Kezdő hegymászókat visznek Európa legmagasabb csúcsára a székelyek

A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület idén kilencedik alkalommal szervezi a „Mont Blanc Kezdőknek – Székelyek a magasban expedíciót”, amelynek keretében a hegyek iránt vonzódó, de magashegyi tapasztalattal és felszereléssel nem rendelkezőket visznek fel a 4808 méteres Mont Blancra.

A felszerelés egy részét, a tapasztalattal rendelkező kísérőt, valamint az utazási költségek egy részét az Alpin Sport Egyesület biztosítja.

A kezdeményező Tulit Zsombor sepsiszentgyörgyi hegymászó vezetésével szeptemberben indul majd az expedíció. Az elmúlt években több tucat ilyen embert vittek magukkal, java részük el is érte a csúcsot. Tavaly például 43 magashegyi mászással kacérkodó “civil” jelentkezett, és a felkészülést követően hét kezdő és két vezető vágott neki a Mont Blanc meghódításának. Tulit Zsombor szerint minden korábbi expedíció során az volt a legfőbb cél, hogy mindenki egészségesen hazatérjen.

Az idei expedícióra május 6-ig várják a jelentkezőket az egész országból, jelentkezni a zsombor@t3kiado.ro e-mail címen lehet. Ezt követően szeptemberig hétvégenként kerül sor a felkészülésre. A válogatás fizikai és lelki állóképességet felmérő próbák, közös túrák alapján történik, és újdonságként az idén közös tábor szervezése is szerepel a felkészülési programban.

Tulit Zsombor néhány évvel ezelőtt indított kezdeményezésének az a célja, hogy megmutassa, nemcsak gyakorlott hegymászók, hanem testben és lélekben egészséges „hétköznapi” emberek is képesek magashegyi teljesítményekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?