Pénteken rajtol a 15. labdarúgó Európa-bajnokság

Pénteken 21 órakor a házigazda francia és a román válogatott mérkőzésével megkezdődik a 15. labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen 44 év elteltével szerepelhet ismét a magyar csapat. A Maszol munkatársa a helyszínről tudósít a román és a magyar csapat csoportmeccseiről.

A mostani Eb, amelyet tíz városban rendeznek meg, több szempontból is különleges lesz, ugyanis 16-ról 24 csapatosra bővítették a mezőnyt, illetve a kontinensviadalok történetében először alkalmazzák a gólvonal-technológiát.

A magyarok a kvalifikációs sorozatban csoportjuk harmadik helyezettjeként pótselejtezőre kényszerültek, s ott kettős győzelemmel jutottak tovább Norvégiával szemben. Bernd Storck szövetségi kapitány nem fogalmazott meg konkrét célkitűzést, csupán azt mondta, hogy azt szeretné, ha csapata méltóképpen képviselné az országot, illetve bebizonyítaná, hogy 44 esztendő után ismét helye van az Európa-bajnokságon.

A nemzeti együttes elsőként jövő hét kedden Bordeaux-ban Ausztriával, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, végül 22-én Lyonban Portugáliával találkozik. A német szakember többször hangsúlyozta a keddi kiutazás előtt, hogy szerinte Portugália és Ausztria a négyes favoritja. A hat kvartettből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

A játékvezetői keretnek is van magyar tagja Kassai Viktor révén. A korábban olimpiai és Bajnokok Ligája-döntőt is vezetett bírót ráadásul az a megtiszteltetés érte, hogy rögtön a nyitómeccsen ő fújhatja a sípot.

A torna egyik nagy favoritja a házigazda francia válogatott, amely a legutóbbi két hazai rendezésű eseményen, az 1984-es Európa- és az 1998-as világbajnokságon aranyérmes lett. A világbajnok németek szintén az esélyesek közé tartoznak, már csak azért is, mivel a 2006-os vb óta valamennyi nagy tornán legalább a legjobb négyig jutottak. Ugyanakkor Eb-t legutóbb húsz éve nyertek.

A címvédő spanyolokat sem szabad leírni, noha a négy évvel ezelőtti diadaluk óta már közel sem olyan verhetetlen a csapatuk, mint amelyik egymás után nyert két Eb-t és egy vb-t. Mindenesetre a kontinensviadalok történetében övék az egyetlen címvédés, így értelemszerűen a triplázás is egyedülálló bravúr lenne. A németek és a spanyolok holtversenyben rekorderek három végső sikerükkel.

A két - talán nem is annyira - titkos favorit Anglia és Belgium. Előbbi az egész selejtezősorozatban egyedüliként százszázalékos teljesítménnyel harcolta ki a részvételét, az viszont ellene szól, hogy az 1966-os, hazai rendezésű vb megnyerése óta egyetlen tornán sem tudott döntőbe jutni. Utóbbinak keretét tekintve rendkívül erős csapata van, néhány hónappal ezelőtt még a világranglistát is vezette, ugyanakkor a rutin hiányzik az együttesből, főleg a nagy válogatott tornákat tekintve.

A döntőt - akárcsak a pénteki megnyitót - Saint-Denis-ben rendezik július 10-én.

Kapcsolódók

Kimaradt?