Kivételes építészeti, famegmunkálási tudást hordoznak magukban a Csíki-medence középkori eredetű templomtető-szerkezetei. A XV–XVI. századból fennmaradt építmények több szempontból is jelentős történelmi, kulturális emlékeknek számítanak. Tóth Boglárka régész-dendrokronológus több mint húsz éve foglalkozik templomtetők fa tartószerkezeteinek tudományos vizsgálatával. A Csíkszeredában dolgozó szakemberrel munkájáról, kutatásairól és egy különleges iskolai-múzeumi projektről is beszélgettünk.

Magyarországon, majd Németországban végezte régészeti tanulmányait a Csíkszeredában élő Tóth Boglárka. Szakterülete a dendokronológia, amellyel Erdélyben az elsők között kezdett el foglalkozni. Férjével, a szintén régész Botár Istvánnal huszonkét éve kezdték el az első kutatást, azóta szinte csak ezen a területen dolgozik.

És hogy mi is pontosan a dendokronológia? Mint Tóth Boglárka megosztotta, számos ága van ennek a tudománynak. Ő a klasszikus dendrokronológiát alkalmazza, azaz régi fáknak az évgyűrűelemzése alapján határozza meg a korukat. „Az az alapvetése a dendrokronológiának, hogy keltezésre, kormeghatározásra használható, de ma már a nagyon sok mellékága van, lehet például dendroklimatológiáról beszélni és dendroarcheológiáról. Mi alapvetően a műemlékek esetében, faszerkezetek, faelemek abszolút kormeghatározásával foglalkozunk” – mondta el a régész.

Munkássága során Tóth Boglárka több alkalommal működött együtt a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola oktatóival, diákjaival. A legutóbbi ilyen alkalommal az iskola építészeti osztályaival és Máthé Klára szaktanárral közösen a Csíki-medencében fellelhető, középkori eredetű templom-tetőszerkezeteket alkottak meg makettek formájában. Az elkészült mini-építményeket a Csíki Székely Múzeumban állították ki.

Csíki felfedezések

Én kezdeményeztem ezt az együttműködést. A kiindulópontom az volt, hogy évről-évre nő Erdélyben a vizsgált történeti tetőszerkezetek száma. 2019–2020-ban volt egy kutatási projektünk a magyarországi Teleki László Alapítvány közreműködésével, magyarországi támogatással. Amikor kiderült, hogy itt, a Csíki-medencében is vannak középkori eredetű templomok, amelyeknek a ma álló tetőszerkezetei a középkorban épültek, szerettem volna ismertté tenni ezt az eredményt. Innen jött az ötlet, hogy ha maketteket készítünk ezekről a tetőszerkezetekről, akkor az már könnyen bemutatható, amellé egy információs tábla rakható, és akkor akár a falubeliek is ezáltal megtudják ezt a nem mindennapi eredményt” – fejtette ki Tóth Boglárka.

Mint hozzáfűzte: mindennek a valódi jelentősége az, hogy a dendrokronológiai vizsgálat alapján évre pontosan lehet tudni, hogy mikor épültek ezek a tetőszerkezetek. Ma már tudjuk, hogy például a menasági 1532-ben és 1533-ban, a legkorábbi, a csíkszentmihályi 1492-ben épült. Az említett kiállításon három templom tetőszerkezetének a makettjét mutatták be, a csíkszentgyörgyi, a csíkmenasági és a csíkkozmási templomét. 

A diákok a balzafából készült makettek építése során aprólékos, precíz munkát végeztek. Az iskolában végzett makettkészítést elméleti ismeretek átadásával kezdték, amely során a tanulók megismerkedhettek a dendrokronológia módszerrel, és megtudhatták, hogy mit jelent egy történeti tetőszerkezet. „Hogy néznek ki az ötszáz, akár 6-700 évvel ezelőtt épített tetőszerkezetek? Helyi példákon keresztül mutattam ezt be. Erdélyben a legöregebb, legrégibb tetőszerkezetek hétszáz évesek, a 15–16. századból jó számmal maradtak fenn és a Csíki-medencében is nagynak tekinthető a számuk” – osztotta meg Tóth Boglárka. A diákok az elméleti oktatást követően elmentek az érintett templomokba, felmentek a padlásokra, megvizsgálhatták a több száz éves padlástereket.

