat növelni tudják” – olvasható a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg, amikor az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége határán van, az EMSZ arra kér mindenkit, hogy önmaga és környezete biztonsága érdekében, tartsa be az óvintézkedéseket és igényeljék a védőoltást – áll a közleményben.

Az EMSZ szerint ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a román hatóságok végezzék feladatukat és ne mérjenek kettős mércével: „lépjenek fel határozottan, amikor magyarellenes megnyilvánulásokat észlelnek, s ne büntessenek akkor, amikor az erdélyi magyarság, joggal és másokat nem sértve ezzel, kitűzi a magyar zászlót nemzeti ünnepén”.

Jogos elvárásnak nevezik, hogy az Argeș megyei prefektus legalább olyan határozottan lépjen fel a pitești-i tüntetéseken elhangzott magyarellenességekkel szemben, „mint ahogy a Hargita megyei alprefektus tette azt jogtiprásunk kapcsán, a magyar zászló kitűzésért kirótt büntetés esetében”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?