Pál D. Attila lett a marosvásárhelyi színház kinevezett vezérigazgatója

Pál D. Attila látja el a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói feladatait az elkövetkező 120 napban a Kulturális Minisztérium által kiadott 858/2022.09.19-es számú rendelet értelmében – tájékoztatott erről a színház Tompa Miklós Társulatának Facebook-oldala.

Mint korábban beszámoltunk róla a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előző igazgatója, Gáspárik Attila szeptember elején Iohannisnak címzett nyílt levélben mondott fel. A korábbi igazgató indoklása szerint a színház épületének „siralmas” állapota, „a politikum reakciójának hiánya” miatt adta be felmondását és mivel a jelzett problémát nem tudta megoldani. Gáspárik Attila mandátuma október 19-ig tartott volna, de megbízatásának vége a felmondás nyomán már szeptember 19-én érvénybe lépett. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hétfőn osztotta meg Facebookján Pál D. Attila kinevezésének hírét, mely 120 napig érvényes a Kulturális Minisztérium rendelete értelmében.

Pál D. Attila | Fotó: Dombóvári Tamás

„Annak a felelősségnek a tudatában mondok igent erre a felkérésre, hogy egy normálisan működő színházban az igazgató van a színházért és nem fordítva. Így tekintve, a tévedési lehetőség is kisebb, azonban ez nem ment fel az alól, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek ezért az intézményért. Számomra biztonságérzetet nyújt az, hogy ismerem az egész csapatot – egyrészt mert úgy érzem, mindenki mellettem van, másrészt mert pontos ismeretében vagyok az adott erőforrásoknak, amelyekből ki tudunk indulni a közös munkánk során” – nyilatkozta a kinevezett vezérigazgató.

Pál D. Attila 2011-től dolgozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, 2013-tól produkciós igazgatói pozíciót tölt be. Korábban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház menedzsmentjében dolgozott, valamint számos nemzetközi fesztivált szervezett, többek között a szarajevói Winterfest, a sepsiszentgyörgyi Reflex vagy a kolozsvári Interferenciák fesztiválokat. 2019-től óraadó tanárként dolgozik a Marosvásárhely Művészeti Egyetemen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?