BL: kialakult a nyolcaddöntők mezőnye

A BL történetében először fordul elő, hogy kizárólag az öt legnagyobb bajnokságból - angol, francia, német, olasz és spanyol - jutott csapat a legjobb tizenhat közé.

PSG-Galatasaray 5-0

Neymar és Mbappé egy-egy gólpasszal kezdett az első félidőben, utóbbi Mauro Icardit, előbbi Pablo Sarabiát hozta remek helyzetbe a tizenhatoson belül, ezzel a 35. percre megpecsételve a Galata sorsát. Fordulás után két perccel tovább növelte előnyét a PSG: Mbappé adott „forintos” labdát Neymarnak, majd a 63. minutumban a brazil visszaadta a kölcsönt, a bal szélen felgyorsító Mbappét ugratta ki, aki beadás helyett a rövidbe vágta a labdát. Az i-re a pontot a csereként beálló Edinson Cavani tette fel, aki a 83. percben tizenegyesből talált a kapuba. 5–0  

Club Brugge-Real Madrid 1-3

 

A Bruges abban a tudatban léphetett pályára, ha megtréfálja a Real Madridot, akkor biztos, hogy El-résztvevő lesz tavasszal. A belga csapat az első félidőben közel állt a vezetés megszerzéséhez, a két csapat első találkozóján is villogó – konkrétan a két gólt szerző – Emmanuel Dennis lőtt szép cselek után a hálóba – pehjére az asszisztens, majd a VAR-ellenőrzés után a videobíró szerint is lesről.

Fordulás után szinte a semmiből jutott előnyhöz a Real: Rodrygo talált a kapuba – minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi nyolc pontos lövéséből vagy fejeséből már hatodszor. Amennyire váratlan volt az ifjú brazil gólja, olyan váratlanul és gyorsan jött a válasz a hazaiaktól: Dennis átadása után Hans Vanaken csavart a tizenhatos bal sarkából a hosszúba alig másfél perccel később (1–1). 

Ám a második félidőben érezhetően magasabb fordulatszámon pörgő Real – az elsőben összesen három kísérlete volt Zinédine Zidane tanítványainak, ilyen kevés próbálkozások pedig az egész eddigi idényben, egyetlen ellenféllel szemben sem volt – Vinícius Jr. találatával a 64. minutumban újfent megszerezte a vezetést (1–2). Ez pedig már a győzelemhez is elég volt a spanyolok számára.  A hosszabbítás pillanataiban a 80. Bajnokok Ligája-mérkőzését játszó Luka Modric állította be az 1–3-as végeredményt.

Eredmények

  • Paris Saint-Germain (francia)–Galatasaray (török) 5–0 (Icardi 32., Sarabia 35., Neymar 47., Mbappé 63., Cavani 83. – 11-esből)
  • FC Bruges (belga)–Real Madrid (spanyol) 1–3 (Vanaken 55., ill. Rodrygo 53., Vinícius Jr. 64., Modric 91.)
1. Paris SG         6 5 1 0 17–2 +15  16
2. Real Madrid    6 3 2 1 14–8 +6  11
3. FC Bruges       6 0 3 3 4–12 –8  3
4. Galatasaray     6 0 2 4 1–14 –13  2

Bayern-Tottenham 3-1

Hiába jutott már tovább a Bayern München és a Tottenham Hotspur is az utolsó fordulóra, a csoport rangadóját a londoni 7–2 után senki sem vehette félvállról, már csak presztízsokokból sem. Serge Gnabry és Kingsley Coman például kifejezetten magas fordulatszámon pörgette a Bayern támadójátékát, és az első negyedóra meg is hozta a játék képe alapján megérdemelt hazai találatot. Gnabry készítette elő a gólt, a Spurs védelme teljesen eltolódott a bal oldalra, Coman pedig üresen maradt, így a megpattanó keresztlabdát tisztán lőhette 8 méterről a kiszolgáltatott Paulo Gazzaniga mellett a kapu bal oldalába. 1–0

