Zajlik az élet az egyik legnépszerűbb magyarországi jazzegyüttes háza táján: a Sárik Péter Trió hamarosan új lemezzel jelentkezik, az X-Bartók című albumukat pedig Fonogram-díjjal jutalmazták. Emellett a világon először készítették el Bartók Kékszakállú herceg vára című operájának jazzfeldogozását. Hamarosan erdélyi turnéra indulnak, ahol ígéretük szerint „rekedtre fogják énekeltetni” a közönséget. A zenekar vezetőjével, Sárik Péterrel beszélgettünk.

Elkészült a népszerű Jazzkívánságműsor című album folytatása. Kaptak-e visszajelzést a feldolgozott művek alkotóitól?

Igen, többet is, és szerencsére mind pozitív volt. A legjobban Presser Gábor dicséretének örültem, hisz nagyon tisztelem őt. Azt gondolom, hogy ezek a fantasztikus dalok megérdemlik, hogy újra reflektorfénybe kerüljenek, és még többen megszeressék őket.

Bartók Béla születésének 140. évfordulójára készült el a Kékszakállú herceg várának a jazzfeldolgozása. Mennyivel volt ez nagyobb kihívás a korábbi Bartók-feldolgozásoknál?

Talán az is jelzi a feladat nagyságát, hogy mi vagyunk az elsők a világon, akik ilyen formán átértelmeztük ezt a művet. Biztos vagyok benne, hogy másnak is eszébe jutott, de valahogy mégse született meg a végeredmény. Én másfél évig dolgoztam rajta. A Bartók lemezzel ellentétben, ahol leginkább rövid zongoradarabok feldolgozásait játsszuk, itt egy majd egy órás, óriási szimfonikus zenekarra és két énekesre írt operát kellett átértelmezni a saját műfajunkra. Mindezt úgy, hogy a lehető legtöbbet meghagyjuk az eredetiből, de mégis könnyebben befogadhatóbbá, érthetőbbé, a mai fül számára ismerősebbé tegyük.

Mi változott meg leginkább a műben az átdolgozás folyamán?

Teljesen más lett a zenekar és ezzel együtt a hangszerelés is. A szimfonikusokból csak a vonósok maradtak, megjelent a zongora, a pengetett jazz-bőgő, dob és elektromos zongora valamint Hammond orgona is szerepel a megszólaló hangszerek között. Ez óriási változás. Az eredeti zenei szövet szinte változatlan maradt, az énekszólamok szintén, de teljesen új a ritmus és, mivel ugye jazzisták vagyunk, szinte folyamatos az improvizáció az előadásban.

Mit szólna hozzá maga Bartók? Hogy viszonyulna ahhoz, amivé a jazz fejlődött ahhoz képest, amilyen az ő korában volt?

Hát, ez egy jó kérdés. Az a helyzet, hogy ő nem igazán kedvelte a jazzt. Legalább is azt a jazzt, amit az ő korában hallhatott. Ha még két évtizedet él, biztosan megváltozott volna a véleménye, hisz akkor már olyan dolgok szólaltak meg a jazzben, amit értékelt volna. Szóval szerintem imádná a mai jazzt, és biztosan büszke lenne arra, hogy a kortárs jazz-zene nagyrészt az ő életművéből táplálkozik. Számtalan világsztár jazz-zenész tekinti példaképének és iránymutatójának Bartókot. Őszintén remélem, hogy a mi feldolgozásainkat is szeretné!

Hol, milyen célközönségnek játszható a Kékszakállú-feldolgozás? Lenne erre megfelelő helyszín Erdélyben?

A célunk a Kékszakállúval az, hogy kihozzuk az operaházakból és megmutassuk azoknak a embereknek is, akiknek az a közeg túl komoly, túl merev. Ezt az utat már bejártuk a Bartók lemezünkkel, olyan helyszíneken játszottuk azt a programot, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. Jó volt látni, ahogy például egy nyári fesztiválon, a közönség fűben fekve, önfeledten hallgatta Bartók jazzesített műveit, és eljött a pillanat, amikor táncolni kezdtek! Bartókra! Hihetetlen, nem?

A Kékszakállú színpadra állításánál a legfőbb szempont az egyszerűség. Ha kell, egy mezőn is eljátsszuk a darabot. Nem lesz díszlet, nem lesz zenekari árok, lesz viszont egy ledfal a színpad mögött, amin Gál Krisztián grafikusművész rendkívül erős és szuggesztív képi világa kíséri majd az előadást. Az volt a szívem vágya, hogy először Erdélyben mutassuk be a darabot, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is örömmel fogadták volna a programot, de járványhelyzet miatti bizonytalanság megakasztotta a megbeszéléseket. Ami késik, nem múlik, mindenképp elhozzuk a darabot Erdélybe.

Volt-e ezzel kapcsolatban is olyan szándék, hogy közelebb hozzák a szélesebb közönséghez azt, amit csak vájt fülűek hallgatnak? Leemelni a piedesztálról az operát és Bartókot?

