Női kézi EB: a franciák és a norvégok játsszák a döntőt

A gallok könnyedén jutottak a fináléba, a rekordgyőztes skandinávok keményen megdolgoztak érte.

A pénteki első elődöntőben a címvédő franciák kiütötték a torna meglepetéscsapatának számító Horvátországot. A gallok már az első félidőben lerendezték a mérkőzést, 10 gólos előnnyel vonultak pihenőre. Az összecsapást lényegében az alatt a 11 perc alatt dőlt el, amikor a horvátok nem találtak be, a franciák ellenben 9 gólt szereztek.

Az Európa Bajnokságok történetében sosem történt még meg, hogy egy csapat csak 5 gólt dobjon az elődöntőben egy teljes félidő alatt. A franciák a második félidőben már nem strapálták különösen magukat, de így is meggyőző teljesítménnyel, 30-19 arányú győzelemmel jutottak a döntőbe.

Ott a norvégok várnak rájuk, akik nagyon megszenvedtek azért, hogy ott lehessenek a fináléban. Az első félidő a dánoké volt, köszönhetően nagyrészt kapusuknak, Sandra Toftnak, aki 44 százalékos hatékonysággal védett. A szünetben 13-10-re vezettek a házigazdák, utána azonban beindult az addig akadozó norvég gépezet. A hétszeres győztes skandináv csapatnak a védekezése és a támadójátéka is feljavult, aminek köszönhetően a második félidőben hat gólt vertek a dánokra, s 27-24-re hozták a mérkőzést.

A döntőt vasárnap játsszák, 19 órától, míg a bronzmeccs 16:30-kor kezdődik.

(Nyitókép: Kolektiff images)

Kapcsolódók

Kimaradt?