Aranyérem Koszovónak, élen az amerikaiak

Sporttörténeti pillanat a cselgáncstornán, ázsiai pingpong-leckék és egy hatalmas bukás a női kerékpárosoknál. A riói olimpiai második napján a nagyhatalmak versenyzői több olimpiai elsőséget is besöpörtek. Összesítésben átvette a vezetést az Egyesült Államok, második Kína, majd Ausztrália következik. Magyarország lecsúszott a hatodik helyre, Románia továbbra is érem nélkül áll – összefoglaló.

Álom maradt az ötkarikás érem

Vasárnap bevetette magát a küzdelmekbe a román küldöttség éremesélyes dzsúdósa, az Európa-bajnok Andreea Chițu azonban London után Rióban is a várakozásokon alul teljesített. Pedig jól indult számára a verseny, spanyol ellenfelét ipponnal búcsúztatta, de a negyeddöntőben már hiába kezdeményezett többet, a későbbi ezüstérmes olasz riválisától vereséget szenvedett. A vigaszágon aztán sokáig nyerésre állt a brazil Erika Miranda ellen, csakhogy 28 másodperccel a vége előtt a házigazdákat képviselő cselgáncsozó meglepte egy dobással, ezzel elszálltak az éremszerzési remények.

Az aranyat egyébként Majlinda Kelmendi nyerte, beteljesítve a koszovói sport első olimpiai sikerét.​ „Mindig is Koszovónak szerettem volna versenyezni az olimpiai játékokon. Régi álmom vált valóra, számtalan ajánlatot, sok milliót visszautasítottam, nem akartam más ország színeiben indulni. Nincs a világon annyi pénz, ami felülmúlna ezt az érzést” – nyilatkozta a könnyeivel küszködő Kelmendi.

Samarát kiütötték, a magyarok is elvéreztek

Igazi asztalitenisz-rangadónak ígérkezett a tavalyi Európa-bajnokságon diadalmaskodó Elizabeta Samara és kínai favorit Ting Ning (Ding Ning) találkozója a női egyes harmadik fordulójában. A csúcsmérkőzés azonban nagyon egyoldalú lett, az ázsiai klasszis jellegzetes tomahawk-szervája egyáltalán nem ízlett a konstancai lánynak. Samara csak a második játszmában tudott dominálni, de a kínai 6:0-s hátrányból is fordított – végül a vártnál jóval simábban, 4:0-ra győzött.

Sorra este ki a magyar asztaliteniszezők is, Pattantyús Ádámot katari, Lovas Petrát észak-koreai, míg Póta Georginát hongkongi sportoló búcsúztatta. Ovidiu Ionescu borította a papírformát a Budapesten született, Ausztriának versenyző Gárdos Róberttel szemben, igaz, a portugál Marcos Freitas már nagy falatnak bizonyult a harmadik körben.

Katinka ismét döntőzik

Második legjobb idővel kvalifikált a kedd hajnali 100 méteres női hátúszás döntőjébe Hosszú Katinka, aki az esélyekről szólva megjegyezte, a fináléban bármi előfordulhat. Az úszódöntőkben ezúttal egy fiatal román sportoló is érdekelt, a 18 éves Andrei Glință 100 méteres hátúszásban jutott be a legjobb nyolc közé, övé a nyolcas pálya. Vasárnap egyébként Trandafir Norberték is rajtkőre álltak a 4x100-as gyors váltók első előfutamában, de mivel a leggyengébb időt jegyezték, nem jutottak tovább. Időközben az amerikai úszók elkezdték az éremhalmozást, férfi gyorsváltójuk mellett Kathleen Ledecky győzött.

Remek napot zártak a kínaiak, akik súlyemelésben, műugrásban, illetve sportlövészetben is aranyat szereztek, ugyanakkor kis híján az olaszoknak is összejött a triplázás. Az itáliai sportolók végül két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot könyveltek el, utóbbit a női országúti kerékpározás mezőnyversenyében, amely során a holland Annemiek van Vleuten hatalmasat bukott. A hírek szerint a bringás megúszta kisebb sérüléssel az első látásra súlyosnak gondolt balesetet. Az izgalmas hajrában egyébként honfitársa, Anna van der Breegen diadalmaskodott.

