Újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorán a Pornó – Feleségem története

Februártól újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorán szerepel Visky András drámája, a 2020/2021-es évadban, még a Szamos-parton bemutatott Pornó – Feleségem története című dokumentum-játék Árkosi Árpád rendezesében. A darab idén először szerdán, február 14-én 20 órától lesz látható a színház stúdiótermében. Az előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója.

„Lehet, hogy Visky András darabjának mondanivalóját – bár univerzális jellegű, hiszen hatalomról, kiszolgáltatottságról, eltiprásról szól – az érti meg igazán, aki átélt hasonló helyzeteket. Vagy legalábbis a diktatúrában élt. Illetve éldegélt – ahogyan mások megszabták neki. De a dráma egyben tanulsággal szolgál a fiatal és az eljövő generációk számára is, akik (hála Istennek) csak filmekből, esetleg olvasmányaikból értesültek az elnyomó rendszer szörnytetteiről” ‒ írta az előadásról Nánó Csaba.

Fotó: Biró István

Az előadás a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljáról két díjjal tért haza: az előadás rendezője, Árkosi Árpád az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díjában, míg az előadásban nyújtott alakításáért Imre Éva Kisvárda Város Polgármesterének díjában részesült.

„A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Életünk legintimebb terei sem kivételek, nincs mentség, az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője. Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkből a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével...” – írja Visky András az előadás szinopszisában.

Fotó: Biró István

A Pornó – Feleségem története szereplői: Imre Éva, Sinkó Ferenc és Visky András. Az előadás jelmeztervezője Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor, míg a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?