EURO-2016: tizenháromezer rendőrt rendelnek ki Párizs utcáira

Az előzetesen tervezett 10 ezer rendőr mellé további 3 ezret vezényelnek ki Párizs utcáira a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon (EURO-2016) – jelentette be a francia főváros rendőrfőkapitánya. Michel Cadot hozzátette: a megnövekedett terrorveszélyre való tekintettel döntöttek így, a rendőrök kiemelt figyelmet szentelnek a stadionok és szurkolói zónák biztonságára biztosítására.

A Párizst is magába foglaló Ile-de-France Franciaország legnépesebb régiója, több mint 12 millióan lakják, többen mint Belgiumot, Görögországot, Svédországot vagy Magyarországot.

A párizsi rendőrfőkapitány elmondta, hogy a pénteki nyitómérkőzésen (Franciaország-Románia, 22:00 óra) nyolc elő-ellenőrző pontot állítanak fel és 6 beléptető kapun lehet elérni a biztonsági személyzet által ellenőrzött belső teret. Itt 1267 fős biztonsági őr és 375 önkéntes teljesít majd szolgálatot, akiket 1100 rendőr és kommandós koordinál.

A másik párizsi stadionnál, a Parc des Princes-nál  25 szűrő-pontot alakítanak ki és 5 ellenőrzőponton keresztül lehet megközelíteni az EURO-2016-nak otthont adó létesítményt. Itt 878 biztonsági őr, 2016 önkéntes és 850 kommandós vigyáz a nézők biztonságára.

Ugyancsak kiemelt figyelmet kap a francia rendőrség részéről a Champ de Mars-on a 110 ezer szurkoló befogadására alkalmas Fan Zone. Az ide igyekvőket 16 szűrőponton vizsgálják át és 6 beléptető kapun engedik be. A szurkolói zónában a telitettség függvényében 332-479 közötti biztonsági őr, 200 önkéntes és 1100 rendőr teljesít majd szolgálatot. 

A Maszol az egyetlen erdélyi magyar sajtóorgánum, amelynek tudósítója a sajtópáholyban ülhet a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság (EURO-2016) több mérkőzésén. Munkatársunkat hat meccsre – a magyar és a román válogatott összes csoportmérkőzésére – akkreditálta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Munkatársunk így ott lehet a Stade de France-ban a Franciaország-Románia nyitómérkőzésen, a helyszínről tudósít Bordeaux-ból az évszázados osztrák-magyar párharcról, ellátogat Párizs második számú stadionjába, a Parc des Princes-be, ahol a Románia-Svájc találkozót rendezik, leugrik Marseille-be Bernd Storck tanítványainak második, Izland elleni összecsapására, majd Lyonban pár nap leforgása alatt felméri mindkét csapat erejét a Románia-Albánia és Magyarország-Portugália meccseken.

Kapcsolódók

Kimaradt?