Labdarúgó Román Kupa: nem fázott meg az UTA a csíki télben

Nem tudott meglepetést okozni a hazai pályán szereplő FK Csíkszereda a Román Kupában a hétfő délután lejátszott mérkőzésen. Bár a csíkiak játszották a szebb futballt, végül két tizenegyesnek köszönhetően az első osztályú UTA Arad magabiztosan jutott a sorozat legjobb 16 csapata közé.

A csütörtöki bajnoki mérkőzés tapasztalataiból kiindulva megváltoztatták a kupamérkőzés eredeti időpontját és 18 óra helyett délután 2-kor harsant fel a kezdő sípszó az FK Csíkszereda – UTA Arad kupameccsen. Akkor a pályára leszálló sűrű köd nehezítette a játékosok dolgát, ezúttal a második félidőt kísérő havazás mutatta meg, hogy Csíkszeredában ebben az időszakban focimeccsen pályára lépni nem egyszerű dolog. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a vendégcsapat képviselői lerótták kegyeletüket a Csíkszeredában nyugvó egykori labdarúgójuk, Bakucz II. László sírjánál, aki 1950-ben bajnokságot nyert az aradiakkal.

Jól kezdte a mérkőzést a Csíkszereda, a hazai játékosok ügyesen járatták a labdát kevés teret hagyva a vendég piros-fehéreknek. Ennek ellenére az aradiak szerezték meg a vezetést a 11. percben, miután az első valamirevaló támadásuk végén a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a csíkiak kapusa, Ribánszki szabálytalankodott az ötös vonala előtt és 11-est ítélt. Kívülről talán szigorúnak tűnt a fújás, ám ez nem zavarta Morart, aki a léc alá vágta a büntetőt (0-1).

A gól után is maradt az addigi forgatókönyv, igyekezett az FK, ám játékosai hiába szereztek jól labdákat, a vendégek tizenhatosánál elfogyott a tudomány. Az aradiak magabiztosan védekeztek és nem erőltették a támadásokat, megelégedtek a szórványos ellencsapásokkal. Egy ilyen támadás végén a hazai védők egymást zavarták és összehozták a mérkőzés második büntetőjét is a játékrész hajrájában, amelyet Hora értékesített (0-2). Megnyugtató előnnyel vonultak szünetre az UTA játékosai, míg a hazaiak abban bízhattak, hogy a jó játék a második 45 percben eredményességgel is párosul.

A második 45 perc sem hozott különösebb változást a játékban. A hazaiak mentek előre becsülettel, ám a próbálkozások meddőnek bizonyultak, a vendégek rutinosan óvták az eredményt és nemigen sürgették a játékot. Megnehezítette a pályán lévők dolgát a félidő közepén meginduló hóesés is, így havas talajú pályán fejezték be a meccset. Ennek leginkább a hazaiak hálóőre, Ribánszki látta kárát, aki az utolsó percben egy kirúgásnál sajnálatos sérülést szenvedett, Gyenge Szilárd fejezte be a kapuban a találkozót. Összességében a rutinosabb vendégek megérdemelten győzték le a helyenként kifejezetten szép játékot mutató hazaiakat és jutottak a Román Kupa legjobb 16 csapata közé.

 
Román Kupa, a legjobb 16 közé jutásért
FK Csíkszereda – UTA ARAD 0-2 (0-2)
Csíkszereda, zárt kapuk mögött
Gólszerzők: Morar (11.p.) és Hora (45.p.), mindkettő büntetőből
Sárga lap: Bustea (51.p.), Iacob (52.p.), Tomozei (62.p.), Eder (63.p.), Schieb (68.p.)
FK Csíkszereda: Ribánszki (Gyenge 89.p.) - Takacs, Kelemen, Apro, Marrone, Csürös, Eder (Savin 89.p.), Bara (Schieb 65.p.), Jebari (Szondi 89.p.), Bauza, Mészáros (Bor (65.p.)
UTA: Iacob, Tomozei, Erico, Benga, Simo, Tescan, Isac (Miculescu 73.p.), Albu, Buhăcianu (Rus 86.p.), Morar (Ionița 69.p.), Hora (Roșu 73.p.)

Kapcsolódók

Kimaradt?