banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Összhang volt, áhítat – 60 éve rombolták le a brassói református templomot

60 éve rombolták le a brassói református templomot, ebből az alkalomból jelenik meg Ambrus Mózes Összhang volt, áhítat című könyve, amelyben bemutatja a templom felépítése körüli kálváriát, a Trianon utáni egyházi életet és a kommunista államhatalom által kitervelt kegyetlen templomrombolást. A szerző könyvében máig nem ismert információkat közöl, a kutatás folyamatáról és eredményeiről a Maszolnak mesélt.

Ambrus Mózes brassói születésű református lelkipásztor, aki két hónapja a fogarasi gyülekeztben szolgál. Elmondása szerint már gyerekkorában is sokszor találkozott a brassói református templom történetével: nagyapját ott keresztelték, majd ott is konfirmált, ezért ő, és a környezetében levő idősek gyakran meséltek a kommunizmus idején történt kegyetlen templomrombolásról.

Mint mondta, ezek a történetek mindig elég zavarosnak tűntek, mindenki másképp mesélte őket, és gyakran hangzottak inkább összeesküvés-elméletnek, mintsem valóságnak. Teológiai tanulmányai során az egyháztörténet kezdte leginkább érdekelni, így amikor az államvizsgára került sor, úgy döntött, a brassói református templom lerombolása körüli kérdőjeleket próbálja meg eloszlatni. Később tovább kutatta a témát, így készült el az Összhang volt, áhítat című könyve, melyet november 4-én, szombaton mutatnak be Brassóban, a Reménység Házában.

Mint ahogy azt Ambrus Mózes elmondta, erről a témáról még nem születtek írások, melynek több oka is van. Egyrészt a kommunizmus idején nem lehetett akármiről akármit írni, másrészt azóta sem telt túl sok idő, kevesen nyúlnak vissza ennyire „friss” témákhoz.

A lerombolt templom korabeli képeslapon

Kutatásai során több egyházközségi jegyzőkönyvet ovasott, de ezek is kérdésesek voltak, hiszen néhány például jó egy évvel az események után íródott, és természetesen ezek is ellenőrizve voltak. Hitelesebb információkkal szolgáltak az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatóanácsi levéltárából származó dokumentumok, mint például az akkori püspök levelezése a helyi lelkészekkel, ám a legizgalmasabbak mégis a templom akkori lelkipásztorának a lányával való beszélgetések voltak, aki rengeteg érdekes és mindaddig nyilvánosság elé nem került információval szolgált a 60 évvel ezelőtti eseményekről.

Kérdésünkre, hogy mi volt a legváratlanabb felfedezés, mely kutatása során kiderült, Ambrus Mózes azt felelte, hogy számára nagyon meglepő volt a püspökség hozzáállása a történtekhez. Egy levél szerint az akkori püspök azt írta a helyi lelkészeknek, hogy elmulasztották megköszönni az államnak, amit tett, és ezt mihamarabb tegyék meg. Izgalmas volt továbbá az irány, melynek kiindulópontja az a szóbeszéd volt, hogy a közösség lelkészei együttműködtek, cinkosok voltak a templom lerombolásában. Mint azt Ambrus Mózes kiemelte, a levelezések és egyéb fennmaradt dokumentumok ennek a teljes ellentétét igazolják. Mint mondta, több helyen is az olvasható, hogy valójában nagyon is aggódtak a templom sorsa miatt, levelekben kérték a püspökséget, hogy mozgassanak meg minden követ a megmentése érdekében. Egy ponton még műemlékké is akarták nyílváníttatni, hogy ezzel akadályozzák meg a lerombolást, amely sajnos nem sikerült.

Mint azt Ambrus Mózes is mondta, a brassói református templom lerombolása majd felépítése körüli kálvária egy igencsak sok szereplős, sok összetevős történet. Még mindig tovább lehetne kutatni az akkori ügynökakták tanumányozásával, melyekből kiderülhetne, hogy kik voltak akkor besúgók a gyülekeztben, és lehetett-e közük az eseményekhez, ám mivel ez mindössze 60 éve történt, még jócskán akadnak emberek, akiknek fájdalmat okozhatnának bizonyos információk, ezért úgy érzi, még nem érett meg rá az idő, hogy ezt a témát bolygassák.

A könyvben gyakran visszatérő motívum, és a néhány évvel ezelőtti államvizsga-dolgozat egyik kulcspontja is, hogy bár a templomot lerombolták, a román állam nem érte el a célját. Mint azt Ambrus Mózes is elmondta, a kommunista diktatúra szándéka az volt, hogy megtörje a helyi reformátusokat, ezért lerombolták az egyetlen templomukat. Azóta a városban három református templom és így három gyülekezet is van, melyek bár papíron különállóak, Ambrus Mózes fontosnak tartja, hogy lássuk, ezek nem egymástól független csoportok, hiszen közös gyökerekkel és múlttal rendelkeznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?