Kezdődik a nagyváradi Sonnenfeld-palota felújítása – magyar kulturális központ lesz az ikonikus épületből

Hamarosan megkezdődhet a nagyváradi Sonnenfeld-palota felújítása, miután a tulajdonos Iskola Alapítvány megkapta a műemléképület tatarozásához és belső átalakításához szükséges építkezési engedélyt. A hatalmas ingatlanban Magyar Házat és a nagyváradi magyarok kulturális központját hozzák létre. Erről az Alapítvány képviseletében Nagy Zoltán elnök, továbbá Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Kim Attila építész számolt be csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Szabó Ödön hangsúlyozta: a Nagyvárad belvárosában található ikonikus épületben egy olyan közösségi tér létrehozásáról van szó, amely a magyar kultúrának és a nagyváradi magyar közösség kezdeményezéseinek biztosít otthont. Ezért is tartották fontosnak, hogy ezt a magyar kultúra napját megelőző ünnepségsorozat keretében mutassák be. A parlamenti képviselő tudatta: az épületet megvásárló Iskola Alapítvány már rendelkezik az építési engedéllyel is, „ami azt jelenti, hogy amint megvan a kivitelező, a már elkészült tervek valósággá tudnak válni”.

Nagy Zoltán, Szabó Ödön és Kim Attila a nagyváradi sajtótájékoztatón | A szerző felvételei

Szabó Ödön tudatta, több intézménynek, több funkciónak kellett megtalálni a helyét úgy, hogy egyik se hozza a másikat lehetetlen helyzetbe, mindenkinek meglegyen a helye az épületben. „Az elkövetkezendő évtizedekben Nagyvárad közöségi életében az egyik legfontosabb tér lesz, ahol sok rendezvényt, közösségi élményt biztosító együttlétet szeretnénk szervezni anélkül, hogy mások valamilyen módon ezt megtilthatnák számunkra, hiszen lesz egy olyan terünk, amely a nagyváradi magyar közösségé” – fogalmazott a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: a nagyváradi Sonnenfeld-palota megvásárlására és felújítására az alapítvány 2,47 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. 2019-ben vásárolták meg az ingatlanegyüttest, a palotához ugyanis hozzátartozik egy később épült ipari rész is. A vásárlást követő évben elkészült a felújítás szaktanulmánya és meghatározták azt is, hogy milyen funkciókat adnak az épületnek, ekkor választották ki a tervezőt is, a marosvásárhelyi Kim Attilát – magyarázta Nagy Zoltán.

A nagyváradi Sonnenfeld-palota

Hozzátette, 2019 októberétől kezdődött el az érdemi munka, de sok akadályba ütköztek „elsősorban tűzvédelmi szempontból, hiszen egy több mint száz évvel ezelőtt tervezett és épített palotáról van szó, amely koránt sem felel meg a modern tűzvédelmi előírásoknak”.

Nagy Zoltántól megtudtuk, hogy a palota műemlékké nyilvánítása is megkezdődött, első lépésben – 2020-ban – a megyei műemlékvédelmi bizottság B-kategóriás védett épületté nyilvánította az ingatlant, ezután került a minisztérium asztalára a dokumentáció, éppen akkor, amikor zajlottak a kormányalakítási tárgyalások. Az illetékesek a korábban kibocsátott védelmi határozat egyéves határideje előtt törvényileg védetté nyilvánították a palotát.

A palota belső, függőfolyosós homlokzata

Elhangzott, az építkezési engedély megszerzésekor a tűzvédelmi jóváhagyás mintegy nyolc hónapot vett igénybe. Mivel a több mint ötezer négyzetméteres épületnek csak egy be- és kijárata volt, kötelezték őket arra, hogy további menekülő útvonalakat alakítsanak ki, ám ez csak úgy volt lehetséges, ha a szomszédokkal egyezkedésbe kezdtek, azonban ez sem ment zökkenőmentesen. Az is fennakadást okozott, hogy a telekkönyvekben szereplő telekhatárok sem stimmeltek, ezért ezeket is rendezniük kellett a palotával határos ingatlanok tulajdonosaival. A telekkönyvi tisztázásokkal gyakorlatilag el is telt a 2020-as esztendő – közölte az alapítványi elnök.

