Tófalvi Éva bejelentette visszavonulását

Abbahagyja a versenysportot Tófalvi Éva, a csíkszeredai sílövő a nemzetközi szövetségnek (IBU) beszélt az elhatározásáról.

„Nem vagyok még százszázalékosan biztos a visszavonulásban, de úgy érzem, eljött a pillanat, hogy családot alapítsak. Tudom, hogy közel vagyunk a téli olimpiához, de nem érzek magamban annyi erőt, hogy helytálljak egy ilyen fontos eseményen” – nyilatkozta Tófalvi Éva.

A székelyföldi sportoló 20 éves pályafutása során öt téli olimpián képviselte a román színeket. A világkupában legelőször 1997-ben versenyzett, legutóbb pedig az oslói futamon állt rajthoz.

A Hargita megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság által összeállított felmérésben tavaly decemberben Tófalvi Éva biatlonistát választották az év sportolójának.

A 38 éves sílövő hosszú időt kellett kihagyjon, miután áprilisban megbukott egy doppingteszten. Később, 2016. szeptemberében felmentették a doppingvád alól.

Kapcsolódók

Kimaradt?