EURO-2016: „céltalanul” utazik a magyar válogatott

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem fogalmazott meg konkrét, számszerű célt a magyar szövetség (MLSZ) elnöksége előtt a pénteken kezdődő franciaországi Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a német edző kifejtette: a cél egyértelműen az, hogy a nemzeti csapat behozza esetleges lemaradását a versenytársakkal szemben, és a lehető legtöbbet kihozva magából, jól teljesítsen a kontinenstornán. Elhangzott, hogy a válogatott Storck kezdeményezésére játszott három erős csapattal - Horvátországgal, Elefántcsontparttal és Németországgal - a felkészülési időszakban, mert "egy gyenge ellenféllel szembeni önbizalomnövelő sikernek semmi értelme nem lett volna néhány nappal a nálunk magasabban jegyzett ellenfelekkel szembeni tétmeccsek előtt".

Csányi Sándor az MLSZ elnökségének támogatásáról biztosította a német szakembert, akitől - a beszámoló szerint - a jövőben is szisztematikus, a fiatal tehetségekre is támaszkodó munkát vár.

Az elnökség már korábban elhatározta az utánpótlásképzési rendszer teljes megújítását annak érdekében, hogy a legnagyobb tehetségek ne kallódjanak el, és a versenyeztetés struktúrája segítse a versenyhelyzet élesedését. A stratégiai fejlesztési programoknak köszönhetően az infrastrukturális és az anyagi feltételek már adottak - amint az olvasható a honlapon -, így az MLSZ elnöksége döntést hozott arról, hogy 12 regionális utánpótlásközpontot jelöl majd ki országos szinten.

Ezek a centrumok szigorú működési szabályok és ellenőrzött szakmai- és pénzügyi feltételrendszer kialakításával működnek majd. A szövetség célja, hogy elősegítse a tehetséges játékosok "felfelé áramoltatását", és megteremtse annak a szakmai munkának a feltételeit, amely biztosítja, hogy a jövőben egyetlen tehetséges fiatal se vesszen el a magyar labdarúgás számára - áll az MLSZ honlapján.

A Maszol az egyetlen erdélyi magyar sajtóorgánum, amelynek tudósítója a sajtópáholyban ülhet a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság (EURO-2016) több mérkőzésén. Munkatársunkat hat meccsre – a magyar és a román válogatott összes csoportmérkőzésére – akkreditálta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Munkatársunk így ott lehet a Stade de France-ban a Franciaország-Románia nyitómérkőzésen, a helyszínről tudósít Bordeaux-ból az évszázados osztrák-magyar párharcról, ellátogat Párizs második számú stadionjába, a Parc des Princes-be, ahol a Románia-Svájc találkozót rendezik, leugrik Marseille-be Bernd Storck tanítványainak második, Izland elleni összecsapására, majd Lyonban pár nap leforgása alatt felméri mindkét csapat erejét a Románia-Albánia és Magyarország-Portugália meccseken.

Kimaradt?