Az óvodában cica volt a jele, az újszülött, párperces síró kisfiának hirtelen Ady-verset kezdett mondani, ami bejött, hisz a baba elhallgatott. Buszsofőr is szeretett volna lenni, míg rá nem jött, hogy a buszvezetők nem mindig kedvesek – derült ki egyebek mellett a júniusi Kolozsvári Ünnepi Könyvhét író-olvasó találkozóján Varró Dániel József Attila-díjas költőről, műfordítóról. Valójában az utóbbinak készült és a költészetet mellékágnak tervezte, de pókerjátékosnak sem volt utolsó – ezt már a Maszolnak adott interjúban mondta. Többek között azt is megkérdeztük tőle, kivel ülne le szívesen beszélgetni azok közül, akik nagy hatással voltak rá, és mit kérdezne tőle. Megtudtuk, mikor érkezik a Túl a Maszat-hegyen befejező része, azt is, hogyan alakítja az alkotói világát, hogy a múzsái –  három fia – immár kamasz, és hogy érzik magukat Kolozsváron, ahová az egész család elkísérte a könyvhétre. 

– Az Igen, igen, ja nem című legújabb könyve olyan, mintha egy kis gyűjteménye lenne annak, amit a kisgyerekek tudnak már a világról, és jól eldicsekedhetnek vele, kijavíthatják nevetve a felnőttet, aki butaságot mond, és közben jól szórakoznak. Honnan tudni, hogy mi fog tetszeni a gyerekeknek? Honnan pattannak ki az ötletek?

– Azt vettem észre, hogy a gyerekek általában nagyon szeretnek okosabbak lenni a felnőtteknél. Ez volt az alapja a Nem, nem, hanem korábbi könyvemnek is. Ugyanakkor azt is mókásnak találják a gyerekek, amikor több igaz állítás után hirtelen valami nagyon oda nem illő dolog, ami nem úgy van, ami nyilván butaság. Ők valahogy így tanulják meg, mi micsoda, milyen szabályok vannak, és nagyokat szoktak hahotázni az ilyen nyilvánvaló butaságokon. Erre próbál rájátszani az új könyv. A bemutatóján nagyokat nevettek rajta a 3-4 éves gyerekek.

– Az Akinek a jele gomba című, amiből szintén hallhattunk részleteket az író-olvasó találkozón mennyire szól ovisoknak és mennyire a szülőknek? Hiszen szülőként lehet nagyokat nevetni például ezen: „Elment anyád öt méterre, búbánatos lettél erre, oá, oá, böm, böm, böm. Karjába az apád vett föl, jobb a kedved nem lett ettől...”

– Nyilván a saját gyerekeim jelentik a célközönséget, akik hálás közönség voltak: amikor még nem tudtak beszélni, akkor is nagyokat mosolyogtak ezeken a mondókákon.

Az volt a szándékom, hogy a kisbabás, kisgyerekes mindennapi helyzetekhez kapcsolódjanak ezek a versek, mivel az volt az apukai tapasztalatom, hogy működnek ilyen praktikus módon: például az altató mondókáktól elaludtak a gyerekeim, amit nagy sikerként éltem meg.

Gyakran kapok ilyen visszajelzést, hogy a szülők maguk is élvezettel olvassák a verseimet, aminek nagyon örülök. Fontos, hogy a szülőknek is élményt adjon, hiszen ha a felnőttnek élmény az olvasás, az a gyerekre is átragad, általában a gyerekeknek is tetszeni fog.

– Ezek szerint segít a gyereknevelésben is, ha az ember költő.

– Nekem ez volt a segítség, hisz nem tudok például szépen énekelni. Gondolom a gyerekdalok hasonló hatásúak, mint a vers, mondóka, de amikor én próbáltam énekelni a gyerekeimnek, ha felébredtek az éjszaka közepén, akkor attól csak erősebben sírtak.

– Milyen három fiút nevelni a 2010-20-as években?

– Néha nehéz három kamasz fiúval nyilván. A fiaim nagyon hangosak, de nagyon helyesek, szerencsére elég jó testvérek. A két nagyobb fiam nagy kamasz, a legnagyobb most ősszel lesz 14, a legkisebb most lett 11. Érdekes figyelni, ahogy változnak. Itt vannak ők is Kolozsváron, két éve is velem jöttek, és nagyon örültek, hogy visszajöhetnek. Jó így velük lenni.

