Boszorkával szinte minden népmesében találkozunk, a Szilágy Megyei Történelmi és Szépművészeti Múzeum új kiállítása viszont bemutatja, hogy léteztek és léteznek ezek a lények a fikció határain túl. A szilágysági boszorkányok valós történetei című kiállítás június folyamán még látogatható.

Már a kiállítás helyszíne is bizarr: a látogatókat a múzeum alagsorában, sötétített pincéjében várják a szilágysági boszorkák történetével, boszorkányos tárgyakkal, gyógynövényekkel, csontvázzal, varázsfőzetek és bájitalok receptjével. Keresztes Tímea muzeográfus a kiállításmegnyitón elmondta, a feljegyzések szerint a megye területén az 1700-as években 58 boszorkányper volt. Az esetek többségében magyar nevek szerepelnek, ám akkoriban a neveket elmagyarosították, ezért nem kizárt, hogy az Ilona, akár Ileana is lehetett.

Mint megtudtuk, 1714. március 5-én volt az első boszorkányper Kraszna vármegyében, amikor az ilosvai Király Gáspárné hivatalos eljárást indított Kallós Ilona ellen. A vallatások és tanúvallomások alapján Ilonát boszorkánysággal és ördögökkel való cimborálással vádolták meg. Kiderült, hogy Ilonát korábban is vádolták már boszorkánysággal. A tanúvallomásokat hallottakra vagy szóbeszédekre alapozták: „Hallottam Géresi Györgyné néném asszonytól, hogy őkegyelmének mondotta: ha engemet is megfognak, bizony olyan asszonyokat adok ki itt Ilosván, hogy más is megcsudálkozik rajta!”, ,,Én még ifjú legény koromban hallottam, az Varga István apja rosszul volt. Tobiásné azt mondta: Király Gáspárné csinált neki valamit pogácsában, s attúl járt úgy!” A bíróság alaposabb, de gyors kivizsgálást rendelt el Ilona ügyében, akit a vizsgálat alatt mindvégig tömlöcben tartottak – mesélte Keresztes Tímea.

A múzeum szakemberei újításra törekszenek, arra, hogy feltárják, körüljárják a kevésbé ismert, érdekes témákat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a mai társadalomhoz, aktuálisak, és felkeltik a mai ember érdeklődését. Ilyen téma a boszorkányság és a mágia is, amely az archeológusokat és az etnográfusokat is kutatásra ösztönzi. Ezúttal a szilágysági boszorkányperekről mutattak komplex képet, több perspektívából is megvizsgálták az eseteket, dokumentumokkal alátámasztva a középkorban történteket. Vannak témák, amelyeket kiállításon – ahol általában a tárgyak „mesélnek” – nehéz bemutatni, mint a jelenlegi tárlaton is, amely többnyire elbeszéléseken alapszik, és nehezen illusztrálható – mondta Corina Bejinariu igazgató.

Az egyedülálló nők fokozottan ki voltak téve a boszorkány-vádnak

A középkorból körülbelül ötszáz erdélyi boszorkányper ismert, Szilágy megyében 58-at jegyeztek fel, ebből nyolc esetben volt a vádlott férfi, ők a boszorkány feleségeik segítése miatt kerültek bíróság elé. Többnyire az egyedül élő nőket, lányokat, özvegyeket vádolták boszorkánysággal, és ez sok esetben személyes okok miatt történt.

Egy Bürgezden élő özvegy nemesasszony, Sólyom Sára 1716 márciusában panaszlevelet küldött Kraszna vármegye ispánjának, amiért Pipis János, becsületét megsértve, rontással vádolta és boszorkánynak nevezte. Rossz egészségi állapotára és anyagi helyzetére hivatkozva, arra kérte az ispánt, hogy az ügyet vigye perre, hogy becsületét visszaállíthassa. A tanúvallomásokra ugyanazon év júniusában került sor Szilágysomlyón, Zoványon és Alsóbürgezden. Ezekből kiderül, hogy Sólyom Sára ismert gyógyító asszony volt, akinek segítségét a falubeliek gyakran igénybe vették, de amikor visszautasította Pipis János kérését, hogy gyógyfűvekkel vagy más módon gyógyítsa meg az iskolamestert – aki ráadásul az asszony szőlőséből lopta a barackot Sára állítása szerint –, azzal fenyegetőzött, ha az asszony nem tesz eleget a kérésnek, megégetik. Mivel az asszony nem volt hajlandó segíteni, a felbőszült Pipis János és mestere csúnya szavakkal és máglyahalállal fenyegette meg. A huszonöt zoványi és bürgezdi tanú többsége Sára becsületességét igazolta, vagy semleges maradt. A peranyagból kiderül, hogy egy tanú volt, aki Sára ellen vallott, és ő egy váradi látó szavára alapozta gyanúját, miszerint a mestert az betegítette meg, akinek kertjéből barackot evett. Fennmaradt iratok hiányában a becsületsértési per kimenetele ismeretlen, viszont jól illusztrálja a gyanú, rágalom és vád közösségen belüli kialakulását, kezelési stratégiáját, valamint az önvédelmi álláspontot, melyet Sólyom Sára tanúsított, amikor bíróságon szerette volna tisztázni magát – hangzott el az egyik kisfilmben.

