Illegális ásatásokat végeztek Kolozsvár Főterén, érdekes dologra bukkantak

Csók Zolt, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum régésze értesítette az Örökségvédelmi Igazgatóságot, hogy illegális ásatásokat végeztek pénteken Kolozsvár Főterén.

„Még mi sem tudjuk pontosan, ki és miért ásott ott” – mondta el megkeresésünkre Csók Zsolt, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum régésze, miután pénteken feljelentést tett az Örökségvédelmi Igazgatóságnál, ugyanis valakik illegális ásatásokba kezdtek Kolozsvár Főterén, régészeti felügyelet nélkül.

Fotók forrása: Cluj24

Mivel a terület régészetileg „védettnek” számít, így minden munkálatot a kulturális minisztérium által kibocsájtott engedélynek kell megelőznie, a helyszínen pedig kötelezően jelen kell lennie egy régésznek is, hogy szakmailag felügyelje a folyamatot. Ez itt nem történt meg, így a beavatkozás – bárki és bármi okból és végezte – törvénytelennek minősül.

Mivel a polgármesteri hivatal engedélye nélkül nem kezdődhet el egy ilyen munkálat, így most tőlük várják a magyarázatot, hogy ki és milyen céllal hagyta jóvá az ásást, amelynek nyomait egyébként hétfő reggelre eltüntették, így azt sem lehet pontosan tudni, mi került elő a munkálatok során, az ott készült képeken azonban feltűnik egy fal, amely valószínűleg a római korból származik – tudtuk meg.

Hétfő reggelre eltüntették a munkálat nyomait

A következő napokban várják a hivatalos magyarázatot a város részéről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?