Benéztek a könyvvásárra is, belehallgattak egy-egy eseménybe, találtak olyan társas játékot, amit pont hárman lehet játszani, órákat eljátszottak. Be is kellett szerezni, egész este azzal játszottunk. Nagyon szeretik itt az ételeket, jót ebédeltek a Rhédeyben. Emlegették előre, hogy jó lesz oda visszatérni. Így ez egy mini nyaralás nekünk.

– A gyerekei már kinőttek az ovis és kisiskolás korból. Ez mennyire befolyásolja az alkotásban, hisz – mint említette – korábban elsősorban ők jelentették a célközönséget és a fő ihletforrást?

– A legkisebb fiam szerencsére még nyitott a verses mesekönyveimre. Gyakran ad ötleteket, és rajta a mai napig remekül lehet tesztelni a készülő szövegeket. A készülő Túl a Maszat-hegyen befejező részébe és az Igen, igen, ja nem kötetbe is bekerültek az ötletei, kívánságai. Már ő maga is írogat, amihez fantasztikus a képzelőereje. A két nagyobb fiamat már kevésbé mozgatja meg ez a verses mesevilág. Ők már dalszövegeket írnak, amiket meg is mutatnak nekem: érdekli őket, mi számít jó vagy rossz rímnek, így megmaradt köztünk a szakmai kapcsolat is.

Én viszont a gyerekversek és mesék világában érzem magam otthon, az alkotásban már nem követem a korukból fakadó változásokat.

– Ki az, aki példaképe, formálója volt, és akivel szívesen átbeszélgetne egy estét, és mit kérdezne tőle?

– Sok mindenkivel nagyon izgalmas lenne találkozni, bár én nagyon gátlásos ember vagyok, így főleg ha régen élt, nagy költőről van szó, akkor biztos, hogy nem mernék nagyon beszélgetni, meg kérdéseket feltenni.

Nyilván mindenkit nagyon érdekel Petőfi, hogy milyen ember lehetett. Nagyon szeretem az ő költészetét. De ha egy valakit kellene választani, akkor az valószínűleg Arany János lenne. Ő a mai napig maradandóan szinte mindent – költői műfajokat, formákat – teljesen egyszemélyesen teremtett meg a magyar költészetben, meg fordítóként is. Így, ha valakivel lehetne, akkor vele nagyon szívesen találkoznék, sőt szívesen „leszívnám az agyát” különböző költői kérdésekben.

– Az első verse, amit megismertem, az a Badar állathatározó. Tizenévvel ezelőtt pedagógusok kikerekedett szemmel olvasták, hogy „Szép állat a krokodil, minden este bekakil. Bekakil, bepisil…”. Kissé megrökönyödtek, hogy akkor most ezt tanítjuk, hogy ez a költészet. Hogy áll most az ilyen kritikus hangokhoz, amiket kapott főleg szülőktől némelyik alkotása kapcsán?

Rám nagy hatással volt a versírásban az angol nonsense költészet, például a Lewis Carrolltól az Alice Csodaországban világa. Kosztolányi fordított először ilyen angol nonsense verseket, badar verseknek fordította. A badar világ, badarságok vagy épp Badarország van a Túl a Maszat-hegyen-ben is, abban a kisfiú kap badar madárhatározót. A kisgyerekek nagyon vevők az ilyen badarságokra, nagyokat hahotáznak rajtuk, és meglepődnek talán, hogy ilyesmi is bekerülhet egy versbe, de nem szoktak ezen kiakadni, miközben vannak olyan szülők, pedagógusok, akik ezt görbe szemmel nézik.

Az a dolgom költőként, hogy a saját mércémnek megfelelő dolgokat írjak. Elfogadtam, hogy én olyat írok, ami engem is szórakoztatna, érdekel, és ami nem biztos, hogy mindenkinek a humora, ez így van rendjén, de nagyon örülök annak, hogy megtalálja a közönségét.

– Mi kellett, merészség vagy lazaság a badar versek írásához?

– Nagyon fiatal voltam, huszonéves, amikor a Túl a Maszat-hegyen-t írtam, valójában a saját szórakoztatásomra, hisz akkor még nem voltak gyerekeim, a környezetemben sem voltak nagyon gyerekek. Úgy gondoltam, hogy gyerekkönyvet írok, akkoriban a nonsense irodalom: Lewis Carroll, Edward Lear, a német Christian Morgenstern világa vonzott, ez a kicsit groteszk, kicsit badar világ, és nem gondoltam, hogy amit írok ilyen népszerű lesz, és sokan fogják olvasni.