A „boszorkányok” többnyire füvesasszonyok vagy látnokok voltak, és segítségük a helyi társadalom hasznára vált. Ők helyettesítették az orvosokat, mert ezek városokban vagy külföldön dolgoztak, egyetemen tanítottak vagy a politikában tevékenykedtek. Falvakon a bábához, a borbélyhoz, vagy a gyógynövényeket ismerő asszonyokhoz fordulhatott a helybéli. Ha elfertőződött egy seb, őt keresték, ő segített, de ha valakit megsértett, vagy nem gyógyult be a seb, esetleg özvegyként nem fogadta el a férfi közeledését, boszorkánysággal gyanúsították meg.

1723 őszén perbe idézték Pakulár Gáborné Oláh Virág jobbágyasszonyt. A vádaskodások szerint, hogy parázna lányát fedezze, varázslásokba kezdett és az ördöggel cimborált, valamint a helybéli román templom harangját ördögök segítségével mágikus úton elvarázsolta. A per kimenetele ismeretlen ugyan, de a szöveg jól bizonyítja, hogy a varázslás gyanúja a magyar és román nemzetiségűek körében egyaránt jelen volt.

A téma alapját a Malleus maleficarum, a boszorkányokról szóló középkori mű, a Boszorkánypöröly adta, mely részletesen leírja, mivel és hogyan büntették a középkorban a boszorkányokat. A gyanusítottakat vízpróbának vetették alá, azaz megkötözve vízbe dobták, ha meghalt, boszorkánynak kiáltották ki, ha véletlen folytán túlélte, napokon keresztül kínozták, leborotválták, az intim testrészeit izzó vassal megégették, éles eszközzel szúrták testét, az anyajegyet vagy heget az ördög jelének tekintették, végső esetben az illetőt máglyahalálra ítélték. „Azt hinni, ilyen csak filmekben történhet meg, a valós életben nem, de sajnos mindez igaz” – mesélte a muzeográfus. A boszorkányokat leggyakrabban tejelapasztással vádolták, a háziállatok teje ugyanis a mindennapi betevő falatot biztosította.

A magyarkeceli Antal Jánosné Feteke Annát 1722 augusztusában rontással és boszorkánysággal vádolták meg. Állítások szerint több ember tehenét is megbetegítette és azok tejét elapasztotta. Büntetésként a következőket kérvényezték: „legelőször is vízi próbára vettetvén, annak utána, több complex társainak kiadására, kemény tortúra alá vettessék és annak utána gonoszsága abból is elucescálván, tűzzel megégettessék”. Annát a bíróság végül felmentette – hangzik el az egyik történetben.

A kiállításon megtekinthetők az adott korban, az adott témához köthető használati tárgyak, melyeket egyébként ma is használunk, de akkor úgy vélték, hogy különböző praktikák által különleges erővel vannak felvértezve. Ma is vannak, akik hisznek a boszorkányok létezésében, és ha valamit el akarnak érni, vagy meg akarnak akadályozni, hozzájuk fordulnak. „A téma aktuális, a dolgok nem változtak, esetleg a taktikák” – hangzott el a kiállításmegnyitón. A boszorkányok ma már fent vannak a világhálón, sőt a nyugati országokban tanítják is a különféle praktikákat. Sajnos a politikusok sem tudják megállítani ezt az „iparágat”, a szolgáltatók jövedelmét senki nem ellenőrzi, összegzett a muzeográfus.