Plakátpályázat: nagyváradi köztereken köszönnek vissza a pályamunkák

Érdemes lesz figyelmesen nézelődni június végéig Nagyváradon: a Publicritic tervezőgrafikai plakátpályázatra érkezett 39 pályamunkát ugyanis rendhagyó módon nem zárt térben, hanem az utcákon állítják ki.

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Művészeti Tanszéke és a Szent László Napok közös pályázatának eredményhirdetését és kiállításmegnyitóját szerdán délután tartották meg az egyetem amfiteátrumában. Mint azt az eseményt moderáló Mali Izabella, az egyetem munkatársa elmondta, a Digitális szmog témájú kiírásra két hónap alatt 144 alkotó küldött összesen 256 pályaművet. A háromtagú zsűri – Vargha Balázs (tervezőgrafikus, habil. egyetemi docens, MOME), Szigeti G. Csongor (képzőművész, designer, egyetemi adjunktus, egri Eszterházy Károly Egyetem), Bartha Sándor (képzőművész, egyetemi adjunktus, PKE) – 39 munkát választott ki, ezeket nemcsak kiállítják, hanem egy igényes kivitelezésű katalógusba is bekerültek.

A közönségdíjas alkotás | A szerző felvételei

Dr. Major Enikő rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy az okoseszközök használatával sokáig online térben éltünk, de ennek hatásait még nem ismerjük, a pályázatra ellenben sok jó pályamunka érkezett. Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője arról beszélt, hogy Nagyváradon több egyetem is működik, a PKE azonban a magyar közösség számára hangsúlyosabb. Az egyetemek kreatív energiákat vonzanak be, a művészeti tanszéknek pedig még több kreatív energiával kell rendelkeznie, tette hozzá, és köszönetet mondott a több éve tartó együttműködésért.

A katalógus előszavában aggódó gondolatokat fogalmaznak meg, s ő is osztja ezeket az aggodalmakat, hiszen a 21. század eleje arra a felismerésre vezetett, hogy azok az eszközök, amelyeket az ember életének megkönnyítésére hoztak létre, nem megfelelően használva tönkreteszik a környezetet, mondta Vargha Balázs zsűrielnök.

Vargha Balázs és Mali Izabella

Hasonló a helyzet a kommunikációval és az információval is, melyek nem megfelelően használva legalább akkora kárt képesek okozni, mint egyes vegyi anyagok, tette hozzá. Vargha Balázs szerint most fontos felismerni, hogy a design területe alkalmas arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzon, a designereknek pedig feladatuk az is, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, vagy éppen kérdésekkel provokáljanak. A pályázatra érkezett munkák megmutatták, hogy a kreatív vizualitásnak mekkora ereje van, tette hozzá a zsűri elnöke, aki sok szerencsét kívánt a kezdeményezés folytatásához.

A közönségdíjas Korodi Helga

Ezt követően Korodi Helga vette át a közönségdíjat Tőkés Józseftől, a PKE alapítványának képviselőjétől Keresd a problémát című munkájáért, majd Szentes József, a pályázatot támogató Eco Bihor képviselője szólt röviden arról, a pályázat arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a kézzel fogható szennyeződés létezik. A pályázaton második helyezést elért Gebur Norbert (MOSOLYOGJ, éppen felvesznek) és a harmadik helyezett Sárosi Anira (Szivárvány) nem tudott megjelenni a díjazáson, az első helyezett Sergiu Mara (Post-adevăr) viszont Kelemen Attilától, a pályázat kiemelt támogatójának, az OTP Bank marketingigazgatójától vehette át díját.

Az első helyezett Sergiu Mara

Kelemen Attila a díj átadása előtt arról beszélt, hogy a csak kevesen mernek olyan kampányokba fogni, amelyek kimozdítják a fogyasztót a komfortzónájából, mert nagy a tét. Minden marketinges ugyanakkor arról álmodik, hogy elkészít egy ilyen kampányt, ha még utána el is bocsátják, tette hozzá, majd azzal zárta beszédét: ő most jól érzi magát a „diszkomfortzónájában” és örül annak, hogy támogathatták az eseményt.

Kiállító alkotók
Asztalos Paula, Balogh Ágoston, Bartha Orsolya, Bartis Bálint, Bende Andrea Antónia, Bothazán Dániel-Márk, Csankovszki Csilla, Ecsedi Krisztina, Fejszés Arnold, Fülöp Szabolcs, Gagyi Judit Eszter, Gebur Norbert, Hamar Márk-Roland, Icsa Vivien, Kárnyáczki László, Kiss Gergely, Korodi Helga, László Ildikó, Losonczi Szilvia, Lungu Arnold, Madarász Isabella, Majoros Fanni, Sergiu Mara, Miklós Zsolt, Moser Dóra, Négyesi Ádám, Német Andrea, Németh Emília, Petrucz Ágnes, Popescu Patricia-Beatrice, Sárosi Anita, Simor Péter, Szász István, Szűcs Dániel, Takács-Üveges Christofer-Dominik, Zeman Zoltán

Kapcsolódók

Kimaradt?