Szent György Napok: ArtBrunch – Kóstolj bele a művészetbe!

Ismert helyi képzőművészek műhelyeibe látogathatnak el az érdeklődők április 24-én és 25-én.

A képzőművészek szentélyébe, az alkotás folyamatába enged bepillantani az idei Szent György Napok keretében sorra kerülő egyedülálló projekt, amely lehetőséget teremt a sepsiszentgyörgyi képzőművészek műtermeinek meglátogatására, számolt be Bordás Beáta. Az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) vezetője, a Made in Sepsi képzőművészeti programok szervezője szerint az „ArtBrunch – Kóstolj bele a művészetbe!” program újdonság a városnapok felhozatalában és célja kóstolót nyújtani a sepsiszentgyörgyi kortárs képzőművészeti alkotók életből.Lázár Prezsmer Endre és Bordás Beáta | Fotó: Kristo Gothard Hunor

A kiscsoportos látogatások lehetőséget nyújtanak a képzőművészek kötetlenebb formában való megismerésére, az érdeklődők párbeszédet alakíthatnak ki a művészekkel és bepillantást nyerhetnek abba, hogyan, milyen anyagokból és milyen módszerekkel alkotnak Sepsiszentgyörgy jeles művészei, akiknek munkáival általában csak kiállításokon találkozhat a közönség. A műteremlátogatás során élmény lehet betekinteni egy képzőművész szentélyébe, ahol a varázslat, az alkotás történik – mondta el Bordás Beáta.

Rámutatott, hogy külföldön már több helyszínen rendeztek hasonló találkozókat, amelyek keretében a képzőművészek egy kis harapnivalóval, teával-innivalóval látják vendégül az érdeklődőket, akikkel ebben a formában kötetlenebb beszélgetést tudnak folytatni.

Az idei Szent György Napok kulturális hetében, április 24-én, hétfőn 11 órától Vargha Mihály szobrászművész, 17 órától Petrovits István szobrászművész, kedden 11 órától Simó Enikő textilművész, délután 5 órától pedig Nicu Barb festőművész műtermébe lehet betekintést nyerni. Szerdán, április 25-én 11 órától Miklóssy Mária, Albert Levente és Éltes Barna képzőművészek, majd 18 órától Izsák Előd, Koter Vilmos és Vetró Bodoni Barnabás képzőművészek fogadják a látógatókat.

Április 27-én, csütörtökön 19 órától az ArtBrunch Finisszázs záróeseményre kerül sor, ami egy pop-up kiállítás az eseménysorozatban részt vevő képzőművészek munkáiból az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében. Az eseménysorozaton a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a helyek száma korlátozott. Minden műterem-látogatásra maximálisan 10 fő regisztrálhat, kivételt képez a Magmában zajló találkozó, ahol 20 főt tudnak fogadni. Az ArtBrunch – Finisszázson, a sepsiszentgyörgyi képzőművészek műterem-látogatásának záróeseményén a meglátogatott alkotók egy-egy műalkotása lesz kiállítva. Erre az eseményre nem szükséges az előzetes bejelentkezés.

Kapcsolódók

Kimaradt?