banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Leváltották az Országos Örökségvédelmi Intézet igazgatóját, tiltakoznak a műemlékvédők

Nem hosszabbítja meg a kulturális minisztérium Ştefan Bâlici, az Országos Örökségvédelmi Intézet (INP) megbízott igazgatói mandátumát, építészek, művészek és örökségvédelemmel foglalkozó civil szervezetek kérik Lucian Romaşcanu kulturális miniszter lemondását.

Ștefan Bâlici 2016 januárjában került az intézmény élére, egy év megbízott igazgatói tevékenység után megnyerte a versenyvizsgát, és öt évig vezette az Országos Örökségvédelmi Intézetet. 2021 decemberében járt le a mandátuma, akkor két hónapra megbízott igazgatónak nevezték ki, majd közölték, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. „Nem tudok részleteket, nem ismerem az okokat és az elemzéseket sem, amelyek alapján ez a döntés született” – fogalmazott Facebook-oldalán Ștefan Bâlici.Ștefan Bâlici | fotó: Facebook

A Cultura la dubă portálnak nyilatkozva Bâlici elmondta, szerinte nem volt korrekt menedzseri mandátumának értékelése, ezért meg is fellebbezte, ezt azonban elutasították. Lucian Romaşcanu kulturális miniszter egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, sajtóforrások szerint azonban azt kifogásolta, hogy az Országos Restaurálási Programra elkülönített 22 millió lejből 2021-ben csak 1,5 milliót költöttek el. Bâlici szerint ennek a problémának rendszerszintű okai vannak, mint mondta, az intézménynek nincs elég alkalmazottja a teljes költségvetés kezelésére. Az építész hozzátette, indulni fog a posztra kiírt versenyvizsgán.

Sajtóforrások szerint az Országos Örökségvédelmi Intézet új megbízott igazgatója Oana Zaharia lesz, aki a bukaresti Műemlékvédelmi Igazgatóság vezetője volt, és a România Liberă szerint 2018-ban csalás vádjával indult ellene eljárás, ami aztán a felek megegyezésével lezárult.

Ştefan Bâlici menesztése miatt több műemlékvédő tiltakozott, Lucian Romaşcanu lemondását követelve. „Megdöbbent Ştefan Bâlici építész eltávolítása az Országos Örökségvédelmi Intézet éléről, ő elkötelezett szakember, aki mindig támogatta a nehéz projekteket, folyamatosan eszközöket, programokat és stratégiákat dolgozott ki arra, hogy az épített örökség fenntartása minél szélesebb körben elérhető legyen. Ştefan Bâlici vezetése alatt az INP átlátható, dinamikus, modern állami intézmény lett” – szögezte le a Pro Patrimonio alapítvány, amely csatlakozott a kulturális miniszter lemondását követelőkhöz.

Keményen fogalmazott Alexandru Gavozdea, a Romániai Építészek Rendjének (OAR) elnöke is: „A közelmúlt sok minisztériumi katasztrófája között újabbat pipálhatunk ki, a kulturális tárcánál. Hivatalossá vált az Országos Örökségvédelmi Intézetet vezető Ştefan Bâlici eltávolítása, amit már tavaly ősszel előkészítettek azzal, hogy nevetséges pontszámmal értékelték az intézmény menedzsmentjét. Az utóbbi években kétszer vettem részt az értékelő bizottságban – mindig bizalommal és megnyugvással töltött el, hogy ha ebben az országban ott legalább jó irányba haladnak a dolgok. Nem tudom elfogadni, hogy azt a tevékenységet elégtelennek minősítette egy minisztérium, amely poros procedúrák és krónikus impotencia közepette vonszolja magát. A hozzáértés zavar” – írta közösségi oldalára Alexandru Gavozdea.

Eugen Vaida, a Károly walesi herceg alapította The Prince's Foundation Romania igazgatója hozzászólásában arra kérte a kulturális minisztert, hogy ne tegye tönkre az épített örökséget Oana Zaharia politikai hátterű kinevezésével, akiről a szakmából senki sem hallott.

Az INP decemberi beszámolója szerint az Országos Restaurálás Program keretében több mint 100 történelmi műemlék felújítását bonyolítják, köztük a Peleş-kastélyét, a segesvári várét, a Sarmizegetusa Regia régészeti lelőhelyét, szász erődtemplomokét. Az intézmény terjesztette fel az UNESCO világörökségi listájára a Târgu Jiu-i Constantin Brâncuşi emlékművel és a verespataki római kori bánya helyszínét, utóbbi 2021-ben fel is került a világörökségi és a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?