Janics Natasa: kérlek titeket, ne gyűlöljetek!

Douchev-Janics Natasa szerdán tartotta meg búcsú-sajtótájékoztatóját a szegedi Hotel Soleilben. Az eseményen jelen volt és szót kért az olimpiai bajnok kajakos férje, Andrian Douchev is.

janics-konnyDouchev-Janics Natasa egy általa előre megírt levél felolvasásával köszönt el – tudósított az eseményről élőben a delmagyar.hu. „Sokan turkáltak a magánéletemben, de én igyekeztem nem törődni vele, miket írnak rólam. Mióta Andróval vagyok, és van családunk, ezeket egyre nehezebb volt figyelmen kívül hagyni, mindig is mondta, ez hosszú távon nem működhet. Vártuk már ezt a napot, mert szeretnénk tisztába tenni a dolgokat, rendbe hozni a hamis hírek következményeit. Ezek miatt a hírek miatt az edzéssel sem tudtam mindig teljes mértékben foglalkozni, ezzel be is fejezném a sírásomat” – idézi a versenyzőt a regionális portál.

A kajakos elmondta: feltétlenül szeretne köszönetet mondani támogatóinak, akik „rengeteg pénzzel” segítették a versenyzését.

„Nehezen hagyom itt Magyarországot. A döntésemnek az az oka, hogy szeretnék együtt lenni a férjemmel, kérlek titeket, ezért ne gyűlöljetek! – folytatta Natasa. – Köszönök minden a támogatóimnak, az államnak, a városnak. Kívánok minden jót a magyar sportnak, további sok sikert, mert megérdemli. Szeretném külön kiemelni Kovács Katalint, mert vele éltem át a közös sikereket. Köszönöm a szurkolóknak, hogy London után, amikor padlón voltam, erőt adtak nekem. Jó magyar sportolónak lenni, mert a sikereknek nem kell egyedül örülni, hanem több millió ember velem együtt volt boldog. Edzőimnek is szeretném megköszönni: Kati néninek, Öcsi bácsinak és Vécsi Viktornak.”1349354741 janics

A Nemzeti Sport kérdésére, mely szerint mi lesz, ha a magyar szövetség nem írja alá a kiadatást, Janics így válaszolt: „Mindig van B terv, de egyelőre nem tudjuk, mit hoz a jövő. Az is lehet, hogy egyszer még visszajövök, mint tette azt Fazekas Kriszta az olimpia előtt.”

Janics Natasa köszönetet mondott menedzserének, Csonka Gábornak is, aki mindig mellette állt. Sírva hozzátette: akadt olyan is, aki sokat bántotta, meghazudtolta, meglopta, de ezt igyekszik kizárni a fejéből.

Újságírói kérdésre válaszolva Janics Natasa elmondta: férjét a londoni olimpia alatt kereste meg Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke. „Akkor még én sem tudtam, hogy országot váltok. Ezt szeptember 27-én döntöttem el, amikor bementem a szövetséghez” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a múlt heti belgrádi sajtótájékoztatón azt mondta volna, hogy nem érezte magát otthon Magyarországon, így reagált: „Ezt félrefordították, nem ezt akartam mondani. Igazából vágyom rá, hogy a szülőföldemet képviselve érjek el sikereket, ez lett volna a mondandóm lényege.”

A „szerbiai magánélet, magyar színekben történő versenyzés” lehetőségét a kajakos kizárta, mondván, „ez nem lenne profi helyzet, mivel a férjemnek a szerb lányokat kellett volna ellenem felkészítenie – ez nem szerencsés felállás. Nem korrekt”.

Janics nem titkolta, rosszulesne neki, „igazságtalan lenne”, ha a magyar szövetség döntése értelmében két évig nem versenyezhetne, de a bolgár színekben való versenyzésre vonatkozó kérdést elhárította.

„Nem szeretnék ezzel foglalkozni. Nem érzem, hogy korrektül viselkednének velem, mivel Benedek Dalma ugyanezt az utat járta be, és érte nem kért pénzt a szövetség, nem volt ilyen hercehurca.”

A sajtótájékoztató első szakaszában Andrian Douchev, az olimpiai bajnok kajakos férje elmondta: sajnálja, hogy nem tanulta meg a magyar nyelvet, amely nagyon nehéz. Otthon is főleg bolgárul, szerbül beszélnek, ezért a sajtótájékoztatót is így tartotta – szavait Douchev-Janics Natasa elcsukló hangon tolmácsolta.14 o janics6 hz „Három éve én is hasonló helyzeten mentem keresztül, mint most Natasa, akkor engem megértett és elengedett a bolgár szövetség, és nem kaptam tőlük semmi rosszat, semmi bántót – idézi a delmagyar.hu Andrian Douchev szavait. – Nem gondoltam, hogy Natasának is eljön majd ez a helyzet, hiszen ez az ország vezető szerepet játszik a kajak-kenuban. Nagy megtiszteltetés volt itt dolgozni. Sehol sincsenek olyan lehetőségek a kajak-kenuban, mint ebben az országban. Mint mindig, a munkában nálunk is akadtak problémák, de csak a szépre emlékezem. Egy sportolónak húsz évig tart a pályafutása, maximum, ekkor kell kihoznia magából a legtöbbet. Ebből Natasa 12 évet adott Magyarországnak, mindig győzni akart, soha egy versenytől sem lépett vissza. Küzdött az országért, azért, hogy dicsőséget szerezzen neki. Natasa Londonban kapott egy ajánlatot a szerbektől, amit elfogadott, de kiemelném, hogy az olimpiai ciklust végigcsinálta. Nem volt könnyű a döntés, hiszen három gyermekem van, Milana ugye közös Natasával, és nem szerettünk volna sokat utazgatni. Ez a sport, ezt el kell fogadni. Sajnálom, hogy Natasának is velem kell jönnie, és azt is, hogy nem volt lehetőségem tovább Magyarországon dolgozni. Az egyik oka annak, hogy elfogadtam a szerbek ajánlatát, a nyelvkérdés, hiszen ott megértetem magamat, Elnézést kérek Natasa rajingóitól, támogatóitól, és köszönöm szépen mindenkinek, aki eddig támogatott minket.”

„Kevés olyan sportoló van, aki tíz év alatt több mint 40 érmet nyert olimpiákon, vb-ken, Eb-ken, nem is tudom, hogy élt-e hasonló korábban Magyarországon, ezt tisztelni kell. Magyar emberként büszke vagyok Natasára” – reagált az elmondottakra a szintén jelen lévő Csonka Gábor.

Kimaradt?