„Megdolgozott” vezető találatáért a Bayern, ehhez képest váratlanul gyorsan egyenlített a Tottenham: hiába zárt vissza a hazai csapat, gyakorlatilag első próbálkozásából büntetett a Spurs a 20. percben. Ezúttal is eltolódott a védelem, amit Ryan Sessegon használt ki, és miután tisztán maradt, 10 méterről nagy erővel rúgta a labdát a jobb alsó sarokba. 1–1

Az aktívan játszó Alphonso Davies kapufáját még szintén megúszta a vendégcsapat, ám ekkor Thomas Müller helyezkedett a kipattanóra, és a német régi formáját idézte, ahogy bepofozta a labdát. 2–1

A mérkőzést Philippe Coutinho találata döntötte el véglegesen, a brazil a 16-os vonaláról leadott lövésére nem volt ellenszere az argentin kapusnak. 3–1

Olympiakosz–Crvena zvezda 1–0 

A Crvena zvezdának az elrontott tizenegyes nem fért bele, a dráma pedig a végére maradt. A görögök a 87. percben rúghattak büntetőt, Juszef el-Arabi pedig nem hibázott! A gól győzelmet, a győzelem pedig továbbjutást ér az Európa-ligába.  

1. Bayern München 6 6 0 0 24–5 +19  18
2. Tottenham            6 3 1 2 18–14 +4  10
3. Olympiakosz        6 1 1 4 8–14 –6  4
4. Crvena Zvezda     6 1 0 5 3–20 –17  3

Sahtar-Atalanta 0-3

A 65. percben az Atalanta, pontosabban Timothy Castagne zörgette meg a hazaiak hálóját, az eset után percekig állt a játék, a videobíró pedig úgy döntött, érvényes találat született.

Az olasz együttesnek sikerült tovább növelnie előnyét – a 80. percben Mario Pasalic talált be –, pláne, hogy a 77. perctől emberelőnyben játszhatott, a győzelem pedig továbbjutást ért. Az már csak hab volt a tortán, hogy a 94. percben Robin Gosens is betalált, így 0–3 lett a vége.

Dinamo-Manchester City 1-4

Már biztos csoportelsőként igen tartalékos kerettel utazott el Zágrábba a Manchester City, amelynek egyébként is több sérültje akadt, és a bajnokságban sem remekel, így Pep Guardiola bátran kísérletezhetett az összeállítással. Bekerült a kezdőbe Claudio Bravo, elé Eric García a védelembe, a középpályára Phil Foden, a támadóhármast pedig a Rijad Mahrez, Gabriel Jesus, Bernardo Silva hármas alkotta – a hazaiak fő reménysége a spanyol Dani Olmo volt, aki a 10. percben egy remekbe szabott góllal jelezte, hogy tényleg megérett már a topligákra. Nem adta fel azonban a City, nagyon keményen futballoztak a vendégek, Mahrez passzából Gabriel Jesus fejes góllal egyenlített még az első félidőben. A horvátok igencsak tiltakoztak a találat után, ugyanis egy hazai játékos a földön maradt, és közben futott a City-akció.

Jesus igencsak otthon érzi magát idegenben, a szünet után hamar lőtt egy újabb, majd még egy gólt: utóbbi 14 találatát mind idegenben szerezte, és 22 évével és 252 napjával a legfiatalabb brazil lett, Neymart megelőzve, aki ebben a sorozatban tíz gólig jutott. Jesus a mesterhármassal idénybeli ötödik BL-mérkőzésén a hatodik kanadai pontját szerezte, 308 percnyi futball után, és meglehetett volna a negyedik zágrábi találata is, de hat méterről a bal felső mellé fejelt – majd a 66. percben átadta a helyét Olekszandr Zincsenkónak.

