banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ünnepi hétvégét tart a húszéves Nagyvárad Táncegyüttes

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese: ez alkalomból február 12-13. között ünnepi hétvégét tart Partium egyetlen hivatásos népi és kortárstánc-társulata. A jubileumi programok között néptáncgála, előadás, koncert és könyvbemutató is szerepel, közölték a szervezők.

Az évfordulós események nyitónapján, február 12-én, 16:30-tól a színház páholyelőcsarnokában mutatják be a táncegyüttes első két évtizedének emblematikus pillanatait megörökítő jubileumi albumot. Ezt követően, 18 órától a nosztalgiáé a főszerep, hiszen egy rendhagyó néptáncgála erejéig a táncegyüttes jelenlegi és egykori alkotói lépnek színpadra, felelevenítve az elmúlt húsz év legjelentősebb koreográfiáit.

A táncgálát követően a Nagyvárad Táncegyüttes 2021-ben bemutatott Katonaének című előadását láthatja a közönség. Február 13-án, vasárnap, 17 órától Kézről kézre címmel népzenei koncertre kerül sor a Szigligeti Színház nagytermében, amelyben a Nagyvárad Táncegyüttessel közreműködő zenészek lépnek színpadra.

A jubileumi eseményeken a magyar táncélet kiválóságai is részt vesznek, köztük Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett vezetője, Lőrinc Katalin táncművész, pedagógus, Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége titkára.

A kétnapos ünnepségsorozat teljes időtartama alatt látogatható a Nagyvárad Táncegyüttes múltját megidéző kiállítás, ugyanakkor bemutatkozik a Miklós-család viseletkészítő műhelye, Zsuzska Folksufnija is.

Az előadások a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogathatók. Jegyek a színház jegypénztárában és online, a www.szigligeti.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?