A magánszférából érkező szakemberek is vizsgáztatják ősszel az iskolaigazgatókat

Az iskolaigazgatók idei versenyvizsgáján első alkalommal a magánszférában tevékenykedő humánerőforrás-szakemberek is lesznek a vizsgáztató bizottságokban az állásinterjúkon, jelentette ki hétfőn este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A Realitatea Plus műsorában Cîmpeanu elmondta, hogy az igazgatói tisztségek elfoglalására kiírt versenyvizsga metodológiája még a hétfő este folyamán megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Az írásbeli vizsgára október 15-én kerül sor, amelyen legalább 7-es osztályzatot kell elérni ahhoz, hogy a következő szakaszban szervezett interjúkon részt vehessenek a jelentkezők, tette hozzá.

Ez lesz az első alkalom, hogy ezeket a vizsgainterjúkat a magán szférával partnerségben szervezi meg a minisztérium, pontosabban a nagy magánvállalatok humánerőforrás-szakembereket küldenek ki a vizsgáztató bizottságokba, munkájukat segíteni. Minden bizottságban jelen lesz ugyanakkor a tanfelügyelőség, illetve a helyi önkormányzat képviselője, valamint az iskola tanári közösségéből titkos szavazás útján kiválasztott megbízottak, mutatott rá az oktatási miniszter.

Cîmpeanu azon a véleményen van, hogy „aki meg van szokva azzal, hogy egy nagyvállalatnál munkaerőt toborozzon, jó munkát fog végezni az iskolaigazgatók toborozása esetében is”.

(Nyitókép: Sorin Cîmpeanu Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?