EURO-2016: megszabadultak Benzemától a trikolórok

Nem lesz ott a hazájában rendezendő Európa-bajnokságon Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott labdarúgója – döntött a francia szövetség (FFF) a csatár szexvideós zsarolási ügye miatt szerdán.

Márciusban még úgy tűnt, a 28 éves támadó egy lépéssel közelebb került az Eb-szerepléshez. Akkor feloldották az ellene korábban elrendelt bírósági felügyeletet, és a játékos újra találkozhat és beszélhet az ügy sértettjével, válogatottbeli társával, az Olympique Lyonban játszó Mathieu Valbuenával. Szerdán azonban az FFF közleményében jelezte, Noël Le Graët elnök és Didier Deschamps szövetségi kapitány úgy döntött, Benzema nem lesz ott a francia keretben az Eb-n.

A 81 válogatott mérkőzésén 27 gólt szerző támadó a második nagy tornát hagyja ki pályafutása során, miután nem hívták be a 2010-es világbajnoki keretbe.

„Szerencsétlenség nekem és mindazoknak, akik mindig támogattak engem. Nem leszek ott a franciaországi Európa-bajnokságon” – írta a Twitteren a csatár.

Benzema ellen november óta folyik eljárás, azzal vádolják, hogy bűntárs volt Valbuena zsarolásában, és közvetített a felek között. Utóbbi játékos már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta, és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló szexvideó, és ha nem fizet 150 ezer eurót, nyilvánosságra hozza. Ha a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes Benzemát bűnösnek találják és elítélik, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely az idén nyáron házigazdaként szerepel az Eb-n.

Benzema ügyvédje a BFM TV-nek érdekes nyilatkozatot tett: azt mondta, hogy a francia miniszterelnök személyesen befolyásolta az ügyet, ami negatív hatással volt a labdarúgó kilátásaira. Felidézte a kézilabda-válogatott csillagának, Nikola Karabaticnak az esetét, aki fogadási csalási ügybe keveredett, és emiatt a szövetség eljárást indított ellene. Mégis meghívót kapott a nemzeti csapatba, míg Benzema ugyanilyen helyzetben nem.

Kapcsolódók

Kimaradt?