Székely hegymászók meghódították az „Egek urát”

Eredményesen valósult meg a Székelyek a magasban sorozat legutóbbi expedíciója két székelyföldi  hegymászó - Csenteri Levente  és Tulit Zsombor – számára, akik feljutottak a 6100 méteres Chapayev és a 7010 méter magas Khan Tengri (Egek ura) csúcsokra. A sepsiszentgyörgyi hegymászók a napokban tértek haza és hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be a sikeres csúcshódításról.

A július 20 és augusztus 14-e között lezajlott expedíción Tulit Zsombor társa volt az ugyancsak sepsiszentgyörgyi Csenteri Levente, az almási Szabó Attila és a székelyudvarhelyi Tóásó István. Egy másik székelyudvarhelyi hegymászó, Szabó Zoltán (Kobra) pedig korábban elindult a Tien Shanba, és a többektől eltérően a déli oldalról indult és hódította meg a hétezres csúcsot. A Székelyek a magasban expedíció négy tagja az északi oldalt választotta, mert mint Tulit Zsombor vezető megfogalmazta,  az a „klasszikus délinél  nehezebb és technikásabb, de biztonságosabb: kevésbé lavinás”.

A Khan Tengri megmászásának nehézségi foka a mínusz 20–25 fokos extrém hőmérséklet és az erős szél miatt egy nyolcezreséhez hasonlítható, mutatott rá Tulit Zsombor, aki szerint a négytagú csapatból ketten a csúcstámadás előtt visszafordultak, kettejüknek pedig sikerült meghódítani az „Egek urát”. „A siker fogalmát a hegymászó minden útján újból és újból átértékeli. Vannak helyzetek, amelyekben éppen a lemondás jelenti a sikert. Önmagunk fizikai és lelki tűrőképességének tesztelése közben fel kell ismernünk a kritikus pontot, amelynél tovább nem léphetünk, mert az hazárd játékká alacsonyítaná az erőpróbát”, mondta Tulit Zsombor.

A Székelyek a magasban expedíciósorozat egyik tagjának, Tóásó Istvánnak is nehéz döntést kellett meghoznia, miután az 1-es és 2-es tábor kiépítésében részt vett, az alaptábor orvosa veszélyesen magas vérnyomást állapított meg nála, és ezek az értékek a gyógyszer használata mellett sem változtak, ezért az orvos a mászás megszakítását javasolta. „Nem tudhatjuk, mi történt volna, ha folytatja az expedíciót, ő ugyanis – józan mérlegelés után – tiszteletet érdemlő, bölcs döntést hozott, nem folytatja az utat”, mondta Tulit, aki szerint ezt követően az orvos csapattársuk Szabó Attila a 2-es táborban töltött két éjszaka után is a visszafordulás mellett döntött.

A Khan Tengri csúcsra végül Csenteri Levente és Tulit Zsombor jutottak fel tizenkét óra alatt és öt óra alatt tértek vissza a táborba. Hétfői sajtótájékoztatóján a két hegymászó rámutatott: megtapasztalták, hogy milyen jelentősége van az otthoni körülmények között, megfontoltan kidolgozott haladási tervhez való ragaszkodásnak. A türelmes akklimatizáció fizikálisan szükségszerű, lelkiekben pedig az önfegyelem próbájává is válik. A tíz napos magashegyi előkészületek majdnem annyira igénybe vették, mint végül az erőltetett menetben való feljutás a csúcsig, mondta Tulit Zsombor.

A székely hegymászók beszámoltak arról is, hogy az idei expedíciójukat két sajnálatos haláleset „keretezte”. Még az alaptáborban kaptak hírt egy török hegymászó haláláról aki 6700 méter körül vesztette életét. Ezt követően a csúcsmászásuk napján 6500 méterről zuhant le egy bolgár bajtársuk, aki azelőtt egy nappal egyik amerikai hegymászó életét mentette meg.

A székelyföldi hegymászók arról is beszámoltak, hogy az expedíciójuk során több nép fiaival találkoznak. Beszélgetéseik fő témája természetesen maga a hegy és az időjárás alakulása volt, de sokan érdeklődtek a zászlójuk iránt. „5000 - 6000 méteren, sátorfalak között német, kazah, orosz, olasz, amerikai társaink hallgatták érdeklődéssel tájékoztatásunkat a székelységről, autonómiatörekvéseinkről. Tudjuk, hogy kis csepp ez a magunk megismertetéséért folytatott sok próbálkozás tengerében, de szerintünk nem elhanyagolható. Mindenki tegyen az adott lehetőségek között, a maga szintjén. Mi magas szinten tettük ezt, a szó konkrét jelentésében”, nyilatkozta Tulit Zsombor.

A Székelyek a magasban expedíció résztvevői mostani útjukra olyan technológiát is magukkal vittek, amely országos premiernek számít. A Garmin inReach Explorer+ szolgáltatás révén a csapat mozgása folyamatosan követhető volt élőben a világhálón. Sok érdeklődő  élt a lehetőséggel és folyamatosan követték a térképen az útjukat jelző nyíl mozgását és a már bejárt utat jelző vonalak sokasodását. Ez a technológia a folyamatos kommunikáció lehetőségét, az időjárásról való pontos tájékozódást biztosította és növelte biztonságérzetüket, mondták a hegymászók.  

A Tien Shan (Mennyei hegység) a Föld egyik legnagyobb összefüggő hegyvonulatrendszere, amely nyugat–keleti irányban mintegy 2500 km hosszan húzódik Kína, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán területén. A Khan Tengri (Egek Ura) Kazahsztán és Kirgizisztán határán fekszik, Kazahsztán legmagasabb hegye és a Föld legészakibb hétezres csúcsa.

Kapcsolódók

Kimaradt?