Tizenhat órája vagyok Párizsban és még nem találkoztam terroristával. Pedig hetek, sőt hónapok óta – tulajdonképpen azóta, hogy eldőlt, a Maszol helyszíni tudósítójaként számolhatok be a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról – nincs olyan perc, hogy ne gondolnék rájuk.

Rémisztgettem magam és az olvasókat a cifrábbnál-cifrább hírekkel: itt találtak egy fegyverszállítmányt, ott akadt fenn a rostán egy terroristacsoportosulás.

A Párizsba tartó repülőgépen csütörtökön székelyföldi magyar, a városba bevivő buszon máramarosi román vendégmunkásokkal volt alkalmam beszélgetni. Egyiküket sem hozta lázba a küszöbön álló EURO-2016, nagybányai alkalmi ismerősöm becsmérlően szólt azokról a lakótársairól, akik nem sajnáltak 200 eurót – két napi munkájuk fizetségét, szörnyülködött! – leperkálni a pénteken este 10 órakor kezdődő Franciaország-Románia nyitómérkőzésre.

A Daniként bemutatkozó fiatal férfi hét éve dolgozik Franciaországban, feketén, mert a francia főnöknek jobban megéri így. Munkatársai kivétel nélkül máramarosi románok, mindenféle építőmunkát elvégzenek. Attilának, a csernátoni cégvezetőnek egyszerűen véleménye sem volt a fociról. Őt a menekültek érdekelték, és szapulta is őket tisztességesen. Gázvezetékek lefektetésében „utazik”, állandó jelleggel 50-60 munkást foglalkoztat, csak székelyeket, akik fölé német munkavezetőket helyez, mert – mint magyarázta – a székelyek őket tisztelik csak.

Joie de vivre

A Kolozsvár-Paris Beauvais járat alig két és fél óra alatt gallföldre repített, de a város szívében levő szálláshelyemig – Montparnasse, a Luxembourg-kert közelében – kb. ugyanannyit kellett utazni. Késő este értem a belvárosba, és az első benyomásom a városról, hogy jó itt lenni: azoknak, akik itt élnek és jó a turistáknak is. A hangulatos is éttermek dugig tömve a világ minden lehetséges nyelvén okosakat mondó férfiakkal és vihorászó nőkkel, akik borozgatnak és ínycsiklandozókat vacsoráznak. Joie de vivre…

Csütörtök délelőttöt a negyed bejárására, a környék feltérképezésére szántam. A reggeli órákban itt is mindenki munkába igyekszik, de érdekes módon 10 óra körül teljesen átalakult az utcán levő emberek profilja. Egyfelől ott vannak azok a párizsiak, akiknek semmi sem sürgős – kávé és croissant mellett olvassák a reggeli lapokat –, másfelől pedig megjelent a turisták siserahada.

Hálószobám ablakából is láttam, hogy valami írtó nagy templom lehet a közelben. Amikor megközelítettem, láttam, hogy Párizs második legnagyobb templomához, a Saint-Sulpice székesegyházhoz érkeztem. Méretei egyszerűen nyomasztóak, egy szabályos méretű focipálya is elférne benne, miközben alig tucatnyi ember lézengett a falai között. 

Fémdetektor a múzeumnál

Egy utcával odébb található a méltán világhíres Luxembourg-kert. Itt valódi meglepetést várt, hiszen az egyik oldalába beékelt Luxembourg múzeumban a felújítás miatt ideiglenesen bezárt budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből állítottak össze egy kiállításnyi anyagot. A belépésnél szembesülünk először azzal, hogy megváltozott világunkban mindenek előtti a biztonság, a kapunál két marcona biztonsági őr fémdetektorral világítja át a múzeumlátogatók csomagját. Valódi mesterműveket hoztak el Párizsba, találkozhatunk Dürer, Cranach, El Greco, Goya, Manet, Gauguin és Kokoschka festményekkel, de  Munkácsy Mihály, Rippl Rónai József képei is megtekinthetőek.

A múzeumból kilépve a déli napsütésben csodálhattam meg - több száz látogatóval közösen - a kert tökéletes geometriáját és a francia szenátus otthonául szolgáló Luxembourg-palota impozáns épületét.

Három biztonsági gyűrű a Stade de France körül

A belvárosból háromnegyedórás metrózással lehet eljutni  a Párizs északi részén található Saint-Denis elővárosba, tulajdonképpen a konurbáció egyik negyedébe. Itt áll a 80 ezer férőhelyes Stade de France, ahol az EURO-2016 nyitómérkőzését, a Franciaország-Románia találkozót rendezik pénteken este. A stadionközeli metrómegállónál már „megcsap a rendezvény szele”, a felvezető sétány minden villanyoszlopára felkerültek az EURO-2016 arculati elemei.

Az előzetes hírek igaznak bizonyultak, a stadiont három biztonsági gyűrű védi, az akkreditáció felvétele, majd a stadion sajtóközpontjának elérése jó másfél órás feladatnak bizonyult. Mindenhol nagyon segítőkészek voltak a biztonsági emberek – az általános iskolai franciaóráknak azért nagy hasznát vettem –, de a sok szűrő és távolságok lassítják a haladást. 

A Stade de France egyszerűen impozáns. A pályamunkások épp a füvet nyírják, a nyitómérkőzésen érdekelt országok zászlója már leng, és a kispadokon is ott van már az országok neve. A folyosókon egyre több román szót hallani, épp e sorok írása közben haladt el asztalom mellett egy harsány romániai társaság. A cikket is abbahagytam, hogy utánuk fussak egy kép erejéig. Kiderült, hogy megérte, ugyanis volt román válogatott játékosok – Ioan Andone, Mirel Rădoi, Cosmin Contra és Basarab Panduru - siettek a pár perc múlva kezdődő nyilt edzést megtekinteni.

Innen folytatjuk a következő bejelentkezéskor.