Székelyföldi alkotókat is díjaztak a NEMZETközti Magyar Fotószalon pályázatán

A csíkszeredai Megyeháza földszinti kiállítóterében nyílt meg csütörtökön este a Magyar Fotóművészek Világszövetségének hagyományos kiállítása, a NEMZETközti Magyar Fotószalon. A bemutatott 45 alkotás között székelyföldi alkotók díjazott felvételei is helyet kaptak.

Kivételes pillanatokkal indult a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ) vándortárlatának csíkszeredai megnyitója. A NEMZETközti Magyar Fotószalon alkotásaiból válogató kiállítás megnyitójának felvezetéseként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának 16 év után leköszönő elnöke kért szót. A politikus köszönetet mondott a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársainak az elmúlt évek partneri, szakmai együttműködésért. Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának emlékérmét nyújtotta át Botár Lászlónak és Fülöp Józsefnek a Megyeháza Galéria működtetésében vállalt tevékenységeikért.

Mint Fülöp József elmondta, a tárlat előzményei 2023-ra nyúlnak vissza, amikor Magdó István, az MFVSZ alelnöke felvetette, hogy az anyagot szeretnék kiállítani Csíkszeredában is. A világszövetség pályázatára kilenc országból 184 pályázó küldött be több mint 1700 felvételt. A pályamunkák egy kis szeletét tudják bemutatni Csíkszeredában, a tárlaton szereplő felvételek készítői között vannak helyi kötődésűek is, név szerint Kőrösi Sándor Zoltán, Martinas Cristian, Pataki Hajnal és Vitos Hajnal, hangzott el.

A szerző felvételei

Mint Sarány István író, újságíró, szerkesztő megnyitó beszédében kiemelte: bármelyik határ bármelyik oldalán élő fotósok összessége a Magyar Fotóművészek Világszövetsége.

„A 2023-as kiírás anyagát hozták el Csíkszeredába, illetve annak egy kis szeletét azzal az általuk kijelölt és megfogalmazott céllal, hogy bemutassák és népszerűsítsék mindazon magyar alkotók munkásságát, akik a Kárpát-medencében, vagy azon is túl gazdagítják az egyetemes fotókultúrát. Ugyanakkor művészeti tevékenységükkel kapcsolatokat teremtenek a kkülönböző országok, népek és kultúrák között” – fogalmazott Sarány István.

Mint elhangzott, a meghirdetett pályázat tág teret biztosított az alkotóknak, ugyanis az általános kategóriába gyakorlatilag minden technika és téma belefért, akárcsak a három korosztályra bontott ifjúsági kategóriába.

„Az alkotók fantáziáját azonban a jól körülhatárolt témák ragadhatták meg, mint a magyar közmondások, vagy az állatok és természetes környezetük, illetve a Himnusz befejezésének, és Madách Imre születésének bicentenáriuma” – mondta Sarány István. Kiemelte: a pályázat díjazottjai között számos székelyföldi, illetve barcasági alkotó is szerepel.

A XV. Székelyföld Napok rendezvénysorozatának részeként megnyitott kiállítás 2024. november 7-ig látogatható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?