Költőileg érdekelt akkor a verses regény műfaja olyan formai és poétikai megoldásokkal, mint az Anyegin-strófák alkalmazása vagy a hexameterben megírt csatajelenetek, meg az angol nonsense versek, dalok, utóbbiakból inspirálódott sok betétvers a Túl a Maszat-hegyen-ben, például Szösz néne, akit sokan ismernek, szeretnek, szavalóversenyeken hallani.  

Ezt szerettem volna magyarul is meghonosítani. Bíztam benne, hogy tetszeni fog gyerekeknek, de nem számítottam arra, hogy ennyire népszerű lesz a Túl a Maszat-hegyen.

– Sokat emlegeti a költő formákat, hogy nagyon foglalkoztatja, hogyan lehet velük játszani. Ezek szerint, aki verset akar írni, annak ez a szakmai tudás és ennek alkalmazása elengedhetetlen? Nincs olyan, hogy spontánul kipattan a vers az ember fejéből?

– Attól függ, milyen verset akar írni. Ha rímes verset, akkor a mesterségbeli részt mindenképpen el kell sajátítania valamilyen szinten, mert anékül olyan lesz, mint amikor az énekes hamisan énekel. Aki viszont szabadverset ír, annak nem feltétlenül kell mélyen beleásnia magát a klasszikus formai követelményekbe, bár természetesen a szabadversnek is megvannak a maga belső szabályai. Aki versírásra adja a fejét, annak mindenképpen fontos tájékozódnia, inspirálódnia és rengeteget olvasnia. A tudást fel is lehet csipegetni – ahogy van, aki tévésorozatból is meg tud tanulni egy idegen nyelvet –, de könyvekből is elsajátítható.

Nem állítom, hogy feltétlenül szükséges a szakmai tudás, sokféleképpen lehet jó verset írni, de ha valaki klasszikus költői formákkal kísérletezik és rímekben gondolkodik, akkor – ha nem akar kínosan rosszakat írni – meg kell tanulnia, mikor jó egy rím, és mikor nem, a szonettnek mik a szabályai, egy jambikus mikor lesz jambikus, és mikor döccen.

– Mikor érkezik a Túl a Maszat-hegyen 3?

– Ezt most a találkozón is több gyerekolvasó kérdezte, aminek nagyon örülök. Lassabban haladok vele, egyrészt mert mostanában több más dologgal foglalkoztam. Az első két részen több évig dolgoztam, és most már tényleg nagyon szeretném lekerekíteni, hogy minden szépen a helyére kerüljön benne, sajnos lassan őrölnek a malmok, így még egy-két évbe valószínűleg beletelik. Emiatt megvan a kockázata, hogy aki olvasta a második részt, mire a harmadik megjelenik, már kinövi.

– Örök kérdés, most is rákérdeztek a gyerekek, mi szeretett volna lenni kiskorában, mi lett volna, ha nem költő?

– Már a gimnáziumban jelentek meg verseim, már érdekelt a versfordítás, így már elindultam ezen az úton. Diákkoromban elméletben nagyon érdekelt a tanítás is, a bölcsészkaron el is kezdtem lelkesen a tanárképzést, hogy tanár legyek, ami visszagondolva furcsa nekem, hisz nincs semmi pedagógiai érzékem, meg félénk, gátlásos ember is vagyok, így biztos, hogy nagyon rossz tanár lettem volna.  

A műfordítás viszont szenvedélyesen érdekelt már akkor, mint említettem, főleg a versfordítás. Ezt végül meg is valósítottam. Az első könyvem már megjelent, amikor is még mindig úgy gondoltam, hogy én elsősorban műfordító szeretnék lenni, és mellesleg verseket írni.

De lehettem volna még pókerjátékos is, hiszen nagyon szeretek mindenfélét játszani, például kártyázni is, és volt olyan időszak, amikor sokat és komolyan pókereztem, nemzetközi versenyekre is jártam. Pókerjátékosként talán jobban is lehet keresni, ha az ember elég ügyes.

Kapcsolódó

Mi fér bele egy kávéba? Lackfi Jánossal beszélgettünk

Mi győzte meg arról, hogy érdemes az Istennel jóban lenni? Milyen volt élet-halál között táncolni 2023 karácsonyán? Milyen ő nagypapaként és mit tanul unokáitól? Lackfi válaszol.

podcast Mi fér bele egy kávéba? Lackfi János Kolozsvári Ünnepi Könyvhét