Az eredeti, több mint 110 éves lift a központi lépcsőházban

Az önkormányzat továbbá részletes területrendezési tervet kért az alapítványtól, annak ellenére, hogy egy meglévő épület felújításáról van szó, emiatt újabb urbanisztikai tervdokumentációt kellett összeállítaniuk. Ezzel párhuzamosan folyt az építkezési engedély beszerzése is, és amikor ez is megvolt, akkor a katasztrófavédelmi felügyelőség is megadta végül a jóváhagyást. Ez tartalmaz megszorításokat is, például hogy az épületegyüttesben egyidejűleg nem tartózkodhat csak legfeljebb 447 személy, illetve hogy a hátsó részében csak este héttől tarthatók rendezvények, miután az első épülettömbben, az irodákban már befejeződik a munka és ott nem tartózkodnak emberek.

Nagy Zoltán közölte, az immár minden szempontból teljes dokumentációt tavaly decemberben tették le, és „a helyi önkormányzat nagyon operatívan idén januárban ki is adta a szükséges építkezési engedélyt”.

A korabeli nyílászárókat és a látszótéglás homlokzatokat is megőrzik

Február végén, március elején elkezdődhetnek az ingatlan felújítási munkálatai – közölte az Iskola Alapítvány elnöke. „Többször jártunk Váradon, mint ahányszor terveztük, de azt kell mondanunk, megérte, hogy ezt felvállaltuk” – szögezte le Nagy Zoltán.

A 21. századi Sonnenfeld-palota címmel Kim Attila építész mutatta be az épületfelújítás terveit és azokat a funkciókat, amelyeket bevezetnek a már felújított palotában. Mint mondta, nem egy historizáló felújítási tervet készítettek, mivelhogy egy bérházat kell átalakítaniuk és új funkciókkal felruházniuk. „Ezek nem az eredeti lakások térszerkezetét őrzik meg, hanem ezekből kiindulva olyan tereket alakítunk ki, amelyeken látszik, hogy kortárs beavatkozások, de mégis megőrzik az épület jellegét, annak jellemvonásait nem csorbítják” – magyarázta a neves építész.

A leendő koncertterem

A palota és a hozzá tartozó ipari épületek építéstörténetéről Emődi Tamás nagyváradi műemlékvédelmi szakmérnök tartott rövid ismertetőt, majd ismét a palotafelújítás építésze vette át a szót, aki részletekbe menően vázolta, hogy a több mint ötezer négyzetméternyi hasznos területű Sonnenfeld-palotában hol, mit alakítanak ki.

Kim Attila elmagyarázta: a palota földszintjén könyvtár és kávézó, valamint étterem kap helyet, belső udvarról nyílik majd a hátsó részben az új koncertterem és a színház stúdióterme, viszont ennek az előterét teljesen újjáépítik. A koncertterem fölött található próbaterembe is az új épületrészből lehet majd bejutni, és ebben kapnak helyet például a színészöltözők és a mosdók is, de vendégszobákat és egy vendéglakást is építenek, méghozzá úgy, hogy a belső homlokzatot visszaállítják eredeti állapotába, a lakásokat és a szobákat pedig beljebb építik, hogy azok ne befolyásolják az udvartér képét.

A nagyváradi magyar színház számára itt alakítják a modern stúdiótermet a teljesen új épületrész mellett

A palota első emeleten alakítják ki magát a magyar kulturális központot a nagyteremmel, kiszolgáló helyiségekkel. A második emeleten, ahol eddig lakások voltak, ott egy kortárs művészeti galériát hoznak létre három kiállítótérrel, raktárterekkel és irodával, illetve irodahelyiségeket alakítanak ki, ugyanígy a harmadik emelten is bérbe adható irodákat hoznak létre.

A téjékoztató végén kérdésre válaszolva Nagy Zoltán elmondta, várhatóan másfél-két hónap múlva megkezdődik a felújítás, de becslésekbe nem bocsátkozott azt illetően, hogy mikorra fejeződik be a munkálat. Azt azonban tudatta, hogy a három évvel ezelőtti magyarországi kormánytámogatás nem lesz elegendő a teljes munka elvégzésére, ugyanis tavaly az építőanyagok, legutóbb pedig az energiaárak „szabadultak el”, ugyanakkor arra elég a rendelkezésre álló keretük, hogy a munkálatokat elkezdhessék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?