Tízéves az Erdélyi Művészeti Központ, különleges tárlattal ünnepelnek
Tíz éves fennállását ünnepli az Erdélyi Művészeti Központ, ennek alkalmából pedid december 13-án 18 órától egy különleges tárlat megnyitójára várják a közönséget.
Fennállásuk 10. évfordulójának alkalmából, ünnepi tárlatként és a 2019 végén rendezett Synopsis című gyűjteményes kiállítás folytatásaként, Synopsis 2 címmel egy rangos válogatást mutat be az Erdélyi Művészeti Központ a 2020 óta az általuk kezelt gyűjteményekbe (az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, valamint a Sapientia Alapítvány képzőművészeti gyűjteménye) bekerült alkotásokból. A kiállítás egy reprezentatív, 120 darabos válogatást kínál az említett két gyűjtemény anyagából, ezáltal is szemléltetve azok rangos, és mára már megkerülhetetlen voltát. Ugyanakkor arra is törekednek, hogy a látogatók, illetve a jövő művészetkedvelő közönsége, a gyerekek és diákok számára felvillantsák a kulturális örökségünket képező emblematikus műalkotásokat.
A válogatás kiemeli a két gyűjtemény főbb csomópontjait és az utóbbi négy évben leltárba került legértékesebb műveit. A tárlat régiók, korszakok és témák szerint csoportosítva mutatja be a 20–21. századi romániai magyar képzőművészet főbb szakaszait, a nagybányai festőiskolától kezdődően az 1960-as – 1980-as évek újító törekvésein keresztül a kortárs művészetig. Ezek mellé a kiállítás kurátora 13 olyan munkát is beválasztott a Székelyföldi Grafikai Biennálé 2020-as és 2022-es kiadásának anyagából, amelyek hagyományos sokszorosító grafikai technikákkal készültek és témájuk (azaz az emberi test, urbánus vagy képzeletbeli terek ábrázolása) révén lazán kapcsolódnak egymáshoz.
A kiállításhoz albumigényű katalógus is készül, amely összefoglalja az Erdélyi Művészeti Központ eddigi tevékenységét és történetét, ismerteti a gyűjteményeket és összegzi a 2020–2024 közötti időszakban rendezett kiállításokat és eseményeket. A kiállított műalkotásokról egy részéről készült reprodukciók mellett a katalógus közli az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, valamint a Sapientia Alapítvány gyűjteményébe tartozó műalkotások teljes listáját is.
A Synopsis 2 című tárlat megnyitójára 2024. december 13-án, pénteken 18 órától kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban. A vendégeket köszönti Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a kiállítást megnyitja dr. Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője és a tárlat kurátora.
A kiállítás 2025. február 14-ig lesz látogatható, keddtől péntekig 9 és 17 óra között, illetve szombaton 10 és 14 óra között.
10 év, több mint 140 kiállítás, 90 albumigényű katalógus, művészetet népszerűsítő rendezvények és két összesen hozzávetőleg 1200 műtárgyból álló gyűjtemény – a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől folytatja tevékenységét az erdélyi képzőművészet önképének és arculatának kialakulása szempontjából jelentős feladatokat látva el.
CSAK SAJÁT