Igen, az a legfőbb cél. Tudjuk, hogy még a klasszikus zenerajongók egy részének is túl modern Bartók zenéje, csak ezt nem merik bevallani, mert kellemetlennek érzik. Pedig nincs ebben semmi rossz, Bartók szerzeményeinek nagy része valóban nem az a zene, ami első hallásra megtetszik. A Kékszakállú sem az. Mi amellett, hogy szinte érintetlenül hagytuk az eredeti művet, mégis teljesen átszíneztük, és bár nyilván így sem lett belőle egy könnyed operett, nagyon is megmaradt annak, ami volt, de talán mégis befogadhatóbb a kevésbé kiművelt füleknek is.

Az X-Bartók címú lemezt Fonogram-díjjal jutalmazták. Mit jelent Önnek ez az elismerés?

Nagyon örülök, és büszke is vagyok rá. Mivel Magyarországon legendásan erős a jazz-mezőny, megnyerni „Az év hazai jazz albuma” címet az óriási dolog. Váratlanul is ért, hisz nekem már volt két ilyen szobrocskám, nem gondoltam volna, hogy megint mi kapjuk. Ráadásul a járvány, a bezártság kellős közepén hirdették ki a győzteseket, és ebben a reményvesztett helyzetben még jobban esett az elismerés.

A klasszikus zene és a jazz is rétegzene. Ez inkább így van ma, mint korábban? Szülőként hogy látja, mivel lehet ezen változtatni, ami a most felnövő generációt illeti?

Persze, rétegzene, de igen jó réteg hallgatja! Tény, hogy mindkét műfajra meg kell érni. Hacsak nem abban nő fel valaki, hogy a szülei otthon ilyen zenéket hallgatnak, és esetleg hangversenyeket is látogatnak, akkor nem sok esélye van találkozni a klasszikus vagy jazz-zenével, hisz a kereskedelmi médiákban ezeket nem igen hallani. Régebben talán jobb volt a helyzet.

Szerintem komoly szerepe van maguknak a művészeknek a közönség el- vagy visszacsábításában. Új idők járnak, új módszerekkel kell felkelteni az érdeklődést a klasszikus és a jazz zene iránt, az új generációkat azon a nyelven kell megszólítani, amit értenek. Szerencsére egyre több ilyen kezdeményezést látok, és lehet, hogy sok húszévestől még távol állnak ezek a zenék, de ha finom, illatos a csali, akkor előbb-utóbb bekapják a horgot és belőlük lesznek az új jazz és klasszikus zene rajongók.

Művészeti tanácsadója volt  a Csíki Jazz Fesztiválnak. Ebben az évben újra megszervezik ezt az eseményt. Milyen élményei, érzései kötődnek a fesztiválhoz? Benne van az idei szervezésben?

Nagyon örülök, hogy újra lesz jazz-fesztivál Csíkban és bízom benne, hogy több kényszerkimaradás nem lesz. Hatalmas dolog, hogy egy „mini” fesztivál ekkorára nőtt, fontos ez a városnak, a megyének, hisz minél jelentősebb lesz ez az esemény, annál nagyobb nevek fognak fellépni, és a világsztárok húzzák magukkal a közönséget több száz, vagy akár ezer kilométerről is. Tömegek jönnek majd minden évben a fesztivál miatt, ez pedig mindenkinek jó lesz. Nem, már nem vagyok a stáb tagja, kívülről drukkolok az esemény sikeréért.

Erdélyi turnéra készülnek. Milyen műsorral és milyen helyszíneken találkozhatunk Önökkel?

Igen, hála az Égnek végre újra jöhetünk koncertezni Erdélybe! A napokban fejeztük be a szintén Fonogram-díjas Jazzkívánságműsor programunk legújabb lemezének felvételét, amin ismét magyar slágerek jazzes feldolgozásait játsszuk. Mint a Jazzkívánságműsor magyarul első kiadásában, úgy most is Falusi Mariann csatlakozik a Sárik Péter Trióhoz. Tizenegy koncertünk lesz Erdélyben, június 30-án az első és július 10-én az utolsó, a következő településeken lépünk fel: Nagykároly, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Nagyszeben, Kovászna, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Barót és Gyergyóremete. A pontos helyszínek és kezdési időpontok a sarikpeter.hu honlapon találhatók.

Csupa ismert, nagy slágert játszunk majd, többek között Katona Klári, az R-GO, Kovács Kati, Balázs Fecó, Zorán egy-egy dala is szerepel a repertoárban, és még egy Bagossy-sláger feldolgozása is elhangzik majd. Várunk mindenkit szeretettel, azokat is, akik még soha nem voltak jazz-koncerten. Az biztos, hogy ezen a turnén is rekedtre énekeltetjük a közönséget!

(Borítókép: Gálos Mihály Samu)