Eredmények

  • Dinamo Zagreb (horvát)–Manchester City (angol) 1–4 (Olmo 10., ill. G. Jesus 34., 50., 54., Foden 84.)
  • Sahtar Doneck (ukrán)–Atalanta (olasz) 0–3 (Castagne 66., Pasalic 80., Gosens 94.)
1. Manchester City 6 4 2 0 16–4 +12  14
2. Atalanta 6 2 1 3 8–12 –4  7
3. Sahtar Doneck 6 1 3 2 8–13 –5  6
4. Dinamo Zagreb 6 1 2 3 10–13 –3  5

Bayer-Juventus 0-2

A Bayer Leverkusen csak a karácsony előtti csodák egyikében bízhatott, ugyanis azzal a tudattal léptek pályára a németek a már továbbjutott Juventus ellen odahaza, hogy nekik nyerniük kell, az Atlético Madridnak meg Madridban botlania a csoportban biztosan sereghajtóként végző Lokomotiv Moszkva ellen.

Sérülések miatt tartalékos volt a Juventus, de nagyon motiváltan futballoztak a játékosai, Gonzalo Higuaín kétszer is helyzetbe került, ám egyszer rosszul célzott, egyszer pedig lövés helyett inkább Cristiano Ronaldo elé passzolt – a másik oldalon tavalyi párizsi csapattársának, Gianluigi Buffonnak lőtt kapufát Moussa Diaby, majd Merih Demiral mentett hatalmasat Kai Havertz közeli próbálkozásánál.

Beállt azért Leon Bailey és Kevin Volland, a vendégmester Maurizio Sarri pedig kipróbálta Paulo Dybala beküldésével a Dybala, Higuaín, C. Ronaldo támadóhármast, és innentől kezdve felszabadultan futballoztak az olaszok, főleg, miután Dybala passzából Cristiano Ronaldo a kapuba talált.

Havertz a végén is elrontott egy ziccert, Charles Aránguiz sem tudott egyenlített, pedig az ötös elől, kecsegtető helyzetből lőhetett kapura, bezzeg Dybala passzát Gonzalo Higuaín a bal alsóba zúdította a 16-osről – nem érdemelt továbbjutást a Bayer Leverkusen, ellenben az Európa-liga kapott egy nagyon erős csapatot a gyógyszergyáriak személyében.

Atlético Madrid–Lokomotiv Moszkva 2–0 

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a D-csoportban az Atlético Madrid nem sokáig vacakolt a csoport utolsó helyén álló Lokomotiv Moszkva ellen, hiszen Diego Simeone csapata csak egy győzelemmel biztosíthatta helyét a legjobb 16 között – iksznél a Leverkusen egy esetleges Juve-veréssel még előzhetett volna.

A madridiaknak alig egy percre volt szükségük, hogy tizenegyeshez jussanak: Anton Kocsenkov kapus gázolta el Joao Félixet, s a mérkőzést vezető Kassai Viktor a büntetőpontra mutatott – más kérdés, hogy Kieran Trippier lövése után a kapus és a kapufa együttes erővel hárított. A 17. percben viszont egy kezezés miatt ismét tizenegyest kapott az Atlético, s ezúttal Joao Félix volt az ítéletvégrehajtó, s ő nem is hibázott. A második félidő elején aztán Felipe is betalált, ezzel beállította a 2–0-ás végeredményt, amikor könnyedén a léc alá pofozott egy szöglet utáni beadást.

1. Juventus 6 5 1 0 12–4 +8 16
2. Atlético Madrid 6 3 1 2 8–5 +3 10
3. Bayer Leverkusen 6 2 0 4 5–9 –4  6
4. Lokomotiv Moszkva 6 1 0 5 4–11 –7 3
A BL-nyolcaddöntőbe jutott csapatok: Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol), Bayern München (német), Tottenham Hotspur (angol), Manchester City (angol), Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), RB Leipzig (német), Liverpool (angol), Napoli (olasz), Borussia Dortmund (német), Olympique Lyon (francia), Valencia (spanyol), Chelsea (angol), Atalanta (olasz), Atlético Madrid (spanyol).

Kapcsolódók

Kimaradt?