Rio 2016: elődöntős a román cselgáncsozó

Corina Căprioriu a legjobb négy között szerepelhet a rió olimpia cselgáncstornáján. A tapasztalt dzsúdós az 57 kilogrammos súlycsoportban koszovói és tajvani riválisán is könnyedén túljutott, az elődöntőben pedig azzal a Rafaela Silvával találkozik, aki az előző körben Karakas Hedviget búcsúztatta.

Amagyar lány az első mérkőzésen gyors ipponnal ejtette ki a türkmenisztáni Ruszana Nurjavovát, a 16 között pedig intéssel győzött a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard-t ellen. A negyeddöntőben elszenvedett vereséggel a vigaszágra került, akárcsak a 73 kilogrammosok között versenyző Ungvári Miklós. A ceglédi cselgáncsozó legyőzője az azerbajdzsáni Rusztam Orujov volt a nyolc között. A kettes Karióka Arénában kelet-európai idő szerint 21 óra 30 perckor folytatódnak a küzdelmek.

Kapcsolódók

Kimaradt?