Korábban megírtuk, hogy a szerb Novak Djokovics nem akármilyen meglepetésre kikapott Juan Martin del Potrótól. A szerb teniszező megkönnyezte a vereséget.

Riói olimpia, második versenynap
Augusztus 7-i éremszerzők

Úszás

Férfi 4x100 gyors 
Olimpiai bajnok: Egyesült Államok
Ezüstérem: Franciaország
Bronzérem: Ausztrália

Női 100 pillangó 
Olimpiai bajnok: Sarah Sjostrom (Svédország)
Ezüstérem: Penny Olkesiak (Kanada)
Bronzérem: Dana Vollmer (Egyesült Államok)

Női 400 gyors 
Olimpiai bajnok: Kathleen Ledecky (Egyesült Államok)
Ezüstérem: Jazz Carlin (Nagy-Britannia)
Bronzérem: Leah Smith (Egyesült Államok)

Férfi 100 mell 
Olimpiai bajnok: Adam Peaty (Nagy-Britannia)
Ezüstérem: Cameron van der Burgh (Dél-afrikai Köztársaság)
Bronzérem: Cody Miller (Egyesült Államok)

Cselgáncs, női - 52kg 
Olimpiai bajnok: Majlinda Kelmendi (Koszovó)
Ezüstérem: Odette Giuffrida (Olaszország)
Bronzérem: Nakamura Miszato (Japán) és Natalija Kuzjutyina (Oroszország)

Cselgáncs, férfi - 66kg 
Olimpiai bajnok: Fabio Basile (Olaszország)
Ezüstérem: An Baul (Dél-Korea)
Bronzérem: Ebinuma Maszasi (Japán) és Risod Szobirov (Üzbegisztán)

Vívás, férfi tőr, egyéni 
Olimpiai bajnok: Daniele Garozzo (Olaszország)
Ezüstérem: Alexander Massialas (Egyesült Államok)
Bronzérem: Timur Szafin (Oroszország)

Kerékpározás, női országúti verseny
Olimpiai bajnok: Anna van der Breegen (Hollandia)
Ezüstérem: Emma Johansson (Svédország)
Bronzérem: Elisa Longo Borghini (Olaszország)

Súlyemelés, női 53kg 
Olimpiai bajnok: Hszu Su Csing (Tajvan)
Ezüstérem: Hidilyn Diaz (Fülöp-szigetek)
Bronzérem: Dzsin Hi Jun (Dél-Korea) 

Súlyemelés, férfi 56 kg 
Olimpiai bajnok: Lung Csing-csüan (Kína)
Ezüstérem: Om Jun Csol (Észak-Korea)
Bronzérem: Sinphet Kruaithong (Thaiföld)

Sportlövészet, trap, női dontő 
Olimpiai bajnok: Cathrine Skinner (Ausztrália)
Ezüstérem: Natalie Rooney (Új-Zéland)
Bronzérem: Corey Cogdell (Egyesült Államok)

Sportlövészet, 10m légpisztoly, női döntő 
Olimpiai bajnok: Csang Meng-Hszüe (Kína)
Ezüstérem: Vitalina Bacaraskina (Oroszország)
Bronzérem: Anna Korakaki (Görögország)

Műugrás – 3m női szinkron 
Olimpiai bajnok: Si Ting-mao és Vu Min-hszia (Kína)
Ezüstérem: Tania Cagnotto és Francesca Dallape (Olaszország)
Bronzérem: Maddison Keeney és Annabelle Smith

Íjászat – női csapatverseny 

Olimpiai bajnok: Dél-Korea
Ezüstérem: Oroszország
​Bronzérem: Tajvan

Kapcsolódók

Kimaradt?