Menesztették a nagyváradi filharmónia igazgatóját, Meleg Vilmost

A Bihar megyei önkormányzat alárendeltségében működő kulturális intézmények igazgatóinak tevékenységét kiértékelő éves felmérés eredményei nyomán menesztették tisztségéből a nagyváradi filharmónia igazgatóját, Meleg Vilmost, továbbá a Regina Maria Színház vezetőjénak, Elvira Rîmbunak a szerződését is felbontják és visszahelyezik a korábbi igazgatót. 

Április 21. és 26. között kielemezték a Bihar Megyei Tanács által fenntartott kulturális intézmények igazgatóinak munkáját, az elbíráló bizottságban pedig az ország „reprezentatív” kultúrintézményeinek képviselői kaptak helyet, tudatta a megyei önkormányzat sajtóosztálya. Azt nem közölték, pontosan kik voltak a bizottság tagjai, amelyet a megyei tanács elnöke, Ilie Bolojan állított össze. 

A bizottságban a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatójának, Meleg Vilmosnak a munkájára adták a legkisebb pontszámot, 5,83-at, ami egyben azt is jelenti, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik az igazgatói tisztség további gyakorlása alól. A helyére már ki is nevezték az ideiglenes igazgatót, Carmen Rust.

A Szigligeti Színház igazgatójának, Czvikker Katalinnak a tevékenységét 9,05-ös értékeléssel fogadták el, tehát folytathatja a munkáját a magyar intézmény élén, amelynek ugyanakkor - a megyei tanács legutóbbi ülésének döntése alapján - jelentősen megcsappan a használt ingatlanjainak a száma, ugyanis a vendégszobáknak helyet adó ingatlant visszaveszik a teátrum kezeléséből. 

Meleg Vilmos elismert nagyváradi színművész, a filharmónia leváltott igazgatója a Maszolnak elmondta, nem kívánja kommentálni a döntést, de számított arra, hogy a megyei tanács vezetősége által összeállított grémium alulértékeli a munkáját, ugyanis az utóbbi időszakban „háborús hangulat” alakult ki a megyei önkormányzat és a filharmónia vezetősége között, miután Meleg Vilmos nem volt hajlandó végrehajtani tavaly decemberben a tanácselnök Ilie Bolojan által előírt leépítést.

„Nem ért meglepetésként, tudni lehetett, hogy amikor lehetőségük lesz rá, akkor majd visszavágnak. De így is fontosabbnak tartottam megvédeni a filharmóniában dolgozó művészek állását és az intézmény integritását, ahelyett, hogy az én beleegyezésemmel neves zenészek és kórustagok állását szüntették volna meg” – mondta kérdésünkre Meleg Vilmos.

Meleg Vilmos, a filharmónia igazgatója számított arra, hogy leértékelik a munkáját | A szerző felvétele

A nagyváradi filharmónia tavalyi működését csak egy másik hasonló intézmény teljesítményéhez lehet viszonyítani, ugyanis a járványügyi intézkedések miatt az teljesen életszerűtlen, hogy a tavalyit a korábbi esztendőkkel vessék össze és ennek alapján vonjanak le messzemenő következtetéseket, vélte a leváltott igazgató.

Meleg Vilmos kinevezése óta sok minden történt a Nagyváradi Állami Filharmóniában, az előző megyevezetőség, az RMDSZ-es Pásztor Sándor által vezetett önkormányzat jelentős beruházásokat támogatott a kultúrintézményben: például a belső felújítása, a színpadtechnika kicserélése vagy a Szilágyi Dezső (ma Moszkva) utcára néző – tulajdonjogi per tárgyát képező – főépület homlokzatának a felújítása csak néhány azok közül, amiket az utóbbi években elvégeztetett Meleg Vilmos. Tőle ugyanakkor megtudtuk, mivel elérte a nyugdíjazási kort, már korábban leadta nyugdíjazási kérelmét, az erről szóló határozat valószínűleg májusban meg is születik.

A román kulturális intézmények vezetőinek munkája szintén górcső alá került. A Francisc Hubic Művészeti Népiskola igazgatója 9,59-et, Ligia-Antonia Mirișan, a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár vezetője pedig 8,78-as minősítést kapott.

A Regina Maria Színház esetében szintén pikáns helyzet alakult ki: a menedzser-igazgatói tisztséget betöltő Elvira Rîmbu 7-es osztályzatot kapott, ami éppen elégséges lenne a folytatáshoz, de az előző igazgató, Daniel Vulcu bíróságon megnyerte az intézmény ellen indított pert és vissza kell helyezni őt funkciójába. A régi-új színházigazgató a korábbi váradi polgármester és jelenlegi megyei tanácselnök által vezetett megyei Nemzeti Liberális Párt oszlopos tagja, korábban önkormányzati képviselője is volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?