Támogatásokat ígért a kulturális intézményeknek Marosvásárhelyen a művelődési miniszter

Az Európai Tanács Fejlesztési Bankjával kötött sikeres megállapodás esetén támogatásban részesülhet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – jelentette ki vásárhelyi sajtótájékoztatóján Lucian Romașcanu kulturális miniszter.

A tárcavezető kifejtette: sikerült egy előzetes megállapodást kötni a Fejlesztési Bankkal egy 216 millió euró összértékű kölcsönről a kulturális minisztériumhoz tartozó, örökségvédelem alatt álló épületek felújítása érdekében.

A legnagyobb befektetés a Román Nemzeti Múzeum épületének rendbetétele lesz, de ugyanígy a kolozsvári színház, a kolozsvári opera is kap pénzt felújításra, továbbá megépítik alapjaitól a iași-i operát, valamint minden olyan intézmény és épület anyagi támogatásban részesül, amelyik a szaktárcához tartozik – sorolta Lucian Romașcanu.

„Előrehaladott tárgyalásokban vagyunk az Országos Örökségvédelmi Hivatallal is, hogy miután az európai bankkal újratárgyaljuk a kölcsönt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is bekerüljön a támogatott kulturális intézmények közé. A színház menedzsmentjét felkértem, hogy küldje el a színház prioritásait a következő periódusra, hogy az intézmény működőképes maradjon. A cél az, hogy egy ilyen jelentős kulturális intézményt, mint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, rendbe lehessen hozni és méltó helyet foglaljon el az ország kulturális örökségeinek listáján” – részletezte a szaktárcavezető.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatosan a miniszter elmondta: találkozott az intézmény minden alkalmazottjával, s az érintett felekkel „nagyon nyitott tárgyalást” folytatott. Az alkalmazottak által jelzett problémákkal kapcsolatban elmondta: többségéről már volt tudomása korábban is, hiszen hasonló problémákkal küzdenek más kulturális intézmények és színházak is. A színészek jelezték, hogy nagyon sokan egyéves szerződéssel rendelkeznek, ami igencsak kiszolgáltatottá teszi őket. Közölte, ezen a kiszolgáltatott helyzeten javítani kell, és mindent megfog tenni annak érdekében, hogy ez változzon. Ígéretet tett arra, hogy segíteni fogja a minisztériumhoz tartozó intézményeket, hogy sikeresen pályázzanak, projekteket tudjanak megvalósítani.

A szaktárcavezető emellett beszélt a 153-as számú egységes bérezési törvény két módosításáról is, amit sikerült javítani: egyrészt a kulturális minisztérium és az alárendelt intézmények alkalmazottainak a bérei növekedtek, másrészt a beígért 2022-es fizetésemelésnek egy részét is meg tudták adni.

Romașcanu reményét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy „bizonyos politikai erők” ellenállása ellenére a bérezési törvényekről szóló módosítások július 6-tól életbe lépnek, hiszen – mint fogalmazott – a kedvezményezettek megérdemlik a fizetésemelést. A tárcavezető továbbá kijelentette, a minisztérium a harmadik negyedévben a segélyprogram révén is a járvány által érintett független kulturális intézményeknek is ad anyagi támogatást. Ezeket a támogatásokat többek között Temesvár Európa Kulturális Fővárosa kapja meg, de ugyanígy jelentősebb pénzösszegeket kapnak azok a kulturális intézmények is, amelyek a kultúra fejlesztését, térnyerését, fenntartását tűzték ki célul és ennek érdekében számos kulturális projektet adtak le a minisztériumhoz.

Összegzésében kijelentette, idén számtalan támogatási lehetőség lesz a független színházaknak és kulturális intézményeknek is, továbbá jelentős számú színházfesztivált is támogat a szaktárca, hiszen a lakosság nagy része már nagyon várta, hogy ismét fellendüljön a kulturális élet két év járvány után.

A kép jobb oldalán: Gáspárik Attila színházigazgató és Lucian Romașcanu kulturális miniszter | A szerző felvétele„Ha sikerül elkezdeni a színház általános felújítását, azt ajánlottam fel, hogy az egész megye területén lépjenek fel a társulatok. Szeretném, ha lenne egy évad Szászrégenben, Marosludason, valamint Segesváron is. Nyilván ez nehezebb lesz a társulatnak, elsősorban az állandó utazások miatt, de megéri. Azt gondolom, hogy a kultúra mindenkihez el kell jusson, függetlenül az illető társadalmi hovatartozásától” – jelentette ki Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.

A sajtó kérdésére válaszolva Gáspárik elmondta: nem tudja, hogy a vezérigazgatói posztra való versenyvizsgán újból részt vesz-e, mert nem döntötte még el. Mint fogalmazott, ha nem érzi a színház alkalmazottai, a minisztérium és a helyi közösség támogatását, nem látja értelmét az állás megpályázására. Hozzátette, 11 éve a színház élén van, és nem hisz 15-20 éves mandátumokban. Hangsúlyozta, augusztus 17-ig, amíg a színháznál van, minden energiáját arra fogja fordítani, hogy az intézményt megfelelően vezesse. Hangsúlyozta: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egy szép, tartalmas utat járt be, és jelenleg meghatározó a színházi palettán.

Az épület felújításával kapcsolatosan közölte: nemcsak az épületet kell renoválni, hanem a termeket funkcionálisabbá kell tenni, hogy folyamatosak legyenek a kulturális események, legyen egy „tisztességes” kávézó, színházi könyvtár, táncterem stb. Arról is beszélt, hogy szükséges volna egy roma társulatot is létrehozni, amely a roma lakosságot szolgálná ki, hiszen a megyében nagyszámú roma közösség is él.

Lucian Romașcanu kulturális miniszter szerda délután részt vett a marosvásárhelyi Erdélyi Iskola-szoborcsoport leleplező ünnepségén is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?