Rio 2016: ez a Himnusz-feldolgozás csendül fel a magyar aranyérmeknél

A MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére még 2013 nyarán elkészítette a Himnusznak azt a 90 másodperces zenekari változatát, melyet a pénteken kezdődő riói olimpiai játékokon is játszani fognak, amikor a magyar sportolók a dobogó legmagasabb fokára állnak. 

„Erkel Ferenc Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták, a műből sokféle átirat született” - magyarázta Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Társaság elnöke. Hozzátette: a nemzetközi standard elvárásainak megfelelően ez egy énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, a közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott „Harangs(z)ó"; ez egyértelmű utalás az idén éppen 560 esztendeje történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Callixtus pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót.

Az új Himnuszt ide kattintva hallgathatja meg.

Akár már az első hivatalos versenynapon, szombaton felcsendülhet a Himnusz, hiszen aznap több aranyesélyes magyar sportoló is szerepel.

Kapcsolódók

Kimaradt?