Közel 100 művész – a Kossuth- és Munkácsy-díjas Aknay Jánostól Zsigmond Attiláig – alkotásait mutatja be Szepessy László gyűjtő egy február 4-én megnyitott marosvásárhelyi kiállítás keretében.

A Szepessy László gyűjteményéből összeállított tárlat mintegy 45 év gyűjtés eredménye. „Négy és fél évtized szenvedélyes keresés. Klasszikus és modern alkotások várják a látogatókat, amelyek különböző európai országok művészeinek munkáit kapcsolják össze egy harmonikus egésszé.” A szervező közlése szerint a kiállításnak nem célja felvenni a versenyt múzeumi tárlatokkal, őszinte szándéka az, hogy a gyűjtő egyéni értékszemléletét tükrözve, művészeti értékek mentén teremtsen hidat a látogatók és a művészet világa között.

Óriási érdeklődés övezte a tárlatmegnyitót, zsúfolásig telt a marosvásárhelyi Kultúrpalota „Art Nouveau” galériájának minden terme. Az emeleten kivetítőn követhették a műsort a résztvevők.  A megnyitón a gyűjtő mellett jelen volt Aknay János Kossuth- és Munkácsy díjas szentendrei festőművész, Markó Béla költő, illetve Bogdán Zsolt és Dull Bence színművészek, akik Markó Béla verseket adtak elő: az Angyalszín, az Alkalmi vers a békéről, a Kezdek kilátni, az Egymás mellett parázslik és a Legó című költeményeket.  

Megnyitóbeszédében Markó Béla elmondta, meggyőződése, hogy „minden művészben ott munkál ez a különös animizmus, hogy az általunk létrehozott tárgyakban benne van a lelkünk egy darabja is. A művészet nem más, mint meghosszabbított gyerekkor, de az időközben felnőttként megszerzett világ és emberismerettel társítva.” Hangsúlyozta, abban a pillanatban, hogy a kurátorok néhány képet vagy szobrot egymás mellé helyeznek, ezek a művek egyetlen élő szervezetté állnak össze. Ha ideiglenes tárlatról van szó, csak két-három hétre vagy hónapra, ha pedig állandó kiállításról, akkor hosszú időre. Szerinte, azok akik a műveket egybegyűjtötték és elrendezték, képesek valamiféle láthatatlan mérföldre összekötni a kiállított tárgyakat. „Hideg fej, forró szív kell ehhez is. A jó gyűjtemények élnek, azt hiszem. Meg akarnak mutatkozni nekünk.” A költő szerint a gyűjtés, sőt a kiállításszervezés is éppúgy egyfajta teremtés, mint a festés, a komponálás vagy az írás. „A falnak fordított kép, vagy a becsukott könyv fal lesz. Akkor kezdenek élni, ha nézzük a képet, vagy olvassuk a könyvet.” 

Markó Béla hangsúlyozta, a múzeumoknak is egyéniségük van, és így van ez a magángyűjteményekkel is. Szepessy László elsősorban a marosvásárhelyi művészek munkáiból válogatott a  „Varázslatos világ” kiállításhoz, főleg az idősebb generációk legjobbjainak számító képzőművészek munkáit.  Majdnem 180 művet választott ki (a több mint 1 000 darabos - szerk megj.) gyűjteményéből. „Több hónapon át ritkította a listát, tette-vette, mérlegelte, alkudozott saját magával, hogy el is férjen, reprezentatív is legyen. Közelről figyelhettem ezt a keserves munkát. Úgy vélem, megérte. Reprezentálja a gyűjtőt a tárlat, és reprezentál minket, marosvásárhelyieket is ugyanakkor, bevallom, számomra is nagyon személyes üzenetük van ezeknek a festőknek és szobrászoknak, akiknek többsége már nincsen közöttünk, kitelepültek vagy meghaltak” - tette hozzá Markó Béla. 

Markó Béla szavait idézve: „Házak, fák, portrék vagy absztraktok, sorakoznak itt, többnyire csoportosítva, de ha kell, rugalmasan el is térve a szabálytól. Így egymás mellett ezek a művek meggyőznek minket, hogy a művészet mindenütt ugyanaz. Németországban, Magyarországon vagy Romániában. Bár minden művész külön egyéniség, fiatalok és öregek, élők vagy holtak, de egybeillenek a generációk és régiók, ha össze tudjuk rakni a páncélt. Mindez önbizalmat is adhat nekünk, hogy ebben a városban is létezett és létezhet nagy művészet. Előttünk a bizonyíték, hogy lehetünk egyszerre marosvásárhelyiek és európaiak.”