„Beszéltünk arról, hogy lucfenyőből készítették, ami nem általános Erdélyben, mert ebben a korban máshol, Székelyföld más területein, Szászföldön, Erdély belső területein tölgyfát használtak, mert az volt a helyi fa. Az volt a hozzáférhető, tetőszerkezetekre alkalmas fa. Látták saját szemükkel, hogy néz ki ezeknek az elemeknek az összekötése. Beszéltünk arról, hogy ezeket hogyan készítették el, és nemcsak a tetőszerkezetek építéséről, hanem a templomok építéstörténetéről is beszélgettünk. Látták azt, hogy mai állapotukban átépítések nyomán a késő gótika jegyeit hordozzák ezek a templomok, illetve később a barokk korban is történtek átépítések” – osztotta meg a projekt kapcsán a régész.

Tapasztalati úton

Beszélgetésünk során szóba került, hogy milyen építészeti, mérnöki tudást hordoznak magukban ezek a középkori faszerkezetek. „Azt szokták mondani a hozzáértő építészek, statikusok, hogy több száz éven keresztül ezek a szerkezetek alapvetően tapasztalati úton születtek meg, tehát nem mérnöki szemmel. Nem számolták ki azt, hogy mennyi fát kell beleépíteni. Tudták, hogy a szarufaállások egymástól körülbelül milyen távol kell legyenek, de egyértelműen kimondható az, ezt építészek, statikusok fogalmazzák meg, hogy bizonyos szerkezeteket túlbiztosítottak.

Mint Tóth Boglárka kifejtette: később kialakult, hogy nem kell olyan sok fát beépíteni, de a mi területünkön a 18–19. századtól jön be a mérnöki tudás, a számításokon alapuló szerkesztés, megtervezés.

„Érdekesség, hogy régen a német nyelvterületen kialakult tetőszerkezet típusok jelennek meg itt, Erdélyben. Lehet, hogy néhány száz évvel később, de pontosan azok a típusok. Két-három székes, három-három székes típusúakról beszélünk, a csíki tetőszerkezetek ezekhez tartoznak. Később az úgynevezett dőlt székes, torokgerendás tetőszerkezetek, ezek mind német nyelvterületről érkeztek. Valószínűleg vagy úgy, hogy az itteni inasok német nyelvterületre mentek mesterré válni, ugyanúgy, mint az összes mesterség területén (a középkorban fontos volt az inaskodás), vagy akár szász mesterek révén, akiknek szoros volt a kapcsolatuk az anyaországgal. Ez nagyon érdekes kutatási terület, hiszen úgy tűnik, hogy nem Franciaországnak, Belgiumnak, Svájcnak az emlékanyagával van szoros kapcsolat, hanem német nyelvterületekkel” – mondta Tóth Boglárka.

Kiemelte ugyanakkor, hogy helyi mesterek munkáiról van szó, a tudás meghonosítása nem azt jelenti, hogy külföldről jöttek szekemberek. „Ugyan erre is akad példa, levéltári források alapján tudjuk, hogy például Segesváron dolgoztak az 1676-os nagy tűzvész után külföldi mesterek is, mert akkor hirtelen nagyon nagy igény lett rá, de alapvetően helyi mestereket gondolunk az elkészítőknek” – fűzte hozzá a szakember.

A kutatások során feltérképezték Sepsiszék templomait, ott egyetlen templomban maradt meg a középkori tetőszerkezet, a sepsibodokiban, az összes többi esetében a ma álló szerkezet későbbi korból való.

„Ha ezt nézzük, akkor a Csíki-medencében fennmaradt öt középkori, ebből négy álló tetőszerkezet, nagy számnak tekinthető. Udvarhelyszéken sem végeztünk módszeres kutatást, attól nyugatabbra sem, de Udvarhelyről ismerünk négy-öt középkorit, de ez még nem jelenti azt, hogy csak annyi van. Tehát összesen 10-12-t ismerünk, de ennél biztosan nagyobb a számuk, csak még nem jártunk mindnek utána” – mondta el a régész arra kérdésünkre, hogy hány székelyföldi, középkori eredetű templom-tetőszerkezetet tartanak nyilván.

Lucfenyőt használtak, pedig tölgyfa is volt

Ezek nem feltétlenül azonos típusúak, tudtuk meg. „Csak a 15–16. századiakról beszélünk, mert itt Székelyföldön korábbit nem ismerünk, a legkorábbiak az 1400-as évek végéről származnak, vagy az 1500-as évek első feléből. Egy szempontból azonos típusúak: mindegyik úgynevezett szarufás torokgerendás. Azon belül vannak különböző típusok, és színes a kép, tehát egyáltalán nem lehet mondani, hogy azonos volt a forrás” – emelte ki a szakember, majd megosztott néhány további érdekességet is.

Például azt, hogy a Csíki-medence középkori, de későbbi templom-tetőszerkezetei mindig lucfenyőből épültek. Ez helyi jellegzetesség, valószínűleg egyszerűen abból adódik, hogy a térségben a lucfenyő volt a legalkalmasabb erre. „Hozzá kell tennem, hogy tölgyfa is rendelkezésre állt, legalábbis a középkorban mindenképpen, de mégis ezt tartották a legalkalmasabbnak, vagy a legegyszerűbbnek a tetőszerkezetek építésére. Ehhez képest Sepsiszéken is és Udvarhelyszéken is, ugyanebben a korban tölgyfát használtak, mert ott meg tölgyfa állt rendelkezésre” – mondta el Tóth Boglárka.

Szintén apró, de érdekes részlet, amit bizonyára kevesen tudnak, hogy mindig először befedték a templomot, tehát a tetőt építették meg, és utána történt a beboltozás, vagy akár a sík mennyezetnek a felrakása, fűzte hozzá. Érdekesség az is, hogy míg német nyelvterületen bizonyos századok elteltével változtak a technikai jellemzők, például, hogy a fecskefarkas lapolás vagy maga a lapolás eltűnt, és teljesen a csapolás vette át az elemek kötésének a módját, addig Erdélyben még a XIX. századig is megmarad ez a kötési forma.

Kíváncsiak voltunk arra is, milyen állapotban vannak ma ezek a tetőszerkezetek, állni fognak még vajon a következő évszázadokban is?

„Ez nagyon fontos kérdés. A szakemberek azt mondják: ha rendszeresen takarítják a padlást, a sok madárguanót, azt a rengeteg port, ami lerakódik, feltakarítják, és ennél is fontosabb, odafigyelnek, hogy ne ázzon a tetőszerkezet, akkor még nyugodtan állhatnak valószínűleg hatszáz évet akár. A faszerkezetek két nagy ellensége a víz és az, hogyha nem tud szellőzni, nem tud járni a levegőt. Megtámadhatják farontó bogarak, gombák, de hogyha rendszeresen karbantartanak egy padlásteret, és a cserepezésre odafigyelnek, hogy ne csepegjen be a víz, ne vizesedjen a fa, akkor nincs más teendő. Viszont tegyem hozzá azt, hogy a korábbi századokban történhetett beázás. Ezeket a pontokat úgy szokták orvosolni, hogy a gerendavégeket kicserélik, és onnantól kezdve megállítható ez a folyamat” – foglalta össze Tóth Boglárka.

Ritka építészeti kincsek

Ugyanakkor ezen épületek gazdái, tehát leginkább az egyházközségek a legtöbb esetben egyáltalán nincsenek azzal tisztában, hogy milyen ritka építészeti kincset őriznek – hangzott el következő kérdésünkre adott válaszában.

„Ez nem az ő hibájuk, mivel egészen 15-20 évvel ezelőttig nem volt ismert téma az, hogy napjainkig megmaradtak történelmi tetőszerkezetek. Kolozsvári építészek több mint harminc éve foglalkoznak ezzel a témával. A dendrokronológiai vizsgálat nagyon fontos ebben, mert míg korábban csak azt tudták megmondani, hogy valószínűleg XV. századi, vagy XVI. századi, most már konkrétan tudjuk, hogy mondjuk 1506-ban épült a kozmási templom tetőszerkezete. Több mint harminc éve szakmai berkekben erről beszélnek, és felhívták a figyelmet arra, hogy az erdélyi műemlékvédelemnek, az erdélyi műemlékeknek ez nagyon fontos emlékcsoportja, örökségcsoportja. Viszont további feladata a kutatóknak is, az építészeknek is, hogy felhívják erre a tulajdonosok figyelmét. Gyakorlatilag az egész közös munkánk az iskolával erre irányult, hogy ezek a makettek az információs táblákkal együtt bekerüljenek a csíkszentgyörgyi, a menasági és kozmási templomba. Kaptam jó visszajelzést, sőt a szentgyörgyi plébánossal már meg is állapodtunk, kinéztük a helyet, hogy a templomba hova kerül majd be. Így lehet a legjobban ismertté tenni ezt az új adatot, ezt az új információt, hogy igen, itt 500 éve épített és ma álló tetőszerkezetek védik a mai templomokat” – mutatott rá a szakember.

Hozzátette: az is a kutatók és az építészek feladata, hogy a megfelelő karbantartásról tájékoztassák a tulajdonosokat, az egyházközségeket, az egyháztanácsot, hogy oda bizony rendszeresen fel kell menniük, takarítaniuk kell.

A kutatási terület további kihívásairól, a kutató jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk. Mint Tóth Boglárka elmondta, egy 2017-es, szintén magyarországi támogatással, a Teleki László Alapítvány közreműködésével, segítségével lezajlott sepsiszéki templomkutatás eredményeként sikerült egy könyvet megjelentetniük kifejezetten a templomok történeti fa- és tetőszerkezeteiről, Fehér János művészettörténésszel együttműködve.

Felhívni a figyelmet

„Ennek a könyvnek is az volt a lényege, hogy felhívjuk a sepsiszéki egyházközségek, de akár a sepsiszéki lakosok figyelmét arra, hogy itt milyen értékek vannak, és hogy ez egy izgalmas téma. Vannak esetek, vannak templomok, ahol a tetőszerkezetek keltezése, jelenleg legalábbis, az egyetlen dátum, ami a mai templom építésére vonatkozik. Ez egy nagyon izgalmas felfedező munka is volt” – osztotta meg.

A kiadványok megjelentetése az egyik módja, hogy a témát népszerűvé ismertté tegyék, de egy nagyobb léptékű terv is született erre. „Ennek megint csak ez lenne a lényege, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez érték. Vannak tetőszerkezetek Nyugat-Európában és Magyarországon is már, amelyek látogathatók, sőt úgy tudom, hogy a nagyszebeni evangélikus templomban is bejárhatóvá tették a padlást. Ez igazából turizmus szempontjából is újabb lehetőség lehet, mert valóban izgalmas felmenni padlásra. Nagyon-nagyon különbözőek lehetnek ezek a tetőszerkezetek, és izgalmas élmény egy-egy ilyen faszerkezet terében sétálni, rálépni a boltozatra új élmény lehet nagyon sok ember számára” – mondta Tóth Boglárka.

Hozzátette: a makettkészítés ötlete is abból adódott, hogy a diákok minden egyes kicsi kötést, minden egyes elemet úgy építettek be a munkáikba, ahogy az élőben van és kicsinyített változatban bemutatták a különleges megoldásokat.

„Nagyon érdekes megnézni a kis kötéseket, ahogyan az elemek találkoznak egymással. Ha bekerülnek a templomokba, lesz mellettük egy információs tábla, amelyen a dendrokronológiai vizsgálat eredményét láthatják, fotókkal. Persze, nagyon sokan nem tudnak felmenni a padlásra, de hogyha valaki ebben fantáziát lát, az egyházközségekkel közösen megoldható lehet a feljutás. Ez is izgalmas kihívás” – mondta Tóth Boglára régész-denrokronológus.

Nézzetek meg egy kisfilmet Tóth Boglárka és férje, Botár